Nagyszombat megye: Viskupič megyeelnök Alistálba látogatott, és célirányos támogatást ígért a ragadós száj- és körömfájás által sújtott településeknek

Közzétett: 2025. 05 09.

Nagyszombat megye azonnali, konkrét intézkedésekkel reagált a száj- és körömfájás megjelenésére a megye területén. Miután beigazolódott, hogy az állatállományt fenyegető rendkívül fertőző vírusos megbetegedés több gazdaságban is felütötte a fejét, Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke  Berényi József alispán társaságában felkereste a Dunaszerdahelyi járásban található Alistál települést. A látogatás célja nemcsak az volt, hogy csaknem húsz polgármestertől naprakész információkat szerezzenek a jelenlegi helyzetről, hanem az is, hogy segítséget nyújtsanak az önkormányzatoknak ebben a nehéz helyzetben.

"A veszélyes száj- és körömfájás főként a Dunaszerdahelyi járásban jelent meg. A kezdetektől kapcsolatban álltunk a mezőgazdasági miniszterrel és a járási hivatalok vezetőivel. Az érintett települések polgármestereivel is tartjuk a kapcsolatot, és nem hagyjuk őket magukra. Kezdeményezésünkre nyílt levelet intéztünk a kormányhoz, amelyben kértük, hogy az elhullott állatállományt ne lakóházak vagy ivóvízforrások közelében temessék el. Következő lépésként konkrét segítséget készítettünk elő a polgármesterek részére. Az önkormányzatok a központi válságalapból igényelhetnek forrásokat a megtett intézkedések költségeinek megtérítésére, valamint a lakosságot vagy az állatokat fenyegető betegség jövőbeni terjedésének megakadályozására is" – mondta Jozef Viskupič megyeelnök.

A Nagyszombati Megyei Központi Válságalap igazgatótanácsa 2025. május 21-i ülésén hagyhatja jóvá azt az új pályázati felhívást, amely alapján támogatások igényelhetőek. A javaslat azzal számol, hogy összesen 150 ezer eurót oszthatnak szét. Az egyszeri támogatás összege 1000-től  4000 euróig  terjedhet.

"Azok az önkormányzatok pályázhatnak támogatásra, amelyek az idei évre befizették a tagsági díjat. A költségek megtérítésén kívül források is igényelhetők az árvizek vagy aszályok megelőzésére. A korábbi évekhez hasonlóan most is hozzájárulunk az önkormányzatok árvízvédelmi tevékenységeihez, vízmegtartó intézkedéseihez vagy a zöldterületek megújításához" – mondta végezetül Viskupič megyeelnök.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Kiváló projektekre 450 ezer eurót oszt szét a megye. A Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapból 27 kérelem kap támogatást

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye a kormánynak is példát mutatva megerősíti a gyümölcsöző partnerséget az Olomouci kerülettel

08.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A régiókon átívelő kiváló ötletek ismét támogatást kaphatnak. A megyei fejlesztési alapból újabb 450 ezer eurót fordítanak erre a célra

06.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye újabb csehországi régióval alakít ki együttműködést. A Vysočinai kerület példája a szociális szolgáltatások terén lehet ösztönző.

22.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Nagymácsédon megkezdődött a Szólásszabadság-emlékmű építése, amelyet jövőre avatnak fel

06.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A fiatal sportolók strandröplabdában mérték össze az erejüket Nagyszombatban

06.08.2025 - cikkek

Küszöbön áll a nagyszombati színház eddigi történetének legnagyobb felújítása

14.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Megkezdődik a Vágterbete és Verbó közötti, leromlott állapotú út felújítása. A rekonstrukciós munkálatokat a megye uniós forrásokból finanszírozza

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Kis-Kárpátokban található menedékházat idén is sokan keresik fel, a turisták örülnek az új illemhelynek

22.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Szenicén ötödször rendezték meg a megyeelnök kupájáért kiírt labdarúgótornát

22.08.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre