Nagyszombat megye: a két pályázati felhívásra már csak február 2-ig lehet jelentkezni

Közzétett: 2024. 01 31.

Február 2-án, pénteken zárul az a két pályázati felhívás, amelynek keretében az érdeklődők egyszeri támogatást igényelhetnek Nagyszombat megyétől. Pályázhatnak egyrészt a megye területén működő szervezetek, másrészt pedig a kerületben megvalósuló tevékenységekre a települések is kérhetnek egyszeri támogatást. A megye erre a célra összesen 600 ezer eurót különített el költségvetéséből. Ebből 450 ezer eurót osztanak szét a szervezetek között, 150 ezer eurót pedig a települések között. A támogatás igénylésére vonatkozó kérelmeket csak elektronikusan lehet benyújtani formanyomtatványon, amely a megye honlapján az alábbi linken érhető el: https://esluzby.trnava-vuc.sk/detail-sluzby?code=dotacie-r2024.

A beadvánnyal kapcsolatos kérdéseket a dotacie@trnava-vuc.sk e-mail-címen lehet feltenni.

A pályázati kiírásokkal kapcsolatos egyéb részletekről a https://trnava-vuc.sk/cikkek/a-nagyszombat-megyei-kepviselok-600-ezer-euro-ertekben-hagytak-jova-tamogatasokat-a-kerulet-telepulesek-es-szervezetek-aktivitasait-tamogatja/ sajtóhírben található bővebb információ.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye elutasítja a kormány szélerőműprojektekkel kapcsolatos eljárását. A települések megkerülése elfogadhatatlan.

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Bővül a szociális szolgáltatások hálózata, támogatják a közlekedés fejlesztését és az innovációt. A képviselők elutasították a szélerőműveket ott, ahol a lakosok nem akarják azokat.

15.12.2025 - cikkek

J. Viskupič: Megállapodtam Becík megyeelnökkel, és Nyitra megye felújította az Alsószeli és Királyrév közötti utat

03.12.2025 - cikkek

Melyik középiskolát válasszuk Nagyszombat megyében? A kérdésre 44 megyei fenntartású középiskola nyílt napján lehet megkapni a választ.

15.12.2025 - cikkek

Jobb ellátás a jobb kommunikáció és a megértés segítségével: Nagyszombat megye foglalkozik az autizmussal élők egészségügyi ellátásával

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye támogatja a diákok bevonását a participatív költségvetés alakításába, aminek köszönhetően megnő a szerepük a középiskolákban

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye világos beruházási tervvel, a közösségek hasznára váló támogatásokkal és észszerű vagyonkezeléssel zárja az évet

15.12.2025 - cikkek

Fiatalok a hivatalban: Negyedik évfolyamos egyetemisták szakmai gyakorlatuk során járultak hozzá a megye fejlődéséhez

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye a közlekedés, az oktatás és a kultúra fejlesztése által egy modern és fenntartható régióba fektet be

03.12.2025 - cikkek

Három fontos újdonság a helyközi autóbusz-közlekedésben, amelyek jobbá teszik a közlekedést az utasok számára, érkezzenek Nagyszombat megye bármelyik részéről

15.12.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre