Nagyszombat megye biztosítja, hogy a bősi menekültközpontban lakó gyerekek eljussanak az iskolákba

Közzétett: 2024. 03 04.

Nagyszombat megye a Dunaszerdahelyi járás négy alapiskolájába biztosítja azoknak a gyerekeknek az eljutását, akik Oroszország Ukrajna elleni agressziója következtében a bősi menekültközpontban vannak elszállásolva. A tanulókat az iskolába, valamint vissza is szállítják, megteremtve ezzel számukra azt a lehetőséget, hogy oktatásban részesüljenek. A közlekedés biztosítását a megye mellett a belügyminisztérium is finanszírozza.

"Már két éve szisztematikusan támogatjuk azokat az embereket, akiknek a háború miatt el kellett hagyniuk a saját országukat. Ezúttal 59 gyermek közlekedésének biztosításáról van szó, mivel a bősi alapiskola kapacitása nem engedte, hogy ebbe az oktatási intézménybe járjanak. A belügyminisztériummal együttműködve az ukrajnai gyerekeket három dunaszerdahelyi és egy somorjai alapiskolába szállítjuk, hogy biztonságban eljussanak az iskolába, majd vissza Bősre. Azért is biztosítjuk a plusz járatokat, mert a helyközi autóbuszjáratok kapacitása nem volt elég a megnövekedett utasszám kiszolgálására. Nekünk pedig fontos, hogy minden utas kényelmesen utazhasson" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzátette, hogy az oda-vissza közlekedés a közlekedési minisztériummal karöltve a jelenlegi tanév végéig biztosított. Mindkét fél közel 21 ezer eurót fordít erre a célra.

Az ukrajnai gyerekeket a bősi menekültközpontból három dunaszerdahelyi alapiskolába – Smetana ligeti alapiskola, Jilemnický utcai alapiskola, valamint a Komenský utcai alapiskola épülete – , továbbá a somorjai Bél Mátyás Alapiskolába szállítják. Az oktatási intézményekbe szállításuk 2023 szeptemberétől valósul meg a megye támogatásával, amikor a kerület segítő kezet nyújtott a Mareena Polgári Társulásnak, amely a menekültek szlovákiai társadalomba való integrálásán munkálkodik.

Nagyszombat megye az ukrajnai fegyveres konfliktus kezdete óta a galántai Műszaki Szakközépiskola kollégiumában szállást és étkezést biztosít a menekülteknek. Ezen a helyen az ukránok szlovákok iránt érzett hálájának kifejezéseként Tetiana Matiiko ukrán művész jóvoltából egy falfestmény született. A megye középiskolai oktatást is biztosít, továbbá segít az ukránoknak a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, mindezt többek között az általa fenntartott intézményekben kínálkozó munkalehetőségek biztosítása révén.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye jóvoltából létrejött egy új, ingyenes európai uniós információs központ

31.03.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Fizikanépszerűsítő Központ a felfedezők új nemzedékének tagjait keresi

25.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők 600 ezer eurós pénzcsomagot hagytak jóvá települések és szervezetek projektjeinek támogatására

31.03.2026 - cikkek

A fiatalok Nagyszombat megyében jobban hallathatják a hangjukat, amihez támogatást kapnak. A megyei képviselők az ifjúsággal való foglalkozás új koncepcióját hagyták jóvá.

31.03.2026 - cikkek

Fontos tudni, hogyan kell segítséget nyújtani: Nagyszombat megye elsősegélynyújtásra oktatja a középiskolásokat és a lakosokat

26.03.2026 - cikkek

Megyei képviselő-testület: A megye erősíti a nemzetközi együttműködést és a turizmus fejlesztését, továbbá folytatja a kihasználatlan vagyon értékesítését

31.03.2026 - cikkek

Környezetbarát és költséghatékony megyei középiskola: Dunaszerdahelyen kétmillió eurós korszerűsítés kezdődik

26.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megyében az elmúlt évtized legnehezebb téli útkarbantartási szezonját zárták. A megyei útkarbantartók a munkát kátyúzással és az utak környezetének rendezésével folytatják

31.03.2026 - cikkek

Számít a fiatalok egészsége: Nagyszombat megye folytatja a középiskolások fizikai állapotának felmérését, és egy év elteltével ellenőrzi a fejlődésüket

25.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye növeli a szociális ellátás minőségét: A szakértelmet nyolcvanegy tanúsítvány igazolja

31.03.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre