Nagyszombat megye: A települések és a szervezetek már csak néhány napig pályázhatnak

Közzétett: 2025. 04 16.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat ismét támogatja a kerület településeinek és nonprofit szervezeteinek tevékenységét. Az érdeklődők már csak néhány napig, 2025. április 17-ig, csütörtökig pályázhatnak.

"A régió fejlődésének támogatása kulcsfontosságú számunkra. Az általunk nyújtott támogatásnak köszönhetően a települések és a szervezetek olyan projekteket valósíthatnak meg, amelyek jobbá, minőségesebbé tehetik Nagyszombat megye lakosainak életét. Idén a két pályázati felhívásra összesen 540 ezer eurót különítettünk el. Ebből 405 ezer euró a civil szervezeteket, 135 ezer euró pedig a településeket illeti meg. Ezt az összeget a közpénzek konszolidációja miatt csökkentenünk kellett, azonban csak 10%-kal, amit a rossz pénzügyi helyzet függvényében sikernek tartok" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A pénzügyi támogatás a kultúra, a sport, a környezet, a vidékfejlesztés és a szociális ellátás területén megvalósuló projektekre igényelhető. A támogatást a megye területén található települések, valamint az ott tevékenységet kifejtő polgári társulások, nonprofit szervezetek és egyéb szervezetek igényelhetik.

A pénzügyi támogatás iránti kérelmet elektronikusan lehet beadni. Bővebb információk a https://trnava-vuc.sk/cikkek/nagyszombat-megye-a-konszolidacio-ellenere-a-megye-540-ezer-euros-csomaggal-segiti-a-telepuleseket-es-a-szervezeteket/ linken találhatók.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: A bezárt magán szakközépiskola diákjai nem kerülnek hátrányos helyzetbe. A megyének köszönhetően befejezhetik tanulmányaikat

10.09.2025 - cikkek

Egy év kihagyás után Nagyszombat megye támogatásának köszönhetően az európai kulturális örökség napjai rendezvénysorozat a kerületben is megvalósul

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye : A 44 megyei fenntartású középiskolában 16 ezer diák kezdte meg a tanévet. Szenicén új tornatermet adtak át a tanévnyitón

03.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye 63 éves és annál idősebb lakosai kényelmesebben utazhatnak a regionális autóbuszjáratokon, mivel a megye új típusú bérletet vezet be

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei hivatal szeptember 6-án megnyitja kapuit a látogatók előtt. A Megye napja a tudomány, az innováció és a tények ellenőrzése jegyében telik majd

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye az új tanévben prioritásként kezeli a biztonságot, és 44 középiskolában pszichológiai segítséget is kínál a diákoknak

02.09.2025 - cikkek

Viskupič megyeelnök: Nagyszombat megye kultúráját megvédjük a politikai támadásoktól, és olyan megoldásokat szorgalmazunk, amelyek biztosítják szabad létezését

10.09.2025 - cikkek

Küszöbön áll a nagyszombati színház eddigi történetének legnagyobb felújítása

14.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Csallóköznádasdnál megkezdődik a híd felújítása, aminek köszönhetően nő a közlekedésbiztonság

14.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye újabb csehországi régióval alakít ki együttműködést. A Vysočinai kerület példája a szociális szolgáltatások terén lehet ösztönző.

22.08.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre