Nagyszombat megye: Jól halad az alsódiósi út felújítása, amelyen szeptembertől lehet újra közlekedni

Közzétett: 2023. 08 30.

Nagyszombat megye hamarosan befejezi a II/502-es út teljes felújításának első részét Alsódiósnál (Dolné Orešany). Arról az útszakaszról van szó, amely Pozsony és Nagyszombat megye határától az Alsódiós központjában található kereszteződésig tart, összesen 3,8 km hosszúságban. Ezen a szakaszon 2023. szeptember 1-től, péntektől ismét lehet majd közlekedni. A megye folytatja a felújítást, mégpedig az Alsódiós központjától Felsődiós (Horné Orešany) határáig vezető útszakasz modernizációját. A felújítás összesen 5,7 kilométert érint.

"A nyár folyamán megyei költségvetésből megvalósítottuk a Parná-patak felett Felsődiósnál átvezető út teljes körű felújítását. A megyei közlekedési infrastruktúra modernizációját tovább folytatjuk. Az Alsódiós környéki út felújítása az ütemterv szerint zajlik. Ennek eredménye már közel 4 kilométer hosszú új és szélesebb út, amely a község központjából Pozsony megye irányába vezet. Az új útszakaszt a személygépkocsik és az autóbuszok egyaránt szeptember 1-től, péntektől használhatják. Arra való tekintettel, hogy az Alsódiós és Felsődiós közötti építési munkálatok tovább folytatódnak, a tehergépjármű-forgalom számára továbbra is elkerülő út lesz kijelölve" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzátette, hogy a kerület erre a célra 3,6 millió eurós vissza nem térítendő támogatást nyert el az Integrált Regionális Operatív Programból. Nagyszombat megye a Pozsony megye határától Felsődiósig tartó útszakasz felújítása mellett tervezi a Felsődiós és Szomolány (Smolenice) közötti, 4,9 kilométer hosszú szakasz modernizálását is, ami az elsőként említett szakaszhoz kapcsolódik. A kerület erre közel 5 millió eurós vissza nem térítendő támogatást igényelt.

A felújítás első szakaszában felmarták a régi aszfaltot, Alsódiós külterületén szélesítették az utat, és megtörtént a vízelvezetők kicserélése a szegélyek javításával és a hidrovetéssel együtt. Az elmúlt hetekben új aszfaltréteg került az útburkolatra, továbbá kikerültek az új függőleges és vízszíntes közlekedési jelzések is, beleértve a sofőröket lassításra késztető eszközöket. Megtörtént a védőkorlátok kihelyezése, és két új buszmegálló is létesült.

A második szakaszban, amelynek során teljes útzár lesz, az alsódiósi útkereszteződéstől Felsődiós határáig tartó útszakaszon valósul meg a felújítás. A személygépjárművek a Gósfalván (Košolná) és Szárazpatakon (Suchá nad Parnou) át vezető kerülő utat használhatják majd. Az autóbuszok 2023. szeptember 4-től ismét a Nagyszombat Megyei Közútkezelő és Karbantartó Vállalat által előkészített úton közlekedhetnek. A tehergépjármű-forgalmat mindkét szakasz esetében Modor után Gidrafa (Budmerice), Rózsavölgy (Ružindol) és Nagyszombat irányába terelik.

A helyközi autóbuszjáratok Alsódióst továbbra is érintik. A községen át közlekedő buszok 2023. szeptember 4-től érvényes menetrendje az utasszállítást végző cég, az Arriva Nagyszombat honlapján érhető el.

A megye célja, hogy egészen Verbóig (Vrbové) felújítsa a II/502-es utat, miközben a további szakaszok modernizálását társfinanszírozással szeretné megvalósítani európai uniós forrásokból.

Hasonló cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat felújította a Szelincs községen keresztül vezető útszakaszt a Nagyszombati járásban

05.03.2025 - cikkek

Nagyszombat megye idén is részt vesz a Hozzuk vissza a könyveket az iskolákba! elnevezésű versenyben, amellyel írásra és olvasásra ösztönzik a gyerekeket

04.03.2025 - cikkek

A svájci nagykövet Nagyszombat megyei látogatása megerősítette a partnerséget az oktatás és az innováció területén

21.03.2025 - cikkek

Nagyszombat megye az új somorjai alapiskola fenntartója lesz, valamint új sportlétesítményt épít Nagyszombatban. A megye 2023-as tevékenysége is téma volt a testületi ülésen.

15.02.2024 - cikkek

Nagyszombat megye elkezdte az alsódiósi út felújítását, amit európai uniós forrásokból finanszíroz

20.04.2023 - cikkek

A szlovákiai könyvtárak hete Nagyszombat megyében kedvezményeket és változatos programot kínál az olvasóknak.

01.03.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A képviselők elfogadták a megyei költségvetést. A nehéz helyzet ellenére a kerület tovább fejlődik, prioritást élvez az egészségügy, valamint a szociális szolgáltatások.

18.12.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: 2025-ben is folytatódik a középiskolák korszerűsítése. A megye továbbra is támogatja a tanárokat.

03.01.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők stratégiai dokumentumokat fogadtak el a fenntartható fejlődésről, valamint a régió egészségügyi és szociális szolgáltatásairól

18.05.2023 - cikkek

A japán nagykövet Nagyszombat megyébe látogatott

06.03.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre