Nagyszombat megye: 2025-ben jelentős mértékben megerősödött az egészségügyi ellátás helyzete a megyében. Új szolgáltatásokat és modern megoldásokat vezettek be, továbbá támogatják az egészségügyi dolgozókat

Közzétett: 2026. 01 23.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2025-ben is folytatta az egészségügy helyzetének megszilárdítását, amit hosszú távú kiemelt céljának tart. Fontos esemény volt az a regionális egészségügyi konferencia, amelyen a megye szakemberei konkrét intézkedéseket vázoltak fel a járóbeteg-ellátás és az orvosi rendelők stabilizálása céljából, valamint az egészségügyi szakemberek támogatása érdekében. Az elmúlt év egyik meghatározó témáját képezte az autizmussal élők ellátása és a róluk való gondoskodás. A megye szakmai vitát indított el arról, hogy miként lehetne az egészségügyi gyakorlatot speciális igényeikhez igazítani. Az egészségügyben dolgozók részére ajánlásokat is megfogalmaztak arra vonatkozóan, hogy miként javítható az ilyen betegekkel a kommunikáció a vizsgálatok során, és tehető megfelelőbbé a környezet is.

"Az egészségügyet hosszú távú stratégiai prioritásként kezeljük. 2025-ben is beigazolódott, hogy a rendszeres munka, a modern eljárások bevezetése, valamint az egészségügyi szakemberekkel folytatott nyílt párbeszéd érzékelhető eredményeket hoz. Javítottuk az orvosi ellátás elérhetőségét, kibővítettük az egészségügyi szolgáltatásokat a mentális problémákkal küzdők részére, új orvosi rendelőket nyitottunk, és támogattuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek meghatározott betegcsoportokat, köztük az autizmus-spektrumzavarral élőket segítik. A támogatások, az ösztönző programok, a pályakezdő diplomás orvosok támogatása és az orvosi rendelők létrehozásának segítése befektetést jelent megyénk jövőjébe. Az a célunk, hogy Nagyszombat megye minden lakosa színvonalas, méltóságteljes és modern egészségügyi ellátást kapjon, mégpedig a lehető legközelebb az otthonához. Ez a szándék vezérel bennünket az elkövetkező években is" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Nagyszombat megye 2025-ben az Egészséges megye révén csatlakozott a telemedicina projekthez, amely elérhetőbb egészségügyi ellátást biztosít a kevesebb orvossal rendelkező régiók lakosainak. Ily módon egyúttal hatékonyabbá válik a betegek és az egészségügyi szakemberek közötti kommunikáció is.

A mentális egészségügyi problémákkal küzdőket szintén felkaroltuk. A megye új Pszichoszociális Központot nyitott Nagyszombatban, aminek köszönhetően javult a szakmai segítségnyújtás elérhetősége. A páciensek pszichológiai és pszichiátriai járóbeteg-rendelőt, pszichiátriai napközi fekvőbeteg-rendelőt, valamint szociális munkás szolgáltatásait is igénybe vehetik.

A szolgáltatások fejlesztésével párhuzamosan a megye rendszeresen támogatja az egészségügyi szakembereket is. Folyamatosan igényelhető támogatásokat biztosított a pályakezdő orvosoknak, nővéreknek és fogorvosoknak. Ezek a programok elősegítik a megyében lévő orvosi rendelők stabilizálását. A megye támogatásokat folyósított új orvosi rendelők létrehozására és ezek berendezéseinek korszerűsítésére. Emellett lakhatási támogatást biztosított azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Nagyszombat megyében maradnak dolgozni.

A Pöstyéni Kórház és Rendelőintézet kedvező választ adott a megyének arra a felvetésére, hogy szükség van-e új járóbeteg-rendelőre gyermekek és serdülők részére. A rendelő már fogadja a pácienseket, aminek köszönhetően a szülőknek nem kell több kilométert utazniuk gyerekeikkel.

Hasonló cikkek

Mozgásban az egészségügy: Nagyszombat megye javítja az ellátás hozzáférhetőségét az egyes régiókban, és az ápolóhiányra is megoldást keres

21.10.2026 - cikkek

Korszerű, immerzív termet és egy energetikai szaktantermet is átadtak a megyei fenntartású nagyszombati Elektrotechnikai Szakközépiskolában

21.10.2026 - cikkek

Biztonságosabb átkelés, új járda és folyamatosabb közlekedés: Nagyszombat megye befejezte a nagyfödémesi híd felújítását

21.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye a magas üzemanyagárak idején azzal segít a lakosoknak, hogy autóbusszal 50%-kal olcsóbban lehet utazni

20.10.2026 - cikkek

Lehetőségek diákoknak, élénkülő kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok: Nagyszombat megye és Békés megye együttműködési megállapodást írt alá

20.10.2026 - cikkek

Ságon már nem az út mellett szállnak le a buszról az utasok. Új buszmegállót adtak át, amelynek kialakítását a megye finanszírozta

20.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Az orvosok 2025-ben is számíthatnak a megye támogatására

16.12.2024 - cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilatkozata a Nagyszombati Hallássérültek Szövetsége tiltakozó gyűléséről és sajtótájékoztatójáról

29.12.2025 - cikkek

Diákok ezrei tanulhatják meg a súlyos betegségek megelőzésének módját. Nagyszombat megye a megelőzésre összpontosító új programot indít

21.10.2026 - cikkek

Nagyszombat megye pályázati felhívása háziorvosok részére. Szakorvosok is kérhetik a támogatást.

18.01.2024 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre