Nagyszombat megye készen áll a téli útkarbantartásra

Közzétett: 2024. 11 27.

A Nagyszombat Megyei Közútkezelő és Karbantartó Vállalat minden tekintetben felkészülten várja a telet, hiszen van megfelelő létszámú szakembergárdája, műszaki felszereltsége, és a szükséges anyagok is rendelkezésre állnak a közelgő téli útkarbantartási időszakra. A megye területén 1600 kilométernyi hosszúságú út karbantartását végzik a másod- és harmadrendű közutakon, illetve a Szlovák Közútkezelőséggel kötött szerződés alapján 280 kilométeren az elsőrendű utakon is.

"A téli hónapokban 125 sofőr és 60 diszpécser gondoskodik Nagyszombat megyében a közutak tisztításáról. Az egyes telephelyeinken megfelelő mennyiségű szóróanyaggal rendelkezünk. 4300 tonna sót, 86,5 ezer liter sóoldatot, 4 ezer tonna vágott követ és 2 ezer tonna vegyes anyagot készítettünk elő. Az előző téli időszakban, a 2022-es és 2023-as évek fordulóján a jó menedzselésnek köszönhetően a növekvő árak ellenére is költségeink a korábbi szinten maradtak. Most a beszerzési költségek további növekedésére számítunk, de mindent megteszünk a rendelkezésre álló források hatékony felhasználása érdekében" – mondta Dalibor Trebichalský, a Nagyszombat Megyei Közútkezelő és Karbantartó Vállalat vezetője.

A legutóbbi három télen az útkarbantartási időszakban a közútkezelő cég összköltségei elérték a hárommillió eurót. Abban az esetben, ha Nagyszombat megyében ismét enyhébb lesz a tél, az útkezelő cég arra számít, hogy az idei téli karbantartás összköltsége nagyjából a tavalyi szinten lesz.

Összesen 101 gép és jármű gondoskodik a téli karbantartásról, ebből 54 szórógép is bevetésre készen áll. Szükség szerint az egész megye tizenkét telephelyén vannak készenlétben, és indulhatnak el hóesés vagy más rendkívüli helyzet esetén, mégpedig Nagyszombatból, Bikszárdról (Buková), Vágvörösvárról (Červeník), Pöstyénből, Szeredről, Galántáról, Dunaszerdahelyről, Somorjáról, Nagymegyerről, Szenicéről, Holicsból és Székelyfalváról (Sekule).

A non-stop téli közútkarbantartó dicspécserszolgálat telefonszáma a Galántai, a Galgóci, a Pöstyéni és a Nagyszombati járásban 033/5531 344, a Dunaszerdahelyi járásban 031/5522 341, a Szenicei és  a Szakolcai járásban pedig 034/6512 735. További információk a www.spravaciest.sk honlapon találhatók.

Hasonló cikkek

A megye ismét támogatja a lakosok közösségi kezdeményezéseit, és a részvételi költségvetés nyolcadik évében 150 ezer eurót oszt szét

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Kevesebb kátyú, biztonságosabb közlekedés. A megye egész területén folytatódnak az útjavítások

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye szeptember végéig várja az utasok észrevételeit, és azokat bele szeretné építeni a menetrendbe

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye összekapcsolja a fenntartható mobilitást és a tudományt: A megyei fenntartású középiskolák diákjai kirándulást nyerhetnek a Motio központba

14.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilatkozata a Nagyszombati Hallássérültek Szövetsége tiltakozó gyűléséről és sajtótájékoztatójáról

29.12.2025 - cikkek

Hét megyeelnök-jelölt méretteti meg magát, a 42 képviselői helyre pedig 214-en pályáznak

14.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre