Nagyszombat megye meghirdette a Nagyszombati Kreatív Központ szép helyiségeire vonatkozó nyilvános versenypályázat második fordulóját

Közzétett: 2025. 04 14.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilvános versenypályázatot hirdetett, amely által az érdeklődők a Nagyszombati Kreatív Központ három helyiségének bérlésére pályázhatnak. A Nagyszombat központjában, a Fő utca 17-es szám alatt található épületben egy kiszolgáló helyiségekkel rendelkező étterem vagy kávézó, üzlet, valamint a tetőtérben található műterem bérelhető.

Ezek közül a legnagyobb, a sétálóutca felől megközelíthető helyiséget a nagyszombatiak mint volt könyvesüzletet ismerhetik. Most pedig mint leendő gasztroszolgáltatást nyújtó helyiség van kínálatban. "Az épület sok változást megélt. A legrégebbi 14. századi polgári háztól egészen a Nagyszombati Takarékpénztárig, amely a 20. század első felében működött itt" – tájékoztatott az épület gazdag történelméről Zuzana Bezáková, a Nagyszombati Kreatív Központ igazgatónője. Érdekesség, hogy a leendő gasztroegység része az alagsorban található széf is, amely a Nagyszombati Takarékpénztár része volt. A régi emlékek kutatása során egy kandallót is felfedeztek, amelyet az új bérlőnek megfelelő módon be kellene illesztenie a belső berendezésbe. "A projekt építészmérnöke, Pavel Ďurko ezen a szép, reprezentatív helyen egy szecessziós, a bécsi kávéházak hangulatát idéző kávézót képzelt el."

A kínálatban szerepel egy szintén a sétálóutca felől megközelíthető 52 m²-es üzlethelyiség, valamint egy 85 m²-es tetőtéri műterem, amely a szükséges kiszolgáló helyiségekkel is rendelkezik. A versenypályázatok kiértékelésekor és a szerződések megkötése előtt fontos szempont lesz, hogy mi a bérlés célja. "A helyiség iránt érdeklődő a pályázatban kifejezően leírja, hogy milyen tevékenységet vagy szolgáltatást akar végezni, illetve milyen árut kínál majd" – mondta Zuzana Bezáková. A bérlés céljának a kulturális és kreatív ipar keretein belül kell mozognia, és illeszkednie kell a Nagyszombati Kreatív Központ működésének koncepciójába. A kulturális és kreatív iparral kapcsolatos referencia nem kötelező, azonban előnyt jelent. "A gasztroszolgáltatás esetében az ajánlott bérleti díj jelenti az egyik fontos szempontot" – tájékoztatott Zuzana Bezáková, hozzátéve, hogy a minimális bérleti díj havonta 2900 euró.

Az érdeklődők a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat elektronikus hirdetőtábláján találhatnak részletes információkat. A pályázatok beadási határideje május 12-e, hétfő 12 óra.

Amennyiben valaki szeretné megtekinteni a helyiségeket, Nikola Kozmovát, a Nagyszombati Kreatív Központ programmenedzserét kell keresnie a kozmova.nikola@trnava-vuc.sk e-mail-címen vagy a 0902 309 357-es telefonszámon.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Megyei kerékpárhíd, pszichoszociális központ, modern támogatott lakhatás és jobban megközelíthető iskolák. A helyreállítási tervből származó 8 millió eurónak köszönhetően a megye megvalósítja vízióit.

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Nagymácsédon megkezdődik a Szólásszabadság-emlékmű építése, a megye szerződést kötött a kivitelezővel

09.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Hivatalosan is megnyitották a Nagyszombati Kreatív Központot. Az intézmény először fogadott látogatókat.

18.12.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Zavar közelében 90 méteres kerékpárhidat építenek a D1-es autópálya fölé. A megye javítja a biztonságos összeköttetést Nagyszombat és a Vág menti kerékpárút között

14.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyeszékhelyen hamarosan megnyílik a Fő utcai kreatív központ. Sikeresen lezajlott az épület használatba vételének engedélyeztetése.

12.10.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Nyáron is folytatódik a középiskolák korszerűsítése. Szenicén új tornatermet építenek, Nagyszombatban pedig modernebb kollégium létesül.

17.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei DAR Alapítványnak köszönhetően újabb szükséghelyzetben lévő családok kapnak esélyt a jobb életre

11.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Az intenzív zivatarok, valamint a száj- és körömfájás próbára teszi a településeket. A megye a válságalap által segít.

18.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei közútkezelők gépparkja egy speciális kaszálógéppel bővült, amely az utakon és a kerékpárutakon dolgozik majd

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Augusztustól egy menetjeggyel a településedről a nagyszombati célállomásig. Kombinált regionális és városi közlekedést indítunk.

28.07.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre