Nagyszombat megye újabb sportpályát korszerűsített, ezúttal a galgóci gimnázium mellett lévőt

Közzétett: 2023. 09 20.

Nagyszombat megye újabb sportpályát korszerűsített, ezúttal a galgóci gimnázium mellett lévőt

Nagyszombat megye tovább folytatja azon komoly, többéves tervét, hogy a középiskoláiban tornatermet és sportpályát építsen, illetve korszerűsítsen a kerület mind a hét járásában. Legutóbb a galgóci Ivan Kupec Gimnázium külső sportpályáját modernizálta, amelynek ünnepélyes átadására szeptember 13-án, szerdán került sor többek között Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Patrik Voltmann megyei alelnök részvételével.

"Örülök annak, hogy egy újabb projektet sikerült megvalósítanunk a megyei sportinfrastruktúra fejlesztésének keretében. A galgóci gimnáziumban található eredeti sportpálya nem megfelelő műszaki állapota miatt már nem kínált lehetőséget teljes értékű sporttevékenységre. A régi beton és aszfalt, amelyet eltávolítottak, majd feldolgoztak, a sportpálya új alaprétegeként került felhasználásra. Hiszem, hogy a korszerűsített sportpályák jó szolgálatot tesznek a diákoknak és a nagyközönségnek" – mondta Patrik Voltmann, Nagyszombat megye alelnöke, aki megyei szinten a sporttal is foglalkozik.

Az építési munkálatok során két műborítású, tartós és környezetbarát multifunkciós sportpálya létesült. Felújították az atlétikai pályát és a távolugró szektort is. Elkészült egy kültéri fitnesspark is, amelybe nyolc sporteszköz került. A környéket revitalizálták, a teljes területet újonnan világítással látták el, és egy 52 néző befogadására alkalmas, hordozható, háromsoros acéltribünnel bővítették.

A sportpálya felújítását a ferences renddel történő földrendezés előzte meg, a megye pedig saját költségvetéséből 665 ezer eurót fordított a korszerűsítésre. Az építési munkák, amelyeket a TRANSTAV TT Kft. végzett, idén januárban kezdődtek, és hét hónapig tartottak.

Nagyszombat megye több mint 7 millió eurót különített el 13 megyei középiskola tornatermeinek és szabadtéri sportpályáinak építésére és korszerűsítésére. 2023-ban például befejeződött az új tornaterem építése a dunaszerdahelyi Ladislav Dúbrava Gimnáziumban, modernizálták a szenicei Kereskedelmi Akadémia sportkomplexumát, befejeződött a pöstyéni Elektrotechnikai Középiskola sportpályája rekonstrukciójának második üteme, valamint felújították a nagyszombati Ján Hollý Gimnázium sportpályáját.

Hasonló cikkek

A Nagyszombat megyei középiskolák jó helyezést értek el az INEKO új rangsorában. A nagyszombati Kereskedelmi Akadémia továbbra is a legjobb Szlovákiában

05.02.2026 - cikkek

Nagyszombat megye európai uniós forrásokat biztosít az orvosi rendelők felszerelésének korszerűsítésére. A betegellátás javítására 3 millió euró áll rendelkezésre.

05.02.2026 - cikkek

A megye az egészségügyi szakemberek iránti igényre válaszolva új osztályt nyit a nagyszombati Egészségügyi Középiskolában

17.02.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A szeredi középiskolások a megyei hivatalban szerezhetnek értékes tapasztalatokat

05.02.2026 - cikkek

Nagyszombat megye gasztronómiai koncepciót keres, és attraktív helyiségeket kínál bérbeadásra a Nagyszombati Kreatív Központban

05.02.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Harmadszor is participatív költségvetés a megyei fenntartású középiskolákban, ezúttal 43 oktatási intézmény részvételével

15.03.2024 - cikkek

Fiatalok a megyei hivatalban: Már ötödször kezdődött el az egyetemisták gyakornoki programja, amely pénzbeli juttatással is jár

17.02.2026 - cikkek

J. Viskupič: A kábítószernek és az erőszaknak nincs helye az iskolákban. Felszólítom a felelős minisztereket, hogy tegyenek konkrét lépéseket

05.02.2026 - cikkek

Nagyszombat megye és az Európai Bizottság szorosabb együttműködést alakít ki, és újdonságokkal lepik meg a lakosokat

17.02.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Szenicén az Erdőháti Galéria közelében megkezdődött a történelmi park felújítása. A település egy megújult pihenőhellyel gazdagodik

05.02.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre