Nagyszombat megye a Galántai járásban is javítja a szociális szolgáltatások színvonalát. Megkezdte egy új szociális intézmény építését.

Közzétett: 2023. 07 06.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat folytatja a megyei fenntartású szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények korszerűsítését és kapacitásbővítését. Ezzel összefüggésben megkezdte a sopornya-kövecsesi (Šoporňa-Štrkovec) Felnőtt és Gyermek Szociális Szolgáltatások Otthona új épületének építését, valamint a meglévő épületek felújítását. A kerületi önkormányzat saját költségvetéséből 2,9 millió eurót fordít a beruházásra. 

„Célunk, hogy a szociális intézmények jelenlegi és leendő lakói számára minőségi, biztonságos és hozzáférhető környezetet biztosítsunk. Folytatjuk az építkezést, a kapacitás bővítését és a korszerűsítést. A sopornya-kövecsesi Felnőtt és Gyermek Szociális Szolgáltatások Otthona mellett új épületet építünk, amelyben egy konyha, étkező, a lakók számára felszerelt több helyiség, valamint egy adminisztratív rész kap helyet. A korábbi adminisztratív épület átépítésével új védett lakásokat alakítunk ki. Ebben a lakók számára megteremtik a feltételeket az önálló életvitelre asszisztens segítségével" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, aki hozzátette, a kivitelezés tervezett időtartama 18 hónap.

Az új, kétszintes épület a meglévő intézményhez kapcsolódik. A földszinten konyha, étkező, az emeleten pedig öt különálló lakórész kap helyet, amely húsz lakó befogadására alkalmas. Ellátásuk részeként az épületben terápiás szoba, betegellátó és rendelő is helyet kap majd.

A meglévő adminisztratív épület rekonstrukciójával létrejövő védett lakások maximum hat fő befogadására alkalmasak. A szobákban konyha és tisztálkodást szolgáló rész lesz, valamint különálló mosókonyha. A védett lakhatást szakképzett munkatársak felügyelik.

A több mint 2,7 millió euró értékű beruházás tervezett időtartama 18 hónap. A kivitelezési munkákat a pozsonyi Metrostav Slovakia Rt. végzi, amelyet közbeszerzésen választottak ki. 

Nagyszombat megye 21 szociális intézményt működtet. Ebből 5 a Galántai járásban található. Ezek a következők: a sopornyai Felnőtt- és Gyermek Szociális Szoltáltatások Otthona, a galántai Felnőtt és Gyermek Szociális Szolgáltatások Otthona, a nemeskosúti Felnőtt Szociális Szolgáltatások Otthona, a semptei (Šintava) Felnőtt és Gyermek Szociális Szolgáltatások Otthona, valamint a szeredi Idősek Otthona és Felnőtt Szociális Szolgáltatások Otthona.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Bővül a szociális szolgáltatások hálózata, támogatják a közlekedés fejlesztését és az innovációt. A képviselők elutasították a szélerőműveket ott, ahol a lakosok nem akarják azokat.

15.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye elutasítja a kormány szélerőműprojektekkel kapcsolatos eljárását. A települések megkerülése elfogadhatatlan.

03.12.2025 - cikkek

J. Viskupič: Megállapodtam Becík megyeelnökkel, és Nyitra megye felújította az Alsószeli és Királyrév közötti utat

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye a közlekedés, az oktatás és a kultúra fejlesztése által egy modern és fenntartható régióba fektet be

03.12.2025 - cikkek

Jobb ellátás a jobb kommunikáció és a megértés segítségével: Nagyszombat megye foglalkozik az autizmussal élők egészségügyi ellátásával

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye világos beruházási tervvel, a közösségek hasznára váló támogatásokkal és észszerű vagyonkezeléssel zárja az évet

15.12.2025 - cikkek

Három fontos újdonság a helyközi autóbusz-közlekedésben, amelyek jobbá teszik a közlekedést az utasok számára, érkezzenek Nagyszombat megye bármelyik részéről

15.12.2025 - cikkek

Újabb fontos fejlesztés a helyközi autóbusz-közlekedésben: Erdőhátról is egy menetjeggyel utazhatunk akár Nagyszombatba is

15.12.2025 - cikkek

A szociális szolgáltatások fejlesztési koncepciójának megvalósítása hozzájárul a szociális gondoskodás javításához a megyében

18.04.2023 - cikkek

Nagyszombat megye növeli a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények elérhetőségét. 2024-ben több mint 6 millió eurót különített el erre a célra.

30.12.2024 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre