Nagyszombat megye folyamatosan azon dolgozik, hogy javítsa a szakképzés feltételeit az irányítása alá tartozó középiskolákban. A legfrissebb bizonyítéka ennek a Szakolcán működő Egészségügyi Középiskola. Az itt található helyiségek korszerűsítésével párhuzamosan a megye biztosította a tantermek felszerelését is új eszközökkel. A projektet a megye az Integrált Regionális Operatív Program keretében valósította meg több mint 270 ezer eurós beruházással.
"Sikeresen folytatjuk a megyei fenntartású középiskolák korszerűsítését és felújítását, és ezzel hozzájárulunk az oktatás javításához a kerületben. A szakolcai Egészségügyi Középiskolában most korszerűsítettük a szaktantermek tárgyi és technikai felszereltségét, egyidejűleg pedig akadálymentes megközelítést biztosító felvonót is felszereltünk az iskolában. Emellett megtörtént a tantermek padlózatának a felújítása. Ezekkel a modernizációs beruházásokkal igyekszünk biztosítani azt, hogy az Erdőháton is garantált legyen a továbbképzés egy korszerű berendezésekkel felszerelt középiskolában. Ennek köszönhetően nőhet az itt oktatott szakok vonzereje, a szakképzés minősége és a tanulók megszerzett gyakorlati képességei is javulhatnak" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Mint a megyeelnök hozzáfűzte: európai uniós forrásokat használtak fel a projekt megvalósításához.
A projekt három fő területet érintett. Az első az ápolóközpont felújítása volt, amelynek keretében két szaktanterem korszerűsítésére került sor. Ezekben az egészségügyi szaktantárgyak gyakorlati oktatása zajlik, különös tekintettel az ápolási technika és a higiéniai tevékenység tantárgyra. A tantermekbe didaktikai eszközöket, két kórházi ágyat és kiságyat, kötözőasztalkát, EKG-berendezést, ápolónői próbababákat, életfunkciókat figyelő készüléket, defibrillátort és egyéb segédeszközöket szereltek fel. A második tevékenység az elsősegélynyújtó szaktanterem korszerűsítésére terjedt ki. Ez a tantárgy az iskola minden osztályát érinti. Ide mellkaskompressziós és tüdőlélegeztetési eszközöket, a mentési technikák begyakorlására szolgáló felnőtt próbababát, valamint spinális mentőtáblát szereztek be.
Ľudmila Bábiková, a szakolcai Egészségügyi Középiskola igazgatónője hozzátette: "örülök, hogy diákjainknak nagyon magas színvonalon biztosíthatjuk a gyakorlati oktatást laboratóriumi körülmények között, méghozzá a legmodernebb szimulátoroknak és egyéb modern segédeszközöknek köszönhetően. Nagyon fontos a környezet is, az, hogy a szaktantermek megszépültek amellett, hogy a felszereltségük is sokkal modernebb. Mindez kétségtelenül vonzóbbá tette azt a környezetet, amelyben tanulóink és tanáraink meglehetősen sok órát töltenek el. Az itt elsajátított ismeretek, készségek megalapozzák további munkájukat a valós körülmények között végzett gyakorlati oktatásban, és természetesen szakmai munkájukat is az iskola elvégzése után. Leendő szakmájuk szempontjából kiemelten fontos, hogy a gyakorlati oktatásban a körülmények a lehető legjobban hasonlítsanak a valós élethelyzetekhez. Nálunk ezt most sikerült megvalósítani."
Az Integrált Regionális Operatív Program forrásaiból a szakolcai Egészségügyi Középiskolán kívül például a pöstyéni Villamosmérnöki Szakközépiskola is részesült. Az oktatási intézmény szaktantermeinek korszerűsítését célzó projekt a közeli hetekben fejeződik be. Az év végéig a következő két projekt is megvalósul: Gyakorlati oktatás fejlesztése és bővítése a galgóci szakközépiskolában oktatott tanulmányi szakterületeken és A gyakorlati oktatás fejlesztése a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Közös Igazgatású Iskolában.
Azon iskolák listája, amelyek éltek az európai uniós alapokból való támogatás megszerzésének lehetőségével:
· Közlekedésipari Középiskola, Nagyszombat
· Gépipari Szakközépiskola, Szakolca
· D. S. Jurkovič Építőipari Középiskola, Nagyszombat
· Elektrotechnikai Szakközépiskola, Nagyszombat
· Műszaki Szakközépiskola, Galánta
· Elektrotechnikai Szakközépiskola, Egbell
· Vállalkozási Szakközépiskola, Szenice
· Egészségügyi Középiskola, Nagyszombat
· Műszaki Szakközépiskola, Galgóc
· Egészségügyi Középiskola, Szakolca
· Műszaki Szakközépiskola, Pöstyén
· Egyesített Iskola, Holics
· Egyesített Iskola, Rákfalu (Rakovice)
· Ľ. Winter Vendéglátóipari Szakközépiskola, Pöstyén
· Gépjárműipari Szakközépiskola, Nagyszombat
16.12.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
27.11.2024 - cikkek
12.02.2024 - cikkek