A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat sikeresen befejezte a nagyszombati Fő utca 17-es szám alatti, védett műemlékek közé tartozó épület felújítását. A nagyközönség első alkalommal tekinthette meg a modernizált helyiségeket. Az itt működő Nagyszombati Kreatív Központ megfelelő feltételeket teremt a kulturális-kreatív iparban tevékenykedők vállalkozói készségeinek fejlesztéséhez és szakmai fejlődéséhez. Az egész szombati nap folyamán meg lehetett tekinteni a helyiségeket, továbbá kiállítások, interaktív workshopok és kulturális programok voltak.
"Sikerült megvalósítanunk a tervet. Ma megmutattuk a széles nyilvánosságnak, hogy az elmúlt időszakban mi történt Nagyszombatban a Fő utca 17-es szám alatt. Azt is láthatták, hogy az udvarral rendelkező polgári ház, amelyre sokan még a 90-es évekből emlékezhetünk, milyen jelentős változáson ment keresztül. A kulturális-kreatív ipar fejlesztését teljes mértékben szolgáló környezetet sikerült kialakítanunk. A modern Nagyszombati Kreatív Központ Nagyszombat megye kezdő vállalkozásainak és fiatal tehetségeinek egyaránt fontos hátországot biztosít majd. A 8 millió eurós projekt megvalósításához európai uniós forrásokat használtunk fel, ami a kerület és a város együttműködésének mintapéldája" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzátette, hogy a megye 14 évig bérli az épületet annak tulajdonosától, Nagyszombat városától.
A Nagyszombati Kreatív Központ része a megye első technológiai FabLabja. Ebben nagy és kis formátumú 3D nyomtatókat, 3D szkennert, valamint bakelit- és lézervágót is igénybe vehetnek az érdeklődők. A MEDIALAB a legújabb technológiákkal és szoftverekkel felszerelt berendezéseket kínál a virtuális valósághoz, a grafikai tervezéshez és a kreatív programozáshoz. Garázszenekaroknak, kórusoknak és egyéneknek a rendezvényteremben vagy a boltíves pincékben van lehetőségük próbálni. A központban szintén helyet kapott egy olyan kézműves műhely, ahol modern munkaeszközök is rendelkezésre állnak, ráadásul az év végéig CNC-megmunkálóközpont is kialakításra kerül.
A Nagyszombati Kreatív Központ tagjai, akik a kulturális-kreatív iparban tevékenykedő vállalkozók, egy évig kedvezményes bérleti díjat fizetnek. További kedvezményekre is jogosultak, mint például mentorálás, valamint a műszaki háttér és a közös helyiségek igénybevétele tevékenységükre. "Grafikusok, marketingesek, illusztrátorok és építészek vannak közöttük, továbbá az anyagok újrahasznosításával foglalkozó vagy a népi mesterségek és hagyományok megőrzésére szakosodott műtermek. A támogatott projekteknél fontos szempont a fenntarthatóság, az innovativitás, valamint az, hogy a helyi piaccal kapcsolatos potenciállal rendelkezzenek" – tette hozzá Zuzana Bezáková, a Nagyszombati Kreatív Központ igazgatónője.
A Nagyszombati Kreatív Központ hivatalos megnyitása alkalmából annak tagjai gazdag kísérőprogrammal készültek. A nagyközönség Adrián Kobetič művészettörténész és Pavol Ďurko, a projekt építészmérnöke vezetésével megtekinthette a felújított helyiségeket. Arról, hogy az épület a felújítási munkálatok alatt milyen nagy változáson ment keresztül, A kreatív központ útja hatvan fényképen keresztül című kiállítás tanúskodik. A tárlat kurátora, Peter Molari 60 olyan fotót választott ki, amelyek bemutatják az épület modernizálás előtti és alatti állapotát.
Emellett az új műtermekben különféle technikák alkalmazásával reggeltől zajlott az alkotás. "A gyerekek számára alkotóműhelyekkel, a felnőtteknek pedig workshopokkal készültünk. Ezek által fejleszthették tudásukat, és saját maguk által készített karácsonyi ajándékot vihettek haza. Az egész nap folyamán lehetőség nyílt az új műtermekbe való betekintésre, hogyan dolgoznak a grafikusok, az animátorok vagy az építészek, továbbá arra, hogy az Inkubátor nem vállalkozók számára elnevezésű programunkban hogyan tevékenykednek tagjaink a megosztott föld alatti műteremben" – tájékoztatott Zuzana Bezáková igazgatónő.
A program részeként helyi művészek is felléptek. Az udvaron énekesek és zenészek szerepeltek, a boltíves pincékben színházi előadások zajlottak, az előadóteremben pedig Hagyományok őrzője címmel karácsonyi kvízt tartottak és gyermekkönyvekből olvastak fel részleteket. Az ünnepélyes megnyitó egyik színfoltja volt a Papírsárkány című animációs film vetítése. A 65 nemzetközi díjat begyűjtő alkotás kulisszatitkairól és készítéséről annak szerzője, illusztrátora és rendezője, Martin Smatana beszélt az érdeklődőknek.
A Nagyszombati Kreatív Központ 8 millió eurós projektje a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat, Nagyszombat városa és a kulturális minisztérium együttműködésének köszönhetően valósult meg. A megye a műemlék jellegű épület felújítására, valamint a kreatív központ felszerelésére az Integrált Regionális Operatív Programon keresztül 7,7 millió eurós hozzájárulást kapott az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól. A megye 14 éven keresztül, 2034-ig bérli az épületet annak tulajdonosától, Nagyszombat városától.
16.12.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
27.11.2024 - cikkek
09.12.2024 - cikkek