Nagyszombat megye gyakornoki programot indított főiskolások számára

Közzétett: 2024. 12 09.

Nagyszombat megye már negyedszer várja a jelentkezéseket az anyagi juttatással is járó Fiatalok a hivatalban elnevezésű gyakornoki és mentorprogramba. A megye célja továbbra is az, hogy a fiatalokat bekapcsolja a közügyekbe. Egyúttal az egyetemi és főiskolai hallgatók tanulmányaikkal párhuzamosan gyakorlatot szerezhetnek, új ismeretekre tehetnek szert, és munkatapasztalatokkal gazdagodhatnak. A 2025-ös trainee programba 2024. december 31-ig lehet jelentkezni.

A program nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára érhető el, kivéve a mesterképzés utolsó évfolyamába járókat.

A megye ezúttal kilenc diákot választ ki, akik a negyedik alkalommal megvalósuló, sikeres program résztvevői lesznek. A diákokat pénzügyileg is motiválják, ami 6 eurós órabért jelent, a maximális ledolgozott heti óraszám pedig 20 óra lehet.

A gyakornokok 2025-ben a következő szervezeti egységekben dolgozhatnak: a hivatal igazgatójának irodája, kommunikációs szakosztály, üzemeltetési részleg, pénzügyi szakosztály, humánerőforrás-szakosztály, kulturális és közlekedési szakosztály (Nagyszombati Kreatív Központ), közlekedéspolitikai szakosztály – kerékpáros közlekedési osztály, oktatásügyi szakosztály.

Eddig összesen 20 diák vett részt a programban. Olyan területeken szereztek fokozatosan gyakorlatot és tapasztalatokat mint például az oktatásügy, média, közlekedés, kultúra vagy sport. Megismerték az önkormányzat működését, és új kapcsolatokra tettek szert.

Az érdeklődők jelentkezését 2024. december 31-ig várják a ludske.zdroje@trnava-vuc.sk e-mail-címen.

A programmal kapcsolatos minden szükséges információ a honlapunkon érhető el.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Kevesebb kátyú, biztonságosabb közlekedés. A megye egész területén folytatódnak az útjavítások

14.09.2026 - cikkek

Megújult a megyei fenntartású nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete: A megye félmillió eurót fordított a lakók és a dolgozók komfortjának növelésére

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye összekapcsolja a fenntartható mobilitást és a tudományt: A megyei fenntartású középiskolák diákjai kirándulást nyerhetnek a Motio központba

14.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye szeptember végéig várja az utasok észrevételeit, és azokat bele szeretné építeni a menetrendbe

14.09.2026 - cikkek

Hét megyeelnök-jelölt méretteti meg magát, a 42 képviselői helyre pedig 214-en pályáznak

14.09.2026 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye tovább mélyíti együttműködését a Dél-morvaországi kerülettel: a Nagymorva Európai Területi Társulás első programjai az időseket és gondozóikat is segítik

14.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre