Nagyszombat megye: A középiskolások ötödször versenyeztek elsősegélynyújtásban. A megye a felelős polgári magatartásra ösztönzi őket.

Nagyszombat megye minden szegletéből érkeztek a megyei fenntartású gimnáziumokból és szakközépiskolákból a diákcsapatok, hogy összemérjék tudásukat és gyakorlati ismereteiket. A megyeszékhelyen hat helyszínen mutatták be azt, hogy mennyire jártasak az elsősegélynyújtásban. Ezt most szimulált helyzetekben mutatták be. Az ötödik Nagyszombat megye ifjú életmentője elnevezésű versenyt Nagyszombat megye szervezte. A 15 csapat közül idén is a nagyszombati […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A 2025-ös Pöstyéni Repülőfesztivál egy érzelmekkel, repüléssel és örömmel teli hétvégét hozott. A szombati légi bemutató több mint 25 ezer látogatót vonzott.

A pöstyéni repülőtér az elmúlt hétvégén ismét a repülési szenvedély és a szórakozás központjává vált. A negyedik alkalommal megrendezett repülőfesztivál több ezer látogatót vonzott, akiket remek napsütéses idő fogadott. A gazdag program minden generáció számára felejthetetlen élményeket biztosított. A Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról, Olaszországból, Észtországból és Lettországból származó történelmi L-29 Delfin és L-39 Albatros repülőgépek ragyogtak […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: HPV-vírus elleni védőoltás

Nagyszombat megye újabb speciális HPV-vírus elleni oltási napra készül, amelyre 2025. június 21-én, szombaton 9 és 12 óra között kerül sor Nagyszombatban Haršányová Zuzana doktornő rendelőjében. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a HPV-vírus elleni megelőzés fontosságára, amely számos rákos megbetegedést okozhat. Az oltás elsősorban a fiatalokat célozza meg, de mindenkit várnak, akinek fontos […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A segítségkérés a bátorság jele, és nem a gyengeségé. A megye hasznos online pszichológiai tanácsadást indít.

Nagyszombat, 2025. június 12. Nagyszombat megye az IPčko Polgári Társulással együttműködésben újfajta mentális egészségügyi támogatást indított középiskolásoknak, amely a https://trnava-vuc.sk/spolu-tvorime-kraj/potrebujem-pomoc/ linken érhető el. Ez az aloldal a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhető lesz. A pszichológiai tanácsadás anonim, ingyenes, e-mailben és chaten keresztül egyaránt kérhető. A közös kezdeményezés célja, hogy a fiatalok részére olyan […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: Felújított konyhával, tantermekkel és műhellyel gazdagodott Somorján az M. R. Štefánik Gimnázium és Alapiskola. A beruházásnak köszönhetően korszerűbb körülmények között folyhat az oktatás.

Somorja, 2025. június 11. A somorjai Napos utcában működő M. R. Štefánik Gimnáziumban és Alapiskolában jelentős modernizációt hajtottak végre. Nagyszombat megye több mint 883 ezer eurós beruházásának köszönhetően új és modern eszközökkel felszerelt terek jöttek létre. Az iskola konyháját és berendezéseit teljesen felújították, két tantermet, egy gyakorlati képzésre szolgáló műhelyt és egy tornatermet pedig korszerűsítettek. […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A könyvek mint kulcs a világhoz. Nagyszombat megye fiatal olvasókat jutalmazott.

június 11. Idén is óvodások, valamint alap- és középiskolások kapcsolódhattak be a Hozzuk vissza a könyveket az iskolákba! elnevezésű országos olvasási versenybe, amelynek célja, hogy írásra és olvasásra ösztönözze a gyerekeket. Az idei ünnepélyes eredményhirdetés és a Nagyszombat megyei díjazottaknak járó elismerések átadása a megyei fenntartású Ján Hollý Gimnáziumban valósult meg. "A könyvek olvasása még […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: Küszöbön a repülőfesztivál a pöstyéni reptéren. Az év repülős hétvégéje vár ránk!

A június 14-i és 15-i hétvégén a pöstyéni repülőtér újra hangos lesz a fellegekben repülő motorok dübörgésétől, a hallatlan precizitást igénylő műrepüléstől, és látványos fényjátékokból sem lesz hiány. A Pöstyéni Repülőfesztivál immáron negyedik éve kínál látványos műsort a levegőben és a földön, egyúttal pedig tiszteleg a fontos évfordulók előtt is. Már ismertek a fesztiválprogram további részletei […]

Mutass többet
Nagyszombat megye megnyitotta a felújított vízimalmot Tallóson, és a turistákat egy új látogatóközpont is várja

Tallós, 2025. június 9. A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat folytatja azt a kezdeményezését, hogy megmentse a malomiparhoz kapcsolódó egyedülálló műszaki emlékeket, és a nagyközönség számára is vonzóbbá tegye azokat. A jókai vízimalom után a tallósi is teljes rekonstrukción esett át. A  nemzeti kulturális műemlék felújítása mellett egy teljesen új látogatóközpont is kiépült, amely a turisták számára […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A középiskolai felvételik második fordulójában még 434 betöltetlen helyet kínálnak a megyében

Nagyszombat, 2025. június 9. A Nagyszombat megye által fenntartott középiskolák közül 23-ban összesen 434 betöltetlen helyet kínálnak a 2025/26-os tanév felvételi vizsgáinak második fordulójában. Azok a jelentkezők, akik nem jártak sikerrel az első fordulóban, vagy nem vettek részt a felvételin, újabb lehetőséget kapnak arra, hogy felvételt nyerjenek a szeptembertől induló új tanévre. A felvételi vizsgák második […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A barátságot jelképezi a két növény összefonódása. Tajvanon szobrot avattak Benyovszky Móric látogatásának emlékére.

Yilan, Tajvan, 2025. június 4. Tajvani partnereinek meghívására Nagyszombat megye küldöttsége részt vett Tajvanon egy emlékmű ünnepélyes leleplezésén, amelyre abból az alkalomból került sor, hogy Benyovszky Móric 250 évvel ezelőtt tett látogatást Su-ao kikötőjében. Benyovszky gróf 1771-ben akkor időzött rövid ideig ebben a kikötőben, amikor a Kamcsatkai-félszigetről visszatért Európába. "Benyovszky Móric kalandorként és íróként is rendkívüli […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: Zöld kerület a gyakorlatban – a megye 2024 legjobb ökológiai projektjeit díjazta

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat Az év ökológiai cselekedete elnevezésű verseny keretében azokat a projekteket díjazta, amelyek hozzájárultak a környezetvédelemhez, a közterületek hasznosításához, valamint a környezettudatos szemlélet javításához. A 14. alkalommal meghirdetett verseny kicsúcsosodását a 2025. május 30-án megtartott díjátadó ünnepség jelentette, amelynek helyszíne a nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeum volt. Az eseményen egyúttal meghirdették a 2025-ös versenyt […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A Szent Katalin-kolostorhoz vezető út a megyének köszönhetően új aszfaltréteget kap

Nagyszombat megye újabb projekt megvalósítását kezdte meg, ami elsősorban a turistákat és a történelem rajongóit tölti majd el örömmel. Megkezdődött annak a mezei útnak a felújítása, amely az Alexandriai Szent Katalin-kolostor romjaihoz vezet, ami egy közkedvelt hely a Kis-Kárpátokban található Dejte (Dechtice) községnél. "Az út felületét eddig csak apró kavics alkotta, ami főleg eső után […]

Mutass többet