Három fontos újdonság a helyközi autóbusz-közlekedésben, amelyek jobbá teszik a közlekedést az utasok számára, érkezzenek Nagyszombat megye bármelyik részéről

Közzétett: 2025. 12 15.

Nagyszombat megye a vonatmenetrend változására reagálva úgy módosítja a helyközi autóbuszjáratok menetrendjét, hogy biztosítja a járatok összeköttetését. Ugyanakkor ezt a lehetőséget arra is kihasználja, hogy fontos újításokat vezessen be, amelyek javítják a régió kiszolgálását, valamint hatással lesznek Pozsony és Trencsén megyére is.

A megye három változtatást készített elő a helyközi autóbusz-közlekedésben az utazás feltételeinek javítása érdekében. "Az első újítás lehetővé teszi, hogy az erdőháti lakosok egyetlen jeggyel utazzanak egészen Nagyszombatig. A régió számára a SKAND Szakolca közlekedési vállalat által biztosított helyközi és a nagyszombati városi buszközlekedés kombinálásával könnyebb és kényelmesebb utazást biztosítunk a lakosoknak" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A második pozitív változás, hogy a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat átvállalja azoknak az összeköttetéseknek egy részét, amelyek finanszírozását Trencsén megye megszüntette. Ennek köszönhetően a Kopanice régióban élő lakosok mobilitása továbbra is lehetséges. A Szenice – Berencsváralja (Podbranč) – Miava vonal megmarad. Miava lakosai nem veszítik el az autóbuszos összeköttetést Pozsonnyal, mivel Nagyszombat megye meghosszabbította a Pozsony – Nagyszombat – Jablánc (Jablonica) útvonalat.

A harmadik újdonság, hogy Nagyszombat megye három új reggeli járatot indít Somorja és Pozsony között, amelyeket a Dunaszerdahelyi Autóbusz-közlekedési Vállalat fog működtetni. Ahogy Peter Kováčik, a Nagyszombat Megyei Hivatal kommunikációs osztályának munkatársa fogalmazott: "az egyik gyorsjárat, és az R7-es gyorsforgalmi úton közlekedik. Ennek köszönhetően az utasok gyorsabban és kényelmesebben juthatnak el a fővárosba, mivel eddig a buszok túlzsúfoltak voltak."

Részletesebb tájékoztatás, valamint a menetrendek Nagyszombat megye honlapján találhatók meg.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye szeptember végéig várja az utasok észrevételeit, és azokat bele szeretné építeni a menetrendbe

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye szeptember 1-től javítja az autóbuszos összeköttetést Trencsén megyével, valamint Nagyszombat városában is hasznos változtatást hajt végre

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Kevesebb kátyú, biztonságosabb közlekedés. A megye egész területén folytatódnak az útjavítások

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye és Nagyszombat városa együttműködési memorandumot írtak alá. A cél, hogy a tömegközlekedés effektívebb legyen.

07.03.2024 - cikkek

Nagyszombat megye tovább mélyíti együttműködését a Dél-morvaországi kerülettel: a Nagymorva Európai Területi Társulás első programjai az időseket és gondozóikat is segítik

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Megújult a megyei fenntartású nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete: A megye félmillió eurót fordított a lakók és a dolgozók komfortjának növelésére

01.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye 63 éves és annál idősebb lakosai kényelmesebben utazhatnak a regionális autóbuszjáratokon, mivel a megye új típusú bérletet vezet be

02.09.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre