John Mucha, a világhírű festő unokája Nagyszombat megyében tett látogatást

Közzétett: 2023. 09 20.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke fogadta John Muchát, a világhírű festőművész, Alfons Mucha unokáját, aki egyben a Mucha Alapítvány elnöke is. A program hivatalos részeként a vendég fogadása a megyei hivatalban zajlott le. Ezután a pöstyéni CINEMATIK nemzetközi filmfesztivál meglátogatásával folytatódott, ahol bemutatták A világ Mucha szerint című dokumentumfilmet.

"Örülök annak, hogy John Mucha, a világhírű festőművész, Alfons Mucha unokája elfogadta a meghívást Nagyszombat megyébe. A Mucha Alapítvány sikeres együttműködést folytat Nagyszombat megyével, amely a Virágvilágok című kiállítás megnyitójával indult, amit az együttműködési megállapodás aláírása követett. Elhatároztuk, hogy felhívjuk a figyelmet e jelentős cseh festő művészi hagyatékára és munkáira, ezért csatlakoztunk a Mucha útja elnevezésű projekthez. Ebbe már dél-morvaországi partnereink is bekapcsolódtak. Meggyőződésem, hogy Alfons Mucha hagyatéka és munkássága a művészetek és a kultúra szerelmeseit is Pöstyénbe vonzhatja. Bízom abban is, hogy A világ Mucha szerint című dokumentumfilm, amelyet ma láthattunk, szintén megtalálja a közönségét" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Mint hozzáfűzte, a Roman Vávra rendező stúdiójában készült dokumentumfilmet a mostani nemzetközi filmfesztiválon, a CINEMATIK-on mutatták be Pöstyénben.

A film az egyik leghíresebb cseh festő, Alfons Mucha életútját mutatja be. Az egész történetet a filmben fia, Jiří meséli el. A fiú apja életrajzának megírásával emléket állított édesapja művészeti örökségének. A filmben azt a kérdést is boncolgatja, hogy apja sikerei csúcsán miért hagyta el Párizst, a gazdagságot és a művészi környezetet, és igyekezett visszatérni Csehországba. Jiří Mucha mindezt egy ódon lakás falai közt igyekszik elmesélni, amely tele van a világhírű művészre utaló emlékekkel.

"Érzelmileg megható volt a nézőtéren ülni, és a nagyapámról szóló filmet megtekinteni a nézőkkel együtt. Nagyon örülök annak, hogy az emberek érdeklődnek a Pöstyénben rendezett kiállítás iránt is. Meggyőződésem, hogy nagyapám hagyatéka és munkássága tovább él, és nincs kétségem afelől, hogy nevének és hagyatékának ápolása jó kezekben van. Örülni fogok annak, ha Nagyszombat megyével más projektekben is együttműködünk" – tette hozzá John Mucha.

A világhírű művész szerette Pöstyént, és gyakran visszatért a helyi fürdőbe. Hálából a Thermia Palace szállodának adományozta egyetlen nagyméretű olajfestményét, amely szlovák tematikát ábrázol.

A Mucha útja elnevezésű projektet a Mucha Alapítvány kezdeményezte, és ennek támogatását formálisan az együttműködési megállapodás is megerősítette. Fő célja Alfons Mucha hagyatékának és munkásságának megismertetése, és a művész életéhez jelentős mértékben kötődő helyek bemutatása. Mindez 2021. szeptember 10-én indult egy ünnepi rendezvényen, Mucha Szláv eposzának (Slovanská epopej) Moravský Krumlovba való visszatérésekor.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Megyei kerékpárhíd, pszichoszociális központ, modern támogatott lakhatás és jobban megközelíthető iskolák. A helyreállítási tervből származó 8 millió eurónak köszönhetően a megye megvalósítja vízióit.

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Zavar közelében 90 méteres kerékpárhidat építenek a D1-es autópálya fölé. A megye javítja a biztonságos összeköttetést Nagyszombat és a Vág menti kerékpárút között

14.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Még a nyári szezon és a nyílt nap előtt felújították a Szent Katalin-kolostorhoz vezető utat

04.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Nagymácsédon megkezdődik a Szólásszabadság-emlékmű építése, a megye szerződést kötött a kivitelezővel

09.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Az intenzív zivatarok, valamint a száj- és körömfájás próbára teszi a településeket. A megye a válságalap által segít.

18.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Kiváló projektekre 450 ezer eurót oszt szét a megye. A Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapból 27 kérelem kap támogatást

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Nyáron is folytatódik a középiskolák korszerűsítése. Szenicén új tornatermet építenek, Nagyszombatban pedig modernebb kollégium létesül.

17.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei közútkezelők gépparkja egy speciális kaszálógéppel bővült, amely az utakon és a kerékpárutakon dolgozik majd

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Megkezdődik a Vágterbete és Verbó közötti, leromlott állapotú út felújítása. A rekonstrukciós munkálatokat a megye uniós forrásokból finanszírozza

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Augusztustól egy menetjeggyel a településedről a nagyszombati célállomásig. Kombinált regionális és városi közlekedést indítunk.

28.07.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre