A nagyszombati Káčko krízisintervenciós központ működése nem fejeződik be. Nagyszombat megye pénzügyileg támogatja annak tevékenységét.

Közzétett: 2025. 02 19.

Nagyszombat megye reagál a fiatalok egyre gyakoribb igényére, miszerint szükségük van a mentális egészséggondozásra. A jó tapasztalatok alapján a megye elmélyíti az együttműködést az IPčko Polgári Társulással, amely régóta elkötelezett a pszichológiai tanácsadás és a krízisintervenció terén. A megyei önkormányzat célja, hogy hozzájáruljon a mentális problémákkal kapcsolatos megbélyegzettség lebontásához. A középiskolákban biztonságos és támogató környezetet kíván teremteni.

"Kerületünk fiataljait sem kerülik el a tragédiák. A nagyszombati Káčko krízisintervenciós központot, ahol három pszichológus dolgozik, azonban pénzhiány miatt a megszűnés veszélye fenyegette. Úgy döntöttünk, hogy anyagilag támogatjuk a működését. Ennek köszönhetően az egész megye fiataljai számára elérhető lesz a szakszerű és időben történő segítségnyújtás" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

"Örülünk, hogy Nagyszombat megye úgy döntött, támogatja a nagyszombati Káčko  krízisintervenciós központunk működését, hiszen a társulás sok nehéz élethelyzetbe került ember számára jelent fontos segítséget. Pszichológusaink a Káčkoból, az alacsony ingerküszöbű Flek klubból és a helyi IPčko krízisintervenciós csapatából csak az elmúlt évben csaknem 8700 segítő és krízisintervenciót végeztek" – tette hozzá Marek Madro, az IPčko Polgári Társulás igazgatója.

Nagyszombat megye és az IPčko közötti együttműködés nem ér véget a jelentős pénzügyi támogatással. Az IPčko újabb akkreditált iskolázást tart a megyei fenntartású középiskolák igazgatói és tanárai számára, amely erősíti majd a tanulók figyelmeztető jeleinek felismerését és az azokra való reagálás képességét.

"A középiskolák tanárai és alkalmazottai gyakran elsőként azonosítják a fiatalok problémáit. Rendkívül fontos, hogy a megelőzéshez, valamint a válsághelyzetekben történő gyors és hatékony reagáláshoz eszközökkel és ismeretekkel rendelkezzenek. Ezért tesszük szorosabbá a 44 megyei középiskola együttműködését az IPčko-val. Júniustól, a nyári szünet előtt non-stop online pszichológiai tanácsadás áll a diákok, szülők és pedagógusok rendelkezésére. Folytatjuk a képzések sorozatát is a kijelölt iskolai dolgozók számára, és egy mobilis csapat áll majd rendelkezésre az akut krízisbeavatkozáshoz" jelezte a megyefőnök.

"A tavaly az IPčkóhoz fordulók több mint harmada 18 év alatti fiatal volt. A leggyakoribb problémák, amelyeket velünk megosztanak, az öngyilkosság gondolata, az önbántalmazás, a teljesítménykényszer és a tanulási nehézségek. Az iskola általában nem olyan biztonságos környezet, mint amilyen lehetne és kellene lennie. Ezért kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk erre, és neveljük a frontvonalban dolgozókat is. Az iskolákban és a fiatalok körében ugyanis a krízishelyzetek nem olyan ritkák, ahogy azt szeretnénk" – zárta gondolatait az igazgató.

Hasonló cikkek

Jobb ellátás a jobb kommunikáció és megértés révén: A nagyszombati kórházban megtartották az első képzést az egészségügyi dolgozók számára az autizmus-spektrumzavarral élő betegekkel való kommunikációról

02.06.2026 - cikkek

A megye támogatja az aktív civil társadalmat: A kerületben kifejtett önkéntes tevékenység nem mindennapi történeteket és országos sikereket hoz

09.06.2026 - cikkek

A megye több mint 33 millió eurót fordított a Szenicei járás fejlesztésére. Továbbra is prioritást jelentenek a közutak, a középiskolák és a szociális szolgáltatások

20.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye menedzsert keres az új energetikai kiválósági központjába

20.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csatlakozz, és mutasd meg, hogy a kis lépések is megváltoztatják a világot. A fenntarthatósági napok művészeti kihívást indítanak

09.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Középpontban a mentális egészség. A megye azoknak szervezett vitafórumot, akik naponta tesznek az egészség megőrzéséért, és életeket mentenek

29.05.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Nagyszombati Kreatív Központ gyönyörű, Fő utca 17-es szám alatti tereibe az Ízek Olvasótermével egy helyi márka érkezik

20.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye először volt az Énekel az ifjúság országos verseny házigazdája. A győztes egy helyi csoport, a Cantica Nova lett

20.05.2026 - cikkek

A Megyei campus újabb éve: Nagyszombat megye ismét várja a tehetséges egyetemi hallgatókat

29.05.2026 - cikkek

Az inspirációtól a jövőbeli kapcsolatokig: Nagyszombat megye bővíti együttműködését a Vysočinai kerülettel a kultúra, az oktatás és a szociális szolgáltatások terén

09.06.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre