Nagyszombat megye továbbra is támogatja a régiófejlesztést és a turizmust. Félmillió eurót különített el ezekre a támogatásokra.

Közzétett: 2023. 03 10.

Nagyszombat megye pályázati felhívást írt ki a régiófejlesztés és a turizmus támogatására a megye területén. A helyi akciócsoportok vagy civil társulások között összesen 500 ezer eurónyi forrást osztanak szét. A cél a régió vonzerejének növelését és a turizmus fejlesztését célzó helyi projektek támogatása. A jelentkezéseket elektronikusan 2023. március 24-ig lehet benyújtani az alábbi linken: https://esluzby.trnava-vuc.sk/detail-sluzby?code=dotacie-r2023

 "Egyik hosszú távú prioritásunk az idegenforgalom fejlesztése, a turizmus és a nagyszombati régió vonzerejének növelése. A megye felelős gazdálkodásának köszönhetően továbbra is képesek vagyunk arra, hogy támogassuk az ilyen jellegű tevékenységeket. Ismét úgy döntöttünk, hogy megyei pályázati felhívást hirdetünk meg, amelynek keretében félmillió eurós csomagot osztunk szét a helyi akciócsoportok és civil egyesületek között a nagyszombati régióban régiófejlesztés támogatása céljából.  Az elmúlt évek tapasztalatai alapján meggyőződésem, hogy a támogatott projektek értelmes célt szolgáltak. Javítják az életminőséget, támogatják a vállalkozói szellemet és a foglalkoztatást" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Az egyes régiók átfogó fejlődését segítik elő azok a területek, ahol a projektek eredményesek lehetnek. Ide sorolhatók például a megye vonzerejének növelését és a nemzeti kulturális emlékek felújítását, az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztését és kiépítését célzó projektek, az élményturizmust hangsúlyozottan fejlesztő idegenforgalmi projektek, a turizmus térhódítását elősegítő eszközök és anyagok beszerzése, s nem utolsósorban a térségben történő különféle alkalmazások, applikációk kifejlesztése és gyakorlati alkalmazása az életminőség javítása és a regionális termékek népszerűsítése érdekében.

"A pályázati felhívásra jelelentkezhetnek helyi akciócsoportok, területi idegenforgalmi szervezetek, különböző polgári társulások, de nonprofit szervezetek is. Ebben az esetben legkevesebb 3 ezer eurós, maximum 50 ezer eurós támogatásban részesülhetnek. Ráadásul a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a megye döntött a pályázók önrészének csökkentéséről, vagyis a támogatás teljes összegének 10 százalékáról 5 százalékára csökkentette a befizetendő önrészt" – tájékoztatott a Nagyszombat Megyei Hivatal Szervezési Szakosztályának vezetője. Ján Raclavský hozzáfűzte, hogy a teljes keretösszeg járásonként van elosztva, a lakosok száma alapján.

Az érdeklődők elektronikus úton, a megye honlapján elérhető űrlapon nyújthatják be pályázatukat. Az egyik kötelező melléklet az illetékes munkaügyi felügyelőség három hónapnál nem régebbi igazolása. A pályázóknak 2023. március 24-ig van lehetőségük projektjeik beadására. A megyei képviselő-testület májusi ülésén dönt a támogatások odaítéléséről.

Nagyszombat megye 2022-ben több mint 45 ezer euró értékben támogatta a Kis-Duna – Tallós turizmusának fejlesztése elnevezésű projektet, amelynek keretében sporteszközöket, kerékpárokat, kenukat vásároltak, valamint kerékpár- és kenukölcsönzőt építettek.

Több mint 15 ezer eurót kapott a megyétől a Gazárka rekreációs központ Sasvár-Morvaőrben (Šaštín-Stráže) egy új kötélpálya megépítésére, amely a Gazárka üdülőterületen lévő sport- és szórakoztató komplexumban található. Két teniszpálya, játszótér, szabadtéri fitneszeszközök, valamint pihenősarok található itt kerti grillezővel. Az egyéni szabadidős tevékenységek mellett a város kulturális rendezvényeit is itt tartják meg, de nyári moziként szintén használják.

Nagyszombat megye anyagilag is támogatta a Tesla Pöstyén Szlovák Turisztikai Klub tevékenységét. A 10 ezer eurós pénzösszegnek köszönhetően elkészült a Zlatý Vrch-kilátó tervdokumentációja. A klub a tervek szerint idén folytatja a projekt megvalósítását.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: A bizonytalan pénzügyi helyzet ellenére idén is folytatódik az önkormányzatok és a civil szervezetek támogatása, amire a megye 540 ezer eurót fordít

22.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye törődik a hidak biztonságával, és ellenőrizte az R1-es gyorsforgalmi út felett átvezető híd állapotát

05.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Látványos légibemutatóval és fesztivállal is tisztelegnek a történelmi évfordulók előtt a pöstyéni megyei repülőtéren

20.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Viskupič megyeelnök Alistálba látogatott, és célirányos támogatást ígért a ragadós száj- és körömfájás által sújtott településeknek

09.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye csatlakozott A méltóságteljes menstruációért kezdeményezéshez, és a megyei középiskolákban elérhetővé teszi a Starterpack a napjaidra csomagot

23.05.2025 - cikkek

A pöstyéni régió népviselete inspirációt jelent majd a kortárs tervezők számára

19.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye elindítja a digitális egészségügyet, és telemedicinával segít a betegeknek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében

22.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Szent Katalin-kolostorhoz vezető út a megyének köszönhetően új aszfaltréteget kap

29.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A konszolidáció ellenére a megye 540 ezer eurós csomaggal segíti a településeket és a szervezeteket

31.03.2025 - cikkek

Nagyszombat megye az új somorjai alapiskola fenntartója lesz, valamint új sportlétesítményt épít Nagyszombatban. A megye 2023-as tevékenysége is téma volt a testületi ülésen.

15.02.2024 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre