Nagyszombat megye együttműködést kezd a Nemzeti Emlékezet Intézetével

Közzétett: 2024. 05 07.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Emlékezet Intézetével. A memorandum tartalmazza, hogy a közintézménnyel együttműködnek majd rendezvények szervezésében, előadások megtartásában az antidemokratikus rendszerek történetéről, valamint az 1939 és 1989 közötti történelemmel kapcsolatos egyéb tevékenységekre fókuszálva. Az együttműködési dokumentumot Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Jerguš Sivoš, a Nemzeti Emlékezet Intézete igazgatótanácsának elnöke írta alá.

"A történelem nem közömbös számunkra. Hozzájárulunk ahhoz, hogy a szlovák történelem azon korszakai, amikor totalitárius rendszerek működtek, figyelmeztetésként maradjanak meg mindenki emlékezetében. Erre jó példaként szolgálnak a múlttal foglalkozó intézeteink, valamint az Anton Srholec-szabadságdíj is, amelyet évente adunk át a szabadságért és a demokráciáért vívott harcért. Örömmel tölt el, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézetével éppen a mostani időszakban egyesítjük az erőinket. Azt kívánom hogy az együttműködés a két fél mellett a nyilvánosság számára is hasznos legyen" – mondta a memorandum aláírását követően Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.

A két fél megállapodott abban, hogy együttműködnek az antidemokratikus rendszerek történetével kapcsolatos előadások, tudományos konferenciák és szakszemináriumok szervezésében, valamint további népművelő tevékenységek előkészítésében. A megye emellett támogatja a Nemzeti Emlékezet Intézetének közös témákkal kapcsolatos könyvkiadói tevékenységét, továbbá segít az 1939 és 1989 közötti antidemokratikus rendszerek emlékműveinek feltérképezésében.

Jerguš Sivoš, a Nemzeti Emlékezet Intézete igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott, hogy "szeretnénk, ha mindenki tisztában lenne az antidemokratikus rendszerek nagyszámú áldozatával, valamint ezen rendszerek következményeivel. Közös érdekünk, hogy a társadalomban terjesszük a szabadság, a humanizmus és a demokrácia értékeit, különös tekintettel a fiatalokra. Örülök annak, hogy megyeelnök úr személyében és Nagyszombat megye által mostantól olyan partnerünk van, aki, illetve amely segít a közös aktivitások és céljaink megvalósításában."

Hasonló cikkek

Lehetőségek diákoknak, élénkülő kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok: Nagyszombat megye és Békés megye együttműködési megállapodást írt alá

20.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye a magas üzemanyagárak idején azzal segít a lakosoknak, hogy autóbusszal 50%-kal olcsóbban lehet utazni

20.10.2026 - cikkek

A tragédia helyszíne az emlékezés helyévé vált. Nagymácsédon felavatták a Szólásszabadság emlékművét.

21.10.2026 - cikkek

Biztonságosabb átkelés, új járda és folyamatosabb közlekedés: Nagyszombat megye befejezte a nagyfödémesi híd felújítását

21.10.2026 - cikkek

Tisztelet, művelődés és kulturális élmény: Nagyszombat megye hagyományos rendezvényén idén is köszöntötte az időseket

21.10.2026 - cikkek

A megyei Campus új lakóit üdvözölte. Az egyetemistáknak itt kiváló lehetőségük van a fejlődésre.

21.10.2026 - cikkek

A megyei fenntartású nagyszombati sportiskola diáklányai ezüstérmet szereztek az SK8 által szervezett ifjúsági sportversenyen

21.10.2026 - cikkek

Találd meg az iskoládat! Nagyszombatban közel 3 ezer tanulót vonzott a megyei középiskolák fesztiválja. A megye új iskolai honlapot is indított

21.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Korszerű, immerzív termet és egy energetikai szaktantermet is átadtak a megyei fenntartású nagyszombati Elektrotechnikai Szakközépiskolában

21.10.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre