Nagyszombat megye: Kiderült, hogy melyik 32 projekt lett a nyertes, amelyek idén összesen 150 ezer eurós megyei támogatást kapnak

Közzétett: 2026. 01 23.

Nagyszombat megye lezárta az immáron hetedszer meghirdetett megyei participatív, azaz részvételi költségvetést. A projektekre szánt pénz elosztásába a nyilvánosság is beleszólhatott. Ismét beigazolódott, egyre nagyobb az érdeklődés az iránt, hogy az emberek is bekapcsolódjanak a büdzsé egyes forrásainak szétosztásába. A hetedik év az eddigi legsikeresebb olyan szempontból, hogy ennyien még soha nem pályáztak megyei forrásokra. Sok új pályázó is jelentkezett. A támogatott projektek fele most először kapott megyei támogatást, ami jelentős mérföldkőnek számít. Idén összesen 92 projekttel pályáztak, amelyek közül 85 felelt meg a megszabott feltételeknek. Miután két pályázó úgy döntött, hogy a projektjét mégsem nyújtja be, 83 projektszándék vett részt a nyilvános szavazáson.

"Az Alakítjuk a megyét elnevezésű megyei részvételi költségvetés nagyon népszerű. A hetedik év is sikeres volt, amit a több mint 66 ezer leadott érvényes szavazat bizonyít. Ez visszaigazolja azon törekvésünk helyességét, hogy a lakosokat az Együtt alakítjuk a megyét mottó jegyében bevonjuk az alakítás folyamatába. Ismét bebizonyosodott, hogy érdemes lehetőséget adni az embereknek, hogy eldönthessék, mely projektek között osztjuk szét a 150 ezer eurót. A megye pénzügyi támogatásával idén 32 projekt valósulhat meg" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A legtöbb sikeres projektet a Dunaszerdahelyi járásból adták be, összesen nyolcat. A második helyen a Nagyszombati járás végzett hét támogatást elnyert projekttel, a Galántai járás pedig öt projektre kaphat pénzt. A Szenicei járásban négy, a Galgóci és a Pöstyéni járásban három-három, a Szakolcai járásban pedig két projekt kapott támogatást. A legtöbb szavazatot a somorjai önkéntes tűzoltók beadványa kapta. A projektjüket 2323 szavazattal támogatták a Dunaszerdahelyi járásban. A Galántai járásban a RoniRun Club 1485 szavazatot szerzett, a Galgóci járásban a Dicsőség a békének Polgári Társulás (OZ Mieru Sláva OZ) 1151 szavazatot, a Pöstyéni járásban pedig a Mosoly másoknak (Úsmev pre druhých) projekt 861 szavazót állított maga mellé. A Szenicei járásban az Újítsuk fel a várakat PT (OZ Opravme hrady) és a DFS Juránek projektje egyaránt 1464 szavazatot kapott. Szakolcán az OZ ENDY DANCE GROUP kapta a legtöbb szavazatot, összesen 1387-et. A Nagyszombati járásban a felsődiósi TJ ISKRA Horné Orešany projektje 1796 szavazatot szerzett.

Az összes támogatott projekt listája a www.tvorimekraj.sk honlapon található meg.

Hasonló cikkek

A megye ismét támogatja a lakosok közösségi kezdeményezéseit, és a részvételi költségvetés nyolcadik évében 150 ezer eurót oszt szét

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye tovább mélyíti együttműködését a Dél-morvaországi kerülettel: a Nagymorva Európai Területi Társulás első programjai az időseket és gondozóikat is segítik

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye összekapcsolja a fenntartható mobilitást és a tudományt: A megyei fenntartású középiskolák diákjai kirándulást nyerhetnek a Motio központba

14.09.2026 - cikkek

A megye az első gluténmentes konyha építését kezdte meg az általa fenntartott középiskolák ételintoleranciában szenvedő diákjainak

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Kevesebb kátyú, biztonságosabb közlekedés. A megye egész területén folytatódnak az útjavítások

14.09.2026 - cikkek

Megújult a megyei fenntartású nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete: A megye félmillió eurót fordított a lakók és a dolgozók komfortjának növelésére

01.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre