Nagyszombat megye harmadszor rendezett konferenciát a szólásszabadság korlátairól. Viskupič megyeelnökön és Radičová exkormányfőn kívül hozzászóltak a média és a civil szféra képviselői is.

Közzétett: 2024. 10 30.

2024. október 24-én Nagyszombat megye harmadik alkalommal rendezte meg az Együtt alakítjuk a megyét elnevezésű éves konferenciáját a civil társadalomról. A rendezvényen elsősorban a szólásszabadság korlátairól volt szó. A cél az volt, hogy megvitassák azokat a kihívásokat, amelyek a szlovákiai szabad média és a civil társadalom előtt állnak. Felszólalt Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, Iveta Radičová volt miniszterelnök, továbbá az akadémiai közeg, a médiák és a civil társadalom képviselői. Véleményt mondott rajtuk kívül három podcaster, Vedátor, Bárdy és Káčer is. Ezzel egy időben elindították az egész Nagyszombat megyére kiterjedő Szabadság hónapja elnevezésű rendezvényt.

"Meggyőződésem, hogy megyei szinten is nagyon fontos az, hogy beszéljünk a szólásszabadságról, a demokráciáról és az értékekről. Ezért is döntöttünk úgy, hogy konferenciát tartunk a szólásszabadság fontosságáról. Beszéltünk arról, hogyan lehet megvédeni a szólásszabadságot, hogyan érhetjük el, hogy ne higgyünk a dezinformációnak, de a szabad média 21. századi szerepéről is szót ejtettünk. A mai beszélgetéseink a társadalmi élet jeles személyiségeivel megerősítik, hogy a civil társadalom és a médiaszabadság a fejlett demokratikus társadalom szerves része. Az 1989-es év novemberi eseményeinek 35. évfordulójára emlékezve ezzel a konferenciával a Szabadság hónapja néven rendezvénysorozatot indítottunk Nagyszombat megyében" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, hozzátéve, hogy fontosnak tartja a megemlékezést az 1989 novemberi kulcsfontosságú eseményekről. De emellett azt is, hogy értékeljük azt az utat, amelyet azóta a társadalmunk megtett, valamint felkészüljünk a ránk váró kihívásokra.

A konferencia első részében a felszólalások a Szólásszabadság korlátai a civil társadalomban témakörben hangzottak el. A vitában elmondta véleményét Iveta Radičová volt szlovák miniszterelnök, a pozsonyi Páneurópai Főiskola Médiakarának dékánja, Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Martin Solík jogász is. A meghívott vendégek megvitatták a szlovákiai szabad média és a civil társadalom előtt álló kihívásokat, valamint a szólásszabadság és az állampolgárok tájékoztatásának erősítését szolgáló megoldásokat.

Iveta Radičová exkormányfő kijelentette, hogy "a működő demokrácia előfeltétele a racionalitás, a polgári elvre épülő identitás és az igazság mint ellenőrizhető tény. Szintén ezen a három pilléren nyugszik a szólásszabadság, amelyet jelenleg természetesnek tartunk, A technológiai fejlődés hatására azonban elveszítjük a kommunikációs képességünket, elveszítjük azt a biztonságérzetet, amelyet az intézményektől várnak el az emberek. Az ember szükségletei a társadalomban az érdeklődés perifériájára kerülnek, ami oda vezet, hogy a közügyek iránt közömbösek lesznek. Egyetértettünk abban, hogy a diskurzust abba az irányba kell tolni, az intézmények foglalkozzanak azzal, amire az embernek szüksége van ahhoz, hogy az életébe visszatérjen a nyilvános eseményeken való részvétel vágya és indítéka."

A konferencia szereplői két podcast felvételének is részesei lehettek. Peter Bárdy, az Aktuality portál főszerkesztője és Rastislav Káčer volt külügyminiszter a szólásszabadság korlátairól beszéltek. A jól ismert Vedátor Samuel Kováčik podcastjának vendége Jozef Kleberc volt, akivel arról beszélgettek, hogy a szlovák társadalom mennyire hajlamos a kritikus gondolkodásra.

Samuel Kováčik hozzátette, hogy "rendben van, ha valaki beismeri, hogy hibázott. A társadalom azonban ezt kudarcnak tekinti, és ez különösen a politikában tapasztalható, ahol a kudarcot nem bocsátják meg. Nemcsak a politikusoknak, hanem a társadalomnak is be kell látnia, hogy nem szégyen, ha valaki nem képes megbirkózni a feladattal. Az a szégyenletes, ha valaki ezt nem képes beismerni. A kritikus gondolkodás a társadalom valamiféle immunrendszere, és e gondolkodásmód fejlesztésével mindkét fél képes arra, hogy közös fellépéssel kedvező környezetet teremtsen. Remélem, hogy ezzel a konferenciával választ adtunk arra a kérdésre, hogyan lehet fenntartani és erősíteni ezt az immunitást."

Martina Hilbertová, a Transparency International Szlovákia munkatársa Mennyire szabad a települési média, és miért terjednek a médiasivatagok a szlovákiai megyékben témában tartott előadással mutatkozott be a konferencia résztvevőinek.

A konferencia résztvevői igyekeztek választ adni arra a kérdésre, hogy a 21. század társadalmában mennyire fontos szerepe van a médiának. A vitában részt vett Roman Krpelan, a SME napilap igazgatója és Szalay Zoltán, a Napunk című magyar nyelvű hírportál  vezető szerkesztője. A vendégek többek között arra a kérdésre is keresték a választ, hogyan tudja a média építeni és megőrizni cselekvőkészségét és fenntartani az iránta megnyilvánuló bizalmat olyan időszakban, amikor az egyetemes igazság fogalmától való elhajlás tapasztalható. Emellett arra a kérdésre is, hogyan lehet kommentálni, megvitatni és tájékoztatni egy olyan időszakban, amikor a vélemény válik az igazság domináns és preferált tényezőjévé.

Nagyszombat megye a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökséggel és a megyeszékhelyen működő  Szent Cirill és Metód Egyetemmel együttműködve készítette elő a konferenciát.

A rendezvénnyel kapcsolatos brosúra a https://tvorimekraj.sk/wp-content/uploads/2024/10/OBCIANSKA_SPOLOCNOST_2024_brozura_200x200_compressed.pdf linken érhető el.

Hasonló cikkek

A tragédia helyszíne az emlékezés helyévé vált. Nagymácsédon felavatták a Szólásszabadság emlékművét.

21.10.2026 - cikkek

A megyei Campus új lakóit üdvözölte. Az egyetemistáknak itt kiváló lehetőségük van a fejlődésre.

21.10.2026 - cikkek

Találd meg az iskoládat! Nagyszombatban közel 3 ezer tanulót vonzott a megyei középiskolák fesztiválja. A megye új iskolai honlapot is indított

21.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Másodszor rendezték meg az Együtt alakítjuk a megyét elnevezésű konferenciát a civil társadalomról

25.10.2023 - cikkek

Nagyszombat megye a magas üzemanyagárak idején azzal segít a lakosoknak, hogy autóbusszal 50%-kal olcsóbban lehet utazni

20.10.2026 - cikkek

Korszerű, immerzív termet és egy energetikai szaktantermet is átadtak a megyei fenntartású nagyszombati Elektrotechnikai Szakközépiskolában

21.10.2026 - cikkek

Lehetőségek diákoknak, élénkülő kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok: Nagyszombat megye és Békés megye együttműködési megállapodást írt alá

20.10.2026 - cikkek

A megyei fenntartású nagyszombati sportiskola diáklányai ezüstérmet szereztek az SK8 által szervezett ifjúsági sportversenyen

21.10.2026 - cikkek

Biztonságosabb átkelés, új járda és folyamatosabb közlekedés: Nagyszombat megye befejezte a nagyfödémesi híd felújítását

21.10.2026 - cikkek

Mozgásban az egészségügy: Nagyszombat megye javítja az ellátás hozzáférhetőségét az egyes régiókban, és az ápolóhiányra is megoldást keres

21.10.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre