Nagyszombat megye rendezvényekkel és korabeli katonai tábor bemutatásával emlékezik meg a szlovák nemzeti felkelés évfordulójáról

Közzétett: 2023. 08 22.

Nagyszombat megye rendezvényekkel emlékezik meg a szlovák nemzeti felkelés 79. évfordulójáról. Közéjük tartozik a 2023. augusztus 25-én, pénteken 10 órakor kezdődő  ünnepélyes megemlékezés is, amelyet a nagyszombati Egyetem téren, az SZNF-emlékműnél tartanak meg. Emellett a megye a Nagyszombatban székelő Nyugat-Szlovákiai Múzeummal együttműködésben egy korabeli katonai tábort is bemutat, amelyet augusztus 25-én és 26-án látogathatnak meg az érdeklődők.

A megye minden évben megemlékezik a felkelés évfordulójáról, mint a nácizmussal és a ludák rezsimmel szemben tanusított hősi ellenállás kiváló példájáról. Rámutat arra a tényre, hogy a szabadság törékeny, a demokrácia pedig sebezhető.

A megemlékezésen beszédek hangzanak el, ezután pedig Nagyszombat megye, Nagyszombat városa, valamint a megyeszékhelyen működő intézmények képviselői elhelyezik a kegyelet koszorúit az emékműnél. Az ünnepséget ott tartják meg, ahonnan 1944-ben a nagyszombati helyőrség tagjai elindultak, hogy részt vegyenek a felkelésben.

A Nagyszombatban székelő Nyugat-szlovákiai Múzeum látogatói augusztus 25-én és 26-án megtekinthetik az akkori haditechnikát bemutató, Korabeli katonai tábor elnevezésű kiállítást is. Nemcsak a korabeli fegyverzetek lesznek kiállítva, hanem megtekinthető lesz egy tábori kórház és egy tábori konyha is. A Hadtörténeti Klub tagjai korabeli civil és katonai öltözékben mutatkoznak be.

Nagyszombat megye 2021-ben anyagilag támogatta Az utolsó felkelő címmel forgatott dokumentumfilm elkészítését, amelyet Ľuboš Balažovič, a nagyszombati Cirill és Metód Egyetem hallgatója rendezett. A filmalkotás középpontjában a négyezer fős nagyszombati katonai helyőrség tagjainak és a harcokban elhunyt Štefan Minarovičnak a története áll, akik csatlakoztak a felkeléshez. Ez a nagyszombati helyőrség volt az egyetlen, amely Nyugat-Szlovákiából csatlakozott a felkelésben harcoló önkéntes csapatokhoz. A megye támogatta  a Nagyszombat és a SZNF című könyv kiadását is, amely erről a hősies helytállásról emlékezik meg.

Hasonló cikkek

Megalakult a Nagyszombat Megyei Ifjúsági Parlament: A középiskolások megválasztották vezetőiket

24.09.2026 - cikkek

Adam Hagara, Miroslav Karhan és Emília Rigová is a díjazottak között. Nagyszombat megye kitüntette a kerület fejlődéséhez kiemelkedő módon hozzájáruló személyiségeket

24.09.2026 - cikkek

Sport akadályok nélkül: Nagyszombat megyében tizenhatodik alkalommal rendezték meg a megyei paralimpiát

25.09.2026 - cikkek

Európai mobilitási hét: Nagyszombat megye a regionális autóbuszokon olcsóbb közlekedést kínál, és első alkalommal megosztott kerékpárokat is

24.09.2026 - cikkek

A Megye napja rekordszámú, 6 és félezer látogatót vonzott. A megye kitárta kapuit, és időutazásra hívta a látogatókat

24.09.2026 - cikkek

A fenntartható mobilitás mindenkié: Nagyszombat megye újdonsága a kerékpármegosztás bevezetése

24.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Jókőn új otthon nyitotta meg kapuit, amely az autizmussal élő felnőtteket szolgálja: Nagyszombat megye befejezte a modern, specializált intézmény építését

24.09.2026 - cikkek

A megyei képviselők ebben a választási időszakban utoljára üléseztek. Kerékpáros, szociális és oktatási beruházásokról is döntöttek

24.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye Szomolánkán megkezdte egy szociális szolgáltatásokat nyújtó modern központ építését: 30 lakó találhat itt új otthonra

25.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre