Nagyszombat megye reagál a szociális szolgáltatások iránti növekvő igényekre. Galántán két fontos intézmény létesült.

Közzétett: 2025. 10 29.

A szociális intézmények nem elégséges száma Szlovákia sok régiójában érzekelhető, és ezalól a Galántai járás sem kivétel. Nagyszombat megye ezzel összefüggésben egy támogatott lakhatást biztosító, valamint egy specializált, az autizmus spektrumzavarral küzdők számára intézményt létesített. Ezt két volt galántai tanműhely felújításával sikerült elérnie. Emellett a megye egy szociális cég létrehozását is tervezi.

"A szociális szolgáltatások minőségét és elérhetőségét hosszú ideje javítjuk. A specializált ellátás, valamint a támogatott lakhatás iránti jelentős kereslet arra ösztönzött bennünket, hogy ezen a téren bővítsük a megye által nyújtott galántai szolgáltatásokat. Két új intézményt létesítettünk azok számára, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Ami a támogatott lakhatást illeti, szisztematikusan cselekszünk. Elsőként Szenicén nyitottunk ilyen típusú létesítményt, majd Ekecsen családi házakat építettünk, most pedig kihasználatlan helyiségeket modernizáltunk Galántán. Utóbbiakat nem adtuk el, hanem új és szükséges célra használjuk fel. Az a célkitűzésünk, hogy hasonló típusú létesítmények a kerület minden járásában legyenek" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzátette, hogy a megye a két objektum modernizálására csaknem 800 ezer eurót fordított.

A támogatott lakhatást biztosító megyei intézmény hat személynek nyújt egész éves lakhatást. Önállóságra és szociális beilleszkedésre ösztönzi a lakókat, akik nem szorulnak állandó ellátásra, viszont örömmel veszik a támogatást a mindennapi tevékenységeknél és a közösségi kapcsolatoknál.

"A második objektumban az autizmus spektrumzavarral küzdő gyerekek számára fenntartott megyei intézmény létesült, amely ambuláns ellátást nyújt. Kapacitása öt fő, a hangsúlyt pedig a személyre szabott szakellátásra, a gyerekek kommunikációs és szociális fejlesztésére, valamint családjaik támogatására helyezzük" – tette hozzá Fazekas Veronika. A galántai Segítség akadályok nélkül megyei szociális központ igazgatója hozzáfűzte, hogy az új intézményeket már berendezték, és hamarosan igénybe lehet venni a szolgáltatásaikat.

"A szociális intézményeinkbe irányuló beruházások, történjenek megyei vagy európai uniós forrásokból, a megyei önkormányzat legszebb feladatai közé tartoznak. Erkölcsi kötelességünk, hogy törődjünk azokkal, akiknek speciális segítségre van szükségük. Ezek a beruházások térülnek meg a legjobban. Örömmel tölt el, hogy a kerületben olyan igazgatóink és szakembereink vannak, akik foglalkoznak az intézmények további modernizálásával és azzal, hogyan lehet jobb körülményeket teremteni azoknak, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat" – tájékoztatott Berényi József megyei alelnök.

A megye emellett az egész Galántai járásban is tovább javítja a szociális szolgáltatások színvonalát. A volt Čistý deň reszocializációs intézmény egyik épületében ambuláns ellátást biztosít, és megvalósítja a nem mindennapi 5P projektet, amellyel a szociális szolgáltatások terén tevékenykedők lelki és fizikai egészségének megőrzését támogatja. A kerületi önkormányzat idén Sopornya-Kövecsesen (Šoporňa-Štrkovec) megnyitotta a felújított szociális ellátóközpontot.

Hasonló cikkek

A megye több mint 33 millió eurót fordított a Szenicei járás fejlesztésére. Továbbra is prioritást jelentenek a közutak, a középiskolák és a szociális szolgáltatások

20.05.2026 - cikkek

Az inspirációtól a jövőbeli kapcsolatokig: Nagyszombat megye bővíti együttműködését a Vysočinai kerülettel a kultúra, az oktatás és a szociális szolgáltatások terén

09.06.2026 - cikkek

A megye támogatja az aktív civil társadalmat: A kerületben kifejtett önkéntes tevékenység nem mindennapi történeteket és országos sikereket hoz

09.06.2026 - cikkek

Modern szociális szolgáltatások az Erdőháton: A megye Morvaszentjánosban legmodernebb szociális intézményét nyitotta meg

20.05.2026 - cikkek

Jobb ellátás a jobb kommunikáció és megértés révén: A nagyszombati kórházban megtartották az első képzést az egészségügyi dolgozók számára az autizmus-spektrumzavarral élő betegekkel való kommunikációról

02.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye ezúttal Pöstyénben hoz létre egy új szociális intézményt

29.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Középpontban a mentális egészség. A megye azoknak szervezett vitafórumot, akik naponta tesznek az egészség megőrzéséért, és életeket mentenek

29.05.2026 - cikkek

A szociális szolgáltatások fejlesztési koncepciójának megvalósítása hozzájárul a szociális gondoskodás javításához a megyében

18.04.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Csatlakozz, és mutasd meg, hogy a kis lépések is megváltoztatják a világot. A fenntarthatósági napok művészeti kihívást indítanak

09.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye menedzsert keres az új energetikai kiválósági központjába

20.05.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre