Nagyszombat megye egy új, dunaszerdahelyi kézilabdacsarnok építésének tervét jelentette be

Közzétett: 2023. 09 06.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat az általa fenntartott középiskolák sportinfrastruktúrájának fejlesztését szem előtt tartva kézilabdacsarnok felépítését tervezi a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Középiskolában. A létesítmény edzésre lehetőséget nyújtó központként szolgálna a diákok számára. Ezt a tervet Jozef Viskupič megyeelnök sajtótájékoztatón jelentette be, amelyen jelen volt Berényi József megyei alelnök és Szabó László iskolaigazgató is.

"Nagyszombat megye hosszú távon az egész kerületben kedvező feltételeket teremt a sport, a sporttevékenységek és a sportinfrastruktúra fejlesztéséhez. Jövő héten három felújított sportlétesítményt adunk át Nagyszombatban, Galgócon és Pöstyénben. Idén új tornatermet adtunk át a dunaszerdahelyi Ladislav Dúbrava Gimnáziumban, valamint felújítottuk a szenicei Kereskedelmi Akadémia sportpályáját. Fontosnak tartjuk, hogy a sportolási lehetőségeket és a lakosság egészséges életmódra való nevelését fejlesszük. Úgy döntöttünk, hogy a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Iskola közelében megépítjük a kézilabdacsarnokot, ahol ennek a sportágnak nagy hagyományai vannak. A csarnok a középiskolások edzésre lehetőséget nyújtó központjaként szolgál majd, és a nagyközönség számára is nyitva lesz" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Hozzátette, hogy a megye a következő hetekben Szenicén is megkezdi egy hasonló típusú csarnok építését.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke hozzátette, hogy "számunkra az igazságos regionális elosztás elengedhetetlen pillére az infrastruktúra fejlesztésének. Ez az útfelújításra éppúgy vonatkozik mint az oktatás fejlesztésére, és ez esetben konkrétan a sport területére. Örülök, hogy Dunaszerdahelyen is folytatjuk a szükséges projektek megvalósítását."

A projektterv elkészítése után Nagyszombat megye nyilvános versenypályázatot ír ki a projektdokumentáció kivitelezőjének kiválasztása céljából, akár egy teljesen új épület építésére, akár a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Iskola meglévő tornatermének átépítésére és rekonstrukciójára.

"Örülök, hogy Nagyszombat megye Dunaszerdahelyen is fejleszti és támogatja az utánpótlás és a lakosok sportolási lehetőségeinek fejlesztését. A női kézilabdának komoly hagyománya van városunkban, és megérdemli a segítséget a további fejlődéshez. Biztos vagyok abban, hogy az új kézilabdacsarnok emelni fogja ennek a gyönyörű sportágnak a színvonalát" –– tette hozzá a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Iskola igazgatója, Szabó László.

Mint a HC DAC női kézilabdaklub elnöke, Horváth Zoltán elmondta, "minden lépés, ami a sportban az infrastruktúra fejlesztéséhez vezet, nagy haszon a régiónak és különösen a fiatal tehetségeknek, akik ebben az esetben hasznosan ki tudják használni majd ezt a létesítményt."

Emellett a megye egy Jégkorong-akadémia építését tervezi Nagyszombatban, ami a legnagyobb beruházási projektje. Megépítéséhez a Nemzeti Fejlesztési Alap II. hiteléből 14 millió eurót használ fel, amely a beruházási projektek elszámolható költségeit hivatott finanszírozni. Erről a következő megyei képviselő-testületi ülésen, 2023. szeptember 6-án, szerdán tárgyalnak is a képviselők.

Hasonló cikkek

Lehetőségek diákoknak, élénkülő kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok: Nagyszombat megye és Békés megye együttműködési megállapodást írt alá

20.10.2026 - cikkek

A megyei Campus új lakóit üdvözölte. Az egyetemistáknak itt kiváló lehetőségük van a fejlődésre.

21.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye a magas üzemanyagárak idején azzal segít a lakosoknak, hogy autóbusszal 50%-kal olcsóbban lehet utazni

20.10.2026 - cikkek

Mozgásban az egészségügy: Nagyszombat megye javítja az ellátás hozzáférhetőségét az egyes régiókban, és az ápolóhiányra is megoldást keres

21.10.2026 - cikkek

Találd meg az iskoládat! Nagyszombatban közel 3 ezer tanulót vonzott a megyei középiskolák fesztiválja. A megye új iskolai honlapot is indított

21.10.2026 - cikkek

A tragédia helyszíne az emlékezés helyévé vált. Nagymácsédon felavatták a Szólásszabadság emlékművét.

21.10.2026 - cikkek

Korszerű, immerzív termet és egy energetikai szaktantermet is átadtak a megyei fenntartású nagyszombati Elektrotechnikai Szakközépiskolában

21.10.2026 - cikkek

Biztonságosabb átkelés, új járda és folyamatosabb közlekedés: Nagyszombat megye befejezte a nagyfödémesi híd felújítását

21.10.2026 - cikkek

A megyei fenntartású nagyszombati sportiskola diáklányai ezüstérmet szereztek az SK8 által szervezett ifjúsági sportversenyen

21.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Gósfalván újra közlekedhetnek a megye segítségével felújított úton

20.10.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre