Nagyszombat megye: A megyei fenntartású középiskolákban 3700 elsős kezdte meg tanulmányait

Közzétett: 2024. 09 03.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat által fenntartott 44 középiskolában 2024. szeptember 2-án elkezdődött a 2024/25-ös tanév. Összesen 16 ezer diák ült be az iskolapadokba, köztük csaknem 3700 elsős. A nagyszombati Egészségügyi Középiskolában is ünnepélyes tanévnyitót tartottak, amelyen jelen volt Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök és Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter is. A megyeelnök ezután köszöntötte a nagyszombati Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola diákjait is.

"Nagyszombat megyében 3700 diák kezdte meg a középiskolát, így a megyei fenntartású középiskolákban csaknem 16 ezren tanulnak. Célunk, hogy mindannyiuk számára továbbra is attraktív és minőségi oktatást nyújtsunk. Ezért az egész megyében folytatjuk az általunk fenntartott iskolák modernizálását. Emellett a munkaerőpiaci igényekre is reagálunk, ezért a nagyszombati Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskolában új személy- és vagyonvédelmi szakot nyitottunk. Minden diáknak azt kívánom, hogy legyenek éhesek a tanulásra, a pedagógusoknak és a nem pedagógus alkalmazottaknak pedig alkotókedvet és türelmet kívánok ehhez a nehéz munkához" – mondta Jozef Viskupič. A nagyszombati megyeelnök Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter jelenlétében a nagyszombati Egészségügyi Középiskolában nyitotta meg ünnepélyesen a tanévet. A megyeelnök ezután a nagyszombati Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola diákjait is köszöntötte.

A Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola modernizálásának részeként új kültéri sportpályát létesítettek, amely az oktatási intézmény sportkomplexumát gazdagítja. A diákok itt bordásfalakat, nyújtókat, gimnasztikai eszközöket, bokszzsákokat, köteleket és fekvenyomó padokat is találhatnak.

"Tervben van az aula felújítása is. Itt modern kongresszusi központ létesül, amely az élethosszig tartó tanulást szolgálja majd. A kozmetikai szalon modernizálása és az iskola körüli zöldterület revitalizálása is szerepel a tervek között. A participatív költségvetésnek köszönhetően kültéri osztály létesült, amelyet oktatási-nevelési tevékenységekre használnak majd" – tette hozzá Stanislav Pravda, a Nagyszombat Megyei Hivatal oktatási szakosztályának igazgatója.

A 70 éves múltra visszatekintő Egészségügyi Középiskola leendő diákjainak színvonalas oktatást biztosít az egészségügyi szakokon, amelyek elvégzésével a diákok a szlovákiai és a külföldi munkaerőpiacon is megállják a helyüket. A megye ebben az oktatási intézményben a közelmúltban felújította a parkolót, az iskolai étkezőt, modernizálta a járdákat, és új eszközöket szerzett be. Tart a kollégium fokozatos felújítása, és a tervek között szerepel egy új szimulációs központ kialakítása. A megye dolgozik egy új szak, a fogászati asszisztens elindításán is.

A megye folyamatosan igyekszik vonzóbbá tenni a középiskolák tantermeit és szakirányait, amelyeket ebben a tanévben is bemutatnak az egyedülálló Hova középiskolába Nagyszombat megyében elnevezésű rendezvényen. A programsorozat lehetőséget kínál a nyolcadik és kilencedik osztályos tanulóknak arra, hogy megismerkedjenek az egyes iskolákkal. A rendezvénysorozat október 3-án, csütörtökön Nagyszombatban kezdődik, majd október 10-én Szenicén és október 17-én Dunaszerdahelyen folytatódik. A rendezvényeken Nagyszombat megye középiskolái, kereskedelmi akadémiái és gimnáziumai mutatkoznak be.

A megye a 2024/25-ös tanévben is folytatja a létszámhiányos és perspektivikus középiskolai szakokon tanulók támogatását azokban a középiskolákban, amelyeknek a fenntartója. A listán megtalálhatóak az olyan szakok mint a vegyipari operátor, kertészeti termesztés és szolgáltatás, fémmegmunkáló, agrárvállalkozó-farmer, kőműves, egészségügyi nővér, biotechnológia és gyógyszerészet, hentes, szabó-női szabó, és ettől a tanévtől már ide sorolják a mechanikai műszerész szakot is. Az ezeken a szakokon tanulók, valamint a duális oktatási rendszerben részt vevő diákok havi ösztöndíjat, a helyközi autóbuszjáratokon ingyenes utazást, valamint díjmentes kollégiumi szállást kapnak a megyétől.

Hasonló cikkek

Adam Hagara, Miroslav Karhan és Emília Rigová is a díjazottak között. Nagyszombat megye kitüntette a kerület fejlődéséhez kiemelkedő módon hozzájáruló személyiségeket

24.09.2026 - cikkek

Megalakult a Nagyszombat Megyei Ifjúsági Parlament: A középiskolások megválasztották vezetőiket

24.09.2026 - cikkek

Sport akadályok nélkül: Nagyszombat megyében tizenhatodik alkalommal rendezték meg a megyei paralimpiát

25.09.2026 - cikkek

A Megye napja rekordszámú, 6 és félezer látogatót vonzott. A megye kitárta kapuit, és időutazásra hívta a látogatókat

24.09.2026 - cikkek

Európai mobilitási hét: Nagyszombat megye a regionális autóbuszokon olcsóbb közlekedést kínál, és első alkalommal megosztott kerékpárokat is

24.09.2026 - cikkek

A fenntartható mobilitás mindenkié: Nagyszombat megye újdonsága a kerékpármegosztás bevezetése

24.09.2026 - cikkek

Jókőn új otthon nyitotta meg kapuit, amely az autizmussal élő felnőtteket szolgálja: Nagyszombat megye befejezte a modern, specializált intézmény építését

24.09.2026 - cikkek

A megyei képviselők ebben a választási időszakban utoljára üléseztek. Kerékpáros, szociális és oktatási beruházásokról is döntöttek

24.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye Szomolánkán megkezdte egy szociális szolgáltatásokat nyújtó modern központ építését: 30 lakó találhat itt új otthonra

25.09.2026 - cikkek

A nagyszombati műszaki szakközépiskola diákjai a fenntartható mobilitásról szóló kvíz győzteseiként kirándulást nyertek a Motio tudományos központba

24.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre