Nagyszombat megye már harmadszor rendezte meg az ifjú életmentők versenyét

Közzétett: 2023. 06 22.

Nagyszombat megye 2023. június 21-én, szerdán harmadik alkalommal rendezte meg a Nagyszombat megye ifjú életmentője elnevezésű versenyt. A vetélkedőn a gimnáziumok és a szakközépiskolák diákjai vehettek részt, kivéve az egészségügyi középiskolák tanulóit. A megmérettetésbe 22 középiskola 86 tanulója kapcsolódott be. A győztes a somorjai Milan Rastislav Štefánik Gimnázium csapata lett.

"Örülök annak, hogy középiskoláink diákjai bátran bekapcsolódtak a Nagyszombat megye ifjú életmentője elnevezésű versenybe. A rendezvény egyes modellezett szituációinak célja az elsősegélynyújtás és a megfelelő válaszreakció a való világ által produkált kritikus helyzetekre. A cél, hogy kialakuljon az önkéntességhez való megfelelő viszony. Éppen az ilyen típusú rendezvények segítenek abban, különös tekintettel a fiatalokra, hogy átérezzék a másoknak való segítségnyújtás fontosságát. Egyúttal pedig megtapasztalhatják az életeket mentő egészségügyi dolgozók munkájának értékét és fontosságát" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.

A harmadik alkalommal megrendezett verseny győztese a somorjai Milan Rastislav Štefánik Gimnázium csapata lett. A 2. helyen a nagyszombati P. Jantausch Érseki Gimnázium csapata végzett, a 3. helyet pedig a rákfalui Egyesített Középiskola csapata szerezte meg. A diákok figyelemre méltó teljesítményét elismerő díjakat Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök, Michal Palkovič megbízott egészségügyi miniszter és Jozef Kőppl, a Szlovák Vöröskereszt elnöke adta át.

"Az életmentésnél sokszor az első percek a legfontosabbak. A hivatásos egészségügyi dolgozók megérkezéséig történt elsősegélynyújtás dönthet a páciens gyógyulásának sikerességéről. Éppen ezért örömmel tölt el, hogy a középiskolások nemcsak szeretnének tapasztalatokra szert tenni az elsősegélynyújtás terén, hanem ilyen versenyek segítségével tökéletesítik is a tudásukat. Ezzel kortásaik számára motivációt szolgáltatnak. Azonban mindannyian azt szeretnénk, hogy minél kevesebb olyan szituáció legyen, amikor ezeknek a fiataloknak használniuk kell ezt a tudásukat. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy amikor ilyen helyzetbe kerülnek, nagyon gyorsan tudnak majd segíteni. Az emberi élet megmentésénél nincs magasztosabb cselekedet" – mondta Michal Palkovič egészségügyi miniszter.

A nap során a versenyzőknek hat modellezett helyzetet készítettek elő, amelyek során elméleti és gyakorlati tudásukat is megmutathatták. A bevásárlóközpontban szimulált újraélesztés volt a feladat, a Juraj Fándly Könyvtárban pedig a diákok agyi érkatasztrófa által sújtott, égési sérüléseket szenvedő pácienseken segítettek. A Ján Palárik Színházban a középiskolások írásbeli teszteket oldottak meg, valamint vérző, szúrt sebet kellett ellátniuk. A Nagyszombati Népművelési Központ is helyszínül szolgált, ahol egy szimulált verekedés után kellett segíteni a sebesült és a dezorientált embereknek. Az utolsó állomás a tűzoltóság volt, ahol a diákok közlekedési balesetet szenvedőket láttak el.

"Az idei verseny nagyszerűen sikerült. Örülök annak, hogy felkészült diákokat láthattunk, akik teljesíteni tudták az egyes, nemritkán nehéz feladatokat. Köszönettel tartozom a középiskolás diákoknak és tanároknak, a bíróknak, a statisztáknak, a Szlovák Vöröskeresztnek, a megyei fenntartású nagyszombati Egészségügyi Középiskolának, a járási tűzoltóságnak, valamint a Szlovák Vöröskereszt Nagyszombati Területi Egyletének, amelyekkel közösen megszerveztük ezt a versenyt" – tette hozzá Lucia Šmidovičová, a Nagyszombat Megyei Hivatal Egészségügyi Szakosztályának igazgatónője.

Hasonló cikkek

Megalakult a Nagyszombat Megyei Ifjúsági Parlament: A középiskolások megválasztották vezetőiket

24.09.2026 - cikkek

Adam Hagara, Miroslav Karhan és Emília Rigová is a díjazottak között. Nagyszombat megye kitüntette a kerület fejlődéséhez kiemelkedő módon hozzájáruló személyiségeket

24.09.2026 - cikkek

Európai mobilitási hét: Nagyszombat megye a regionális autóbuszokon olcsóbb közlekedést kínál, és első alkalommal megosztott kerékpárokat is

24.09.2026 - cikkek

A fenntartható mobilitás mindenkié: Nagyszombat megye újdonsága a kerékpármegosztás bevezetése

24.09.2026 - cikkek

A Megye napja rekordszámú, 6 és félezer látogatót vonzott. A megye kitárta kapuit, és időutazásra hívta a látogatókat

24.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Jókőn új otthon nyitotta meg kapuit, amely az autizmussal élő felnőtteket szolgálja: Nagyszombat megye befejezte a modern, specializált intézmény építését

24.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre