Nagyszombat megye együttműködik az Olomouci kerülettel

Közzétett: 2024. 09 10.

Az Olomouci kerület tízfős delegációja Josef Suchánek elöljáró vezetésével Nagyszombat megyébe látogatott. A csehországi megyéből érkezett küldöttség ezzel viszonozta  Nagyszombat megye képviselőinek áprilisi olomouci látogatását. A cél tapasztalatcsere volt a kultúra, az innováció és a szociális ellátás területén, amire alapozva a két régió kölcsönös együttműködési memorandumot köt.

"Gazdag és pozitív tapasztalatunk van a csehországi régiókkal folytatott határon átnyúló együttműködés terén. Ezt támasztja alá például a Dél-morvaországi kerülettel sikeresen megvalósított számos projekt is. Ezzel a megyével 2006 óta tartunk fenn partnerségi kapcsolatokat. Örülök, hogy éppen Olomouc megyével létesítünk újabb határon átnyúló együttműködést. Ennek keretében áprilisban tapasztalatcsere céljából látogattunk el az ottani partnereinkhez. A közeljövőben együttműködési megállapodás aláírásával hivatalosan is megerősítjük ezt az együttműködést" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Az olomouci küldöttség látogatását Nagyszombat megye képviselőinek olomouci útja előzte meg. Ennek keretében Nagyszombat megye képviselői megismerkedhettek például az Olomouci kerület Innovációs Központjának működésével, és mindkét megyei hivatal munkatársai tapasztalatot cseréltek a szociális ellátás és a kultúra területén is.

Jozef Viskupič megyeelnök a nagyszombati Ján Palárik Színház tükörtermében tartott hivatalos megbeszélésen üdvözölte a cseh küldöttséget. A kétnapos program során az olomouci delegáció megtekintette a Nagyszombati Kreatív Központ termeit, valamint ellátogatott a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem Tömegkommunikációs Karának Kreatív Központjába is. Emellett felkereste a jókai cölöpös vízimalmot, majd Pöstyénben ellátogatott az ARTA Kulturális Kreatív Központba.

A galántai szociális központban a csehországi kollégák egy része megismerkedett a segítő szakmákat támogató, úttörőnek számító 5P elnevezésű projekt működésével, amelyet Nagyszombat megye 2019-ben első megyeként indított be. A cél az volt, hogy emelje a segítő szakmákban dolgozókkal való törődés színvonalát, különös tekintettel a kiégési szindróma megelőzésére és a pszichohigiénére.

"El kell mondanom, hogy mindkét fél számára kétségkívül széles körű hozadéka van a nagyszombati partnereink Olomoucban tett látogatásához hasonlóan a mi szlovákiai utunknak is. Elsősorban a két régió lakosai profitálnak majd ebből, akiknek a most megszerzett tapasztalatainknak köszönhetően javíthatjuk az életminőségét. Szeretném kiemelni szlovák kollégáink professzionalizmusát. Tapasztalatot cseréltünk a kultúra, az innováció és a szociális szféra téren is, ami úgy gondolom, hogy szilárd alapot teremt a hosszú távú együttműködéshez" – mondta Josef Suchánek, az Olomouci kerület elöljárója.

Nagyszombat megye több európai régióval is hosszabb ideje folytat együttműködést. A Dél-morvaországi kerülettel 18 évre nyúlik vissza az intenzív kapcsolat, amit a két fél a Nagymorva Európai Területi Társulás (EGTC) közös megalapításával emelt magasabb szintre. Emellett a megye memorandumok alapján együttműködik például Alsó-Ausztria osztrák szövetségi tartománnyal, a görögországi Krétával, valamint a horvátországi Varasd megyével. A megye együttműködést folytat a tajvani Yilan régióval is. Az első közös tevékenység Benyovszky Móric emlékművének felállítása lesz jövőre Tajvanon.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye jóvoltából létrejött egy új, ingyenes európai uniós információs központ

31.03.2026 - cikkek

A fiatalok Nagyszombat megyében jobban hallathatják a hangjukat, amihez támogatást kapnak. A megyei képviselők az ifjúsággal való foglalkozás új koncepcióját hagyták jóvá.

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők 600 ezer eurós pénzcsomagot hagytak jóvá települések és szervezetek projektjeinek támogatására

31.03.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Fizikanépszerűsítő Központ a felfedezők új nemzedékének tagjait keresi

25.03.2026 - cikkek

Megyei képviselő-testület: A megye erősíti a nemzetközi együttműködést és a turizmus fejlesztését, továbbá folytatja a kihasználatlan vagyon értékesítését

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megyében az elmúlt évtized legnehezebb téli útkarbantartási szezonját zárták. A megyei útkarbantartók a munkát kátyúzással és az utak környezetének rendezésével folytatják

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye ismét lehetőséget kínál a HPV-vírus elleni oltásra

25.03.2026 - cikkek

Harmadszor adták át a Régiók Díját: Martin Korčok, a szeredi Holokauszt Múzeum igazgatója lett Nagyszombat megye díjazottja

25.03.2026 - cikkek

Viskupič megyeelnök a Régiók Európai Bizottságában: Megyénk jövője nem az olcsó munkáról, hanem a tehetségek és az innováció támogatásáról szól

11.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye a kormánynak is példát mutatva megerősíti a gyümölcsöző partnerséget az Olomouci kerülettel

08.08.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre