Nagyszombat megye: Pályázzon a fejlesztési alapból nyújtandó támogatásért. A megye 400 ezer eurót oszt szét az alap forrásaiból.

Közzétett: 2024. 03 05.

Nagyszombat megye 2024. március 4-én tette közzé azt a pályázati felhívást,  amelynek keretében az érdeklődők pénzügyi támogatást igényelhetnek a Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapból.  Pályázhatnak a megye területén tevékenykedő városok, községek és szervezetek. A megye célja olyan tevékenységek támogatása, amelyek jelentősen hozzájárulnak a kerület népszerűsítéséhez és elősegítik annak gazdasági fejlődését. A kérvényeket 2024. március 7. és 22. között fogadják elektronikusan. A megyei költségvetésből 400 ezer eurót különítettek el erre a célra. A pályázati lehetőséggel a lakosokat is szeretnék megismertetni, ezért a megye nyolc városában tájékoztató találkozókat is szerveznek.

"Nagyszombat megye a fejlesztési alapból olyan projekteket támogat, amelyek megvalósításához nagyobb pénzügyi fedezetre van szükség. Most úgy döntöttünk, hogy az idei pályázati ciklusban 400 ezer eurót különítünk el, és azt a regionális, régiókon átívelő, országos vagy nemzetközi jelentőségű legjobb projektekre osztjuk szét. Az infrastruktúra fejlesztésével, a kastélyok újjáépítésével vagy akár a kulturális emlékek megőrzésével kapcsolatos tevékenységekről, valamint a polgári társadalom fejlődést felkaroló tervekről van szó. Tavaly több mint 100 pályázó jelentkezett projektekkel, és közülük a 34 legjobbat választottuk ki. Meggyőződésem, hogy a községekben, városokban lakóktól, vagy szervezetektől érkezők ötleteinek köszönhetően képesek vagyunk közösen fejleszteni megyénk egyes régióit" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzáfűzte, hogy a pályázók legkevesebb 7 ezer eurós támogatást kaphatnak. Ehhez 5%-os önrésszel kell hozzájárulniuk.

A városok, községek és szervezetek öt különböző területre kiterjedő pályázaton vehetnek részt projektjeikkel. Ezek felölelik például a megye egyes régióinak fejlesztését, továbbá a közművek felújítását vagy kiépítését. Emellett szóba jöhet  például a kulturális örökség megőrzését célzó épületfelújítás is, vagy a vízvezeték- és csatornahálózat korszerűsítése, továbbá a közlekedési, szociális vagy a sportinfrastruktúra modernizálása is. A pályázók ezenkívül pályázhatnak támogatásra környezetvédelmi témájú projektekkel is, továbbá igényelhetnek pénzt közösségi központok kialakítására fiatalok részére, vagy akár közösségi terek, turisztikai pontok és sportpályák létesítésére is.

A megye tavaly 34 sikeres pályázó projektjét támogatta. Kiváló projektként értékelték Holics (Holíč) város kérvényét, amelyet a zsidó temető revitalizálására és a korlátkői (Korlátko) vár folytatódó felújítására nyújtottak be. A megye támogatta a nagymegyeri Bartók Béla tér felújítását is.

A megye például 45 ezer euróval támogatta a nemzeti kulturális emlékhelynek számító harangtorony homlokzatának helyreállítását Verbón (Vrbové). Idén is  folytatódhat Sasvár-Morvaőrben (Šaštín-Stráže) a zsinagóga rekonstrukciója, amelyre 15 ezer eurót különítettek el. Sikeresnek bizonyult Vittenc (Chtelnica) község projektje kerékpárutak kiépítésére a saját kataszterében. A falu az elnyert 25 ezer eurós támogatást egy 50 kilométeres kerékpárút tervdokumentációjának kidolgozására fordítja, majd újabb pályázati forrásból sor kerül a bicikliút megépítésére is.

Az érdeklődők a Nagyszombat megye honlapján található űrlap segítségével elektronikusan adhatják be pályázataikat. A támogatási kérelmeket legkésőbb 2024. március 22-ig kell benyújtani.

Nyilvános találkozók:

március 4. (hétfő), 15:30 – Szenice (DAV, Sadová 641/18)

március 6. (szerda), 15:00 – Dunaszerdahely (Csallóközi Könyvtár)

március 7. (csütörtök), 15:30 – Nagyszombat (Nagyszombat Megyei Hivatal, Starohájska 10)

március 8. (péntek), 15:30 – Galgóc (Vinohradská 1358/5)

március 11. (hétfő), 15:30 – Galánta (városháza)

március 13. (szerda), 15:30 – Pöstyén (Arta)

március 14. (csütörtök), 15:30 – Szakolca (Gorkého 27)

március 15. (péntek), 15:30 – Szered ((Dionýza Štúra 759/35, Nova mozi)

Hasonló cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre