Nagyszombat megye: A Megye napja, amely a tudományt és a szórakozást összekötötte a megye hasznosságának bemutatásával, rekordszámú látogatót vonzott

Közzétett: 2025. 09 10.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt. A Megye napján a hivatal a tudomány, az innovációk, valamint a tények ellenőrzésének interaktív központjává változott. A rendezvény minden korosztályból mintegy 5200 látogatót vonzott, akik megtudhatták, hogy a megye milyen hasznos szerepet tölt be a mindennapi életben. Ez az esemény eddigi történetének legtöbb látogatóját jelenti.

"Örömömre szolgál, hogy együtt töltöttük el ezt a napot, és az is, hogy sok mosolygós arcot láthattam. A Megye napja egyedülálló lehetőséget kínál számunkra arra, hogy bemutassuk, a kerület az embereket szolgálja, van haszna, és tud mit kínálni. Az volt a célunk, hogy a tudományt, a szórakozást és a tapasztalást összekössük a tevékenységünk bemutatásával, valamint olyan intézményeinkkel mint a megyei fenntartású középiskolák, a Fizikanépszerűsítő Központ vagy a galgóci csillagvizsgáló. Bízom abban, hogy az élmények mellett minden látogató azzal az érzéssel is gazdagodott, hogy együtt alakítjuk a megyét" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.

A program részét képezte a megyei fenntartású galgóci M. R. Štefánik Csillagvizsgáló és Planetárium, valamint a nagyszombati Tehetségközpont bemutatkozása. Az érdeklődők Ivan Gábriš tudományos nagykövet varázslatos kémiájába is betekintést nyerhettek, a Fizikanépszerűsítő Központ oktatói pedig szórakoztató formában hozták közelebb hozzájuk a fizikai jelenségeket.

A rendezvény látogatói testközelből ismerhették meg a megyei hivatal munkáját. Emellett bekapcsolódhattak a megyei fenntartású intézmények által előkészített gazdag programba. A szabadtéri színpadon a gyerekek örömére fellépett Ceruzko és Farbička, továbbá a Crazy Family tánccsoport és a népszerű transzformer, Bumblebee is.

A hivatal belső tereiben három fő attrakció volt látható, mégpedig Kvetňanský kutatórakétája, Banič ejtőernyője és Belluš riasztója. A látogatók interaktív módon tudhattak meg többet Nagyszombat megye szülötteinek találmányairól.

Hasonló cikkek

A megye több mint 33 millió eurót fordított a Szenicei járás fejlesztésére. Továbbra is prioritást jelentenek a közutak, a középiskolák és a szociális szolgáltatások

20.05.2026 - cikkek

A Fiatal európai 2026 vetélkedő Nagyszombat megyében: Huszonhét középiskolás diák versengett a döntőbe jutásért

27.04.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Nagyszombati Kreatív Központ gyönyörű, Fő utca 17-es szám alatti tereibe az Ízek Olvasótermével egy helyi márka érkezik

20.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye először volt az Énekel az ifjúság országos verseny házigazdája. A győztes egy helyi csoport, a Cantica Nova lett

20.05.2026 - cikkek

Központi válságalap: Nagyszombat megyében elérte a történelmi csúcsot a településeknek nyújtott segítség

04.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye reagál az egészségügyi szakmák iránti növekvő keresletre, és három egészségügyi iskolájával részt vett a MediFutura szakvásáron

04.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Olcsón és környezetbarát módon elérhető élmények. Jelképes egy euróért családok utazhatnak a megye jóvoltából

13.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye mint a tehetségek otthona: Elindult a jelentkezés a negyedik megyei hackathonra

27.04.2026 - cikkek

Az innovatív tanárok nagy hatással vannak a középiskolások életére: Az újonnan létrehozott Banič szabadalma elnevezésű megyei kitüntetésre várják a javaslatokat

04.05.2026 - cikkek

Újabb lépés a jobb utak felé a megyében. A megye Bajmócskán befejezi az út felújításának utolsó szakaszát

20.05.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre