Nagyszombat megye: Másodszor rendezték meg az Együtt alakítjuk a megyét elnevezésű konferenciát a civil társadalomról

Közzétett: 2023. 10 25.

Pöstyénben az ottani erőmű székházában 2023. október 23-án, hétfőn immáron másodszor tartották meg az Együtt alakítjuk a megyét elnevezésű konferenciát a civil társadalomról. A tematikus vitákban a civil társulások és a regionális önkormányzatok nevében felszólalók elsősorban arról beszéltek, hogy milyen körülmények között dolgozhatnak a megyében, milyen gyakorlati eredményeket sikerült elérniük és milyen kihívásokkal néznek szembe.

"A vitában elhangzott felszólalásomban arról biztosítottam a jelenlévőket, hogy Nagyszombat megye ezentúl is támogatni fogja a civil társadalmat és segíti a fejlődését, mivel ezzel elősegíti a lakosság életszínvonalának emelését is. Tesszük ezt attól függetlenül, hogy az új kormány hogyan fog viszonyulni a civil társadalomhoz és a harmadik szektorhoz. A polgári társadalom fejlesztése Szlovákiában nagyon szerteágazó feladat. A legutóbbi napokban talán még hatványozottabban érezzük a fontosságát mint korábban. A politikai pártoknál lényeges változások tapasztalhatóak a polgári társadalom megítélésében, és ez bizonytalan perspektívát jelent a jövőbeli működési feltételeiket illetően. Ha a választott képviselők ellenfélként tekintenek a harmadik szektorra, akkor ez kedvezőtlenül hathat azon szolgáltatások nyújtására, amelyeket a közszféra nem képes biztosítani" – mutatott rá Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A konferencia első vitablokkjában a szlovákiai civil szektor feladatait vették sorba. Jozef Viskupič meggyeelnők vitapartnerei Andrea Čajková, a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem rektorhelyettese és Filip Vagač, a civil szektor ügyeivel megbízott kormánybiztos voltak. Többek között hangsúlyozták azt, hogy a civil szféra milyen fontos szerepet játszik a demokratikus viszonyok működésében, és rámutattak pénzügyi támogatásának fontosságára. A vendégek hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják a civil szféra bevonását a döntéshozatalba a városokban, a megyékben és országos méretben is.

A tanácskozás második részében a felszólalók a civil szektor társadalmi szerepére összpontosítottak.  A vitában részt vett Katarína Hallová a Pöstyéni Erőmű képviseletében, Öllős László a Fórum Intézetből, Miroslav Dzurech, a Nagyszombati Főegyházmegyei Karitász, valamint Milan Ivančík a YourLOX szervezet képviseletében. A hozzászólók ecsetelték a polgári szféra társadalomban betöltött szerepét, és rámutattak arra, hogy milyen példás Nagyszombat megye es a civil társulások egyűttműködése. Közösen arra kerestek választ, hogy miként lehetne jobban ösztönözni a polgárokat az önkéntes szervezetekben való nagyobb szerepvállalásra.

A konferencia keretében bemutatkozott a Nagyszombati Önkéntes Központ is. Tájékoztató hangzott el a középiskolák részvételi költségvetéséről, valamint bemutatkozott az Itt akarok maradni társulás (Združenie Chcem tu ostať) is.

A megyeelnök hozzáfűzte a következőket is: "a megyei civil aktivitások támogatásában fontos eszközt jelent Nagyszombat Megye Fejlesztési Alapja, amelyből a megyei fejlesztéseket elősegítő polgári kezdeményezéseket támogatjuk.  Fontosnak tartjuk az Alakítjuk a megyét részvételi költségvetést is, amelynek lényege, hogy a megye városainak és falvainak lakosai maguk dönthetnek  a megyei költségvetési források egy részének felhasználásáról. Már 2019-től bevonjuk a lakosokat ebbe a döntéshozatalba, ekkor indítottuk útjára az első megyei részvételi költségvetést. Négy év alatt ily módon több mint egymillió eurót fordítottunk beruházásokra."

Nagyszombat megye a konferenciát a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökséggel, valamint a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetemmel közösen szervezte meg.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: A bizonytalan pénzügyi helyzet ellenére idén is folytatódik az önkormányzatok és a civil szervezetek támogatása, amire a megye 540 ezer eurót fordít

22.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye csatlakozott A méltóságteljes menstruációért kezdeményezéshez, és a megyei középiskolákban elérhetővé teszi a Starterpack a napjaidra csomagot

23.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye törődik a hidak biztonságával, és ellenőrizte az R1-es gyorsforgalmi út felett átvezető híd állapotát

05.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Látványos légibemutatóval és fesztivállal is tisztelegnek a történelmi évfordulók előtt a pöstyéni megyei repülőtéren

20.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Viskupič megyeelnök Alistálba látogatott, és célirányos támogatást ígért a ragadós száj- és körömfájás által sújtott településeknek

09.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye elindítja a digitális egészségügyet, és telemedicinával segít a betegeknek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében

22.05.2025 - cikkek

A pöstyéni régió népviselete inspirációt jelent majd a kortárs tervezők számára

19.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Szent Katalin-kolostorhoz vezető út a megyének köszönhetően új aszfaltréteget kap

29.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye megnyitotta az új hidat Holicsnál, növelve ezzel a közlekedés biztonságát az Erdőháton

27.05.2025 - cikkek

Viskupič megyeelnök: A tavalyi árvízkárok soha többé nem ismétlődhetnek meg. Az illetékesektől világos tervet és konkrét megelőző intézkedéseket várunk.

22.05.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre