A megye megjelenik a terepen, és sorra látogatja a járásokat. A találkozósorozat célja az innovációs fejlesztések előmozdítása

Közzétett: 2026. 04 27.

Nagyszombat megye nemcsak irodai munkának tekinti a fejlesztési teendőket, hanem kiszáll a terepre is, hogy összefogja a kerület, a települések, az iskolák, a cégek és a harmadik szektor erejét. A cél minden járásban egy olyan modern innovációs platform létrehozása, amely megteremti az egész megye közös modernizációjának alapját. A találkozósorozat első rendezvényére a szeredi KC Priestor művelődési központban került sor, amelyen elsősorban a Galántai járásról volt szó.

"Folyamatosan dolgozunk egy regionális innovációs ökoszisztéma létrehozásán. Ennek keretében megteremtjük a lehetőséget arra, hogy egy asztalnál üljenek a megyei képviselők, a polgármesterek, az iskolaigazgatók, a vállalkozók és a civil szféra képviselői. A találkozót megelőzően a Galántai járásban minden területen feltérképeztük azt, hogy kik lehetnének a potenciális partnereink. Végül mintegy 70 szubjektumot szólítottunk meg. A találkozón nagy számban voltak jelen, és ez az érdeklődés is azt igazolta, hogy az emberek szívesen együttműködnek régiónk fejlesztése érdekében" – mondta Marek Krnáč a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség képviseletében.

A Szereden megtartott első összejövetelre a helyi önkormányzatok képviseletében Szered és Galánta polgármesterei is elfogadták a meghívást. Rajtuk kívül ott voltak a Szereden működő megyei fenntartású Kereskedelmi Akadémia és a gimnázium képviselői. Az államigazgatás képviseletében elfogadták a meghívást a járási munkaügyi hivatal illetékesei, és képviseltette magát az Amazon társaság is. Szép számban jelentek meg a harmadik szektor képviselői, köztük a Priestor KC Polgári Társulás, a Vodný hrad Polgári Társulás, valamint a helyi kerékpáros sportklub tagjai. A moderált vitát tematikus kerekasztal-beszélgetések követték. Ezen a résztvevők azt igyekeztek feltérképezni, hogy miként tudnának részt venni a kialakulóban lévő innovációs platform munkájában.

Hasonló vitaestekre kerül sor Szenicén (május 15.), Szakolcán (május 22.), Dunaszerdahelyen (május 29.), Pöstyénben (június 5.), a sorozatot pedig Galgóc (június 12.) zárja.

A Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség az Európai Unió által finanszírozott Helyi Innovációs Terv projektnek köszönhetően nyújthat szakmai támogatást innovációs platformok létrehozásához és működtetéséhez. Nagyszombat megyében a Megyei Innovációs Stratégia keretében 2029-ig futó kezdeményezés célja, hogy fenntartható platformokat hozzon létre minden járásban. A partnerek ebben az időszakban együttműködnek az egyes területeken jelentkező legfontosabb kihívások és igények kezelésében.

Hasonló cikkek

A Megyei Innovációs Akadémia 2026-ban Mastermind-programot indít kis- és középvállalkozók számára

29.05.2026 - cikkek

A megye több mint 33 millió eurót fordított a Szenicei járás fejlesztésére. Továbbra is prioritást jelentenek a közutak, a középiskolák és a szociális szolgáltatások

20.05.2026 - cikkek

Az inspirációtól a jövőbeli kapcsolatokig: Nagyszombat megye bővíti együttműködését a Vysočinai kerülettel a kultúra, az oktatás és a szociális szolgáltatások terén

09.06.2026 - cikkek

A megye támogatja az aktív civil társadalmat: A kerületben kifejtett önkéntes tevékenység nem mindennapi történeteket és országos sikereket hoz

09.06.2026 - cikkek

Amikor a határok nem elválasztanak, hanem ösztönöznek: Nagyszombat megye és a Dél-morvaországi kerület közösen fejleszti a civil szférát

29.05.2026 - cikkek

A Megyei campus újabb éve: Nagyszombat megye ismét várja a tehetséges egyetemi hallgatókat

29.05.2026 - cikkek

A tehetségek nem mennek külföldre. A megyei hackathon a recept arra, hogyan lehet a megyében tartani a fiatalokat

09.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye menedzsert keres az új energetikai kiválósági központjába

20.05.2026 - cikkek

A megye meghosszabbítja a Pöstyéni régió termékeire kiírt pályázati felhívást

09.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csatlakozz, és mutasd meg, hogy a kis lépések is megváltoztatják a világot. A fenntarthatósági napok művészeti kihívást indítanak

09.06.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre