Nagyszombat megye: A részvételi költségvetés révén támogatják a középiskolás diákok projektjeit

Közzétett: 2025. 04 29.

Nagyszombat megyében negyedszer is megvalósul a participatív, azaz részvételi költségvetés, amelynek keretében a 44 megyei fenntartású középiskola diákjai pályázhatnak forrásokra. A cél az, hogy a fiatalokat is bevonják a környezetükben zajló eseményekkel kapcsolatos döntések meghozatalába. A megyei középiskolák 2025. április 30-ig, szerdáig pályázhatnak a projektjeikkel. Minden iskola akár 1000 eurós pénzügyi támogatást is kaphat a megyétől a nyertes projekthez, amelyet 2025. október 30-ig kell megvalósítani.

"Folyamatosan teremtjük meg a feltételeket ahhoz, hogy a fiatalok aktív polgárként részt vehessenek terveik megvalósításában. Negyedik alkalommal adunk lehetőséget nekik arra, hogy saját elképzeléseik szerint változtassák meg környezetüket a részvételi költségvetésből megítélt forrásokból. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy kerületünk diákjai érdeklődnek a döntéshozatalban való részvétel iránt. Ötleteikkel alakítják azt a környezetet, amelyben idejük jelentős részét töltik. Ezenkívül az eddig megvalósított 120 projekt közül sok túlmutat az iskolán, és közösségi célokat szolgál. A támogatással ösztönözzük a diákok önkéntes munkáját is" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Az iskolák bevonása a participatív költségvetés kialakításába egyúttal lehetőséget ad a diákoknak arra is, hogy aktívan részt vegyenek a közösségi életben, felelősségteljes magatartást tanusítsanak, és megtanuljanak döntéseket hozni. Minden bekapcsolódó középiskolában a diákok benyújthatják saját projektjavaslataikat, amelyekről diáktársaik szavaznak. Az iskolai fejlesztések közvetlen megvalósítását célzó terveken kívül a diákok olyan ötletekkel is előállhatnak, amelyek a tágabb környezetet vagy a helyi közösség javát szolgálják. A nyertes javaslatok megvalósításához a megye pénzügyi támogatást folyósít, iskolánként legfeljebb 1000 eurót.

A megyei fenntartású középiskolák 101 képviselője vett részt azokon az előzetes tájékoztató jellegű találkozókon, amelyeket a megye szervezett, hogy az iskolákat megismertesse a részvételi költségvetés koncepciójával és az idén bevezetett újításokkal. A középiskolákat már negyedik éve vonják be az Alakítjuk a megyét elnevezésű részvételi költségvetés összeállításába. Ez segítő workshopok keretében történik, valamint a Nagyszombat Megyei Önkéntes Központot is bevonják ebbe a tevékenységbe.

Tavaly is számos iskolai projektet támogatott a megye, amelyeknek köszönhetően a diákok új felszereléseket szereztek be iskoláikba, vonzó tereket alakítottak ki, vagy olyan eszközöket vásároltak, amelyek kellemesebbé teszik a környezetet és a szabadidős foglalkozásokat. Azonban jótékonysági vonatkozású projekteket is támogattak, például az egyik ilyen projektet Szakolcán az F. V. Sasinek Gimnáziumban valósítottak meg. A Gimi a rák ellen projektnek köszönhetően jótékonysági fesztivált szerveztek, amelynek 2000 eurós bevételét a Rákbeteg Gyermekek nonprofit szervezet kapta.

A nagyszombati Közös Igazgatású Iskolában is sikeresen megvalósult egy projekt, amelynek célja az volt, hogy menstruációs segédeszközöket biztosítsanak az iskola lánymosdóiban váratlan menstruáció esetén, vagy ha valaki elfeledkezik a higiéniai kellékekről, netán nincs rá pénze. A participatív költségvetésnek köszönhetően a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia hallgatói egy kalandos év végi kiránduláson vehettek részt. Ezen nemcsak remekül érezhették magukat, hanem új élményeket is szerezhettek, és jobban megismerhették egymást.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: A képviselők egyhangúlag elfogadták a 2026-os költségvetést, amelyben hangsúlyosan szerepel az egészségügy, a szociális ellátás és a hidak kérdésköre

14.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Életet mentett a gyors segítség. A megyei hivatal alkalmazottjának lélekjelenléte is bizonyítja az elsősegélynyújtó tanfolyamok fontosságát

05.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye megoldást keres az orvosok megtartására és a járóbeteg-rendelők illetékeinek szabályozására

14.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye fenntarthatósági napjai összehozták az embereket, és segítenek a nehéz anyagi helyzetben lévőknek

20.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Galgócon jobb lesz a közlekedésbiztonság, és a forgalom folyamatossága is javul, miután a megye jövőre közlekedési lámpákat telepít a temetői kereszteződésnél

14.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A népszerű színész, Gregor Hološka kapta a megyeelnök díját művészi rádiós munkásságáért

05.11.2025 - cikkek

A stroke világnapja: Nagyszombat megye már óvodás kortól kezdve oktatja a megelőzés fontosságát

05.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezik az olyan értékekről mint a szabadság és a bátorság. A megyei hivatal és az intézmények november 17-én zárva tartanak

14.11.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Harmadszor is participatív költségvetés a megyei fenntartású középiskolákban, ezúttal 43 oktatási intézmény részvételével

15.03.2024 - cikkek

Viskupič megyeelnök: Pavol Kalmannal lendületbe hoztuk a turizmust Nagyszombat megyében. Örökségét továbbvisszük

05.11.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre