Fontos tudni, hogyan kell segítséget nyújtani: Nagyszombat megye elsősegélynyújtásra oktatja a középiskolásokat és a lakosokat

Közzétett: 2026. 03 26.

Nagyszombat megye szüntelenül figyelmeztet az elsősegélynyújtás fontosságára. Akkreditált tanfolyamokon készítik fel a lakosságot a krízishelyzetek kezelésére, amikor a másodpercek is sokat számítanak. A fiatal nemzedékről sem feledkeznek meg, ezért az egész megyében zajló képzéseken a középiskolások elsajátítják a szükséges ismereteket és a segítségnyújtáshoz nélkülözhetetlen készségeket.

"Az, hogy képesek vagyunk-e elsősegélyt nyújtani, eldöntheti, hogy tudunk-e életet menteni. Ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok elsajátítsák ezeket a készségeket. Örömmel látjuk az érdeklődésüket és az elkötelezettségüket. Mindezt évente tapasztalhatjuk a Nagyszombat megye fiatal életmentője címért folyó versenyen is" – mondta Lucia Šmidovičová, a megyei hivatal egészségügyi szakosztályának igazgatója.

A Nagyszombat megye fiatal életmentője elnevezésű versenyt immáron hatodszor rendezték meg. A múlt héten került sor a megmérettetés első fordulójára, amelyen 33 középiskola diákjai vettek részt a megyéből, kivéve az egészségügyi középiskolákat.

A versenyzők számot adtak az elsősegélynyújtásra és a véradásra vonatkozó elméleti ismereteikről. A gyakorlati részben modellezett helyzetekben igyekeztek megfelelő megoldást találni, többek között egy próbababán kipróbálták a defibrillátorral történő újraélesztést is. A fő szempont az volt, hogy helyesen alkalmazzák-e a szükséges  eljárást, hogy milyen gyorsan képesek reagálni és milyen mértékben képesek a stresszes helyzetek kezelésére.

Az elért eredmények alapján a 15 legjobb csapat jutott be a döntőbe. A verseny döntőjére 2026. június 16-án kerül sor Nagyszombat utcáin, ahol a diákok összemérhetik tudásukat különféle szimulált helyzetekben a város több pontján.

Hasonló cikkek

A megye megnyitja a Holisztikus Egészség Intézetét. Nagyszombatban új központ jött létre a segítő szakmákban dolgozók támogatására

13.08.2026 - cikkek

Nagyszombat megye folytatja a civil társadalom fejlesztését, és új partnereket keres az infoPONTOK hálózatába

01.09.2026 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Milyen lesz Nagyszombat megye évtizedek múlva? A megye megkezdte az új fejlesztési terv előkészítését

13.08.2026 - cikkek

Út a hit felé tizedszer is: A megyei fenntartású intézmények gondozottjai Szent Cirill és Metód, valamint Teréz anya nyomdokaiban jártak

01.09.2026 - cikkek

A megye az első gluténmentes konyha építését kezdte meg az általa fenntartott középiskolák ételintoleranciában szenvedő diákjainak

01.09.2026 - cikkek

Megújult a megyei fenntartású nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete: A megye félmillió eurót fordított a lakók és a dolgozók komfortjának növelésére

01.09.2026 - cikkek

A megye ismét támogatja a lakosok közösségi kezdeményezéseit, és a részvételi költségvetés nyolcadik évében 150 ezer eurót oszt szét

01.09.2026 - cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilatkozata a Nagyszombati Hallássérültek Szövetsége tiltakozó gyűléséről és sajtótájékoztatójáról

29.12.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre