Az állatmenhelyektől a kultúrán át a sportig. A megye fejlesztési alapjából 800 ezer eurót osztanak szét

Közzétett: 2026. 06 15.

Városok, községek, polgári társulások, nonprofit szervezetek és egyéb szervezetek 212 projektje pályázott pénzügyi támogatásra Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapjából. Ezek közül végül 117 kapott támogatást, összesen 800 ezer eurót osztanak szét közöttük. Először kaptak támogatást állatmenhelyek is. Az alap létrehozása óta idén rekordot ért el a támogatott projektek száma.

"Örülök annak, hogy az alap létezése óta most rekordot ért el a támogatott projektek száma. Többségüket sikerült támogatnunk, de kicsit szomorú vagyok, mivel nem mindegyiket. Örülök, hogy ennek a támogatásnak köszönhetően fejlesztjük a közösségeket és a környezetüket. A rekordszámú pályázat azt mutatta, hogy az alapnak van létjogosultsága, és remélem, hogy képesek leszünk bővíteni annak pénzügyi forrásait" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Az alap olyan hasznos projekteket támogat, amelyek kézzelfoghatóan előnyösek a  megye lakosai szempontjából. A megitélt pénzösszegek a közinfrastruktúra, a kultúra, a sport, a turizmus, a környezetvédelem, a közösségi élet és az állatgondozás területére irányulnak.

A támogatott projektek között jelentős kulturális események és közösségi életet felpezsdítő kezdeményezések is találhatók. A pöstyéni színházi fesztivál, a Piešťanské Zábaly 35 ezer eurót kap az alapból, ami idén a legnagyobb összegű támogatás. A pöstyéni Cinematik Nemzetközi Filmfesztivál is kapott támogatást, mégpedig 10 ezer eurót. Pénzbeli támogatást nyújtanak az elhagyott állatok gondozására is. A DOGAZYL Polgári Társulás, amely a megye legnagyobb kutyamenhelyét működteti Nagymegyeren, 10 ezer eurót kapott az állatoknak otthont adó létesítmények fenntartására, biztonságos múködtetésére és az állatok ellátására.

A sikeres projektek között szerepel az O~art Center Skalica, vagis a Szakolcán működő kulturális központ fejlesztésének támogatása, amely 9 ezer eurót kap kulturális rendezvények szervezésére és a működés biztosítására. Az Angels Trnava baseballklub 10 ezer eurót kapott a sportkomplexum infrastruktúrájának korszerűsítésére, hogy nagyobb nemzetközi sportrendezvényeket is lehessen tartani. A támogatott projektek teljes listája ezen a linken található meg.

Hasonló cikkek

A 2025-ös zárszámadás a megye stabil pénzügyi helyzetét igazolja, miközben mérséklődött az adósságállomány, a többletből pedig hatmillió eurót útfelújításra fordítanak

17.07.2026 - cikkek

Élő történelem Nagyszombat megyében: A Csehországgal megvalósuló együttműködésnek köszönhetően Pöstyénbe visszatérnek a régmúlt idők fürdőszakmái

26.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye rendelkezik a legjobb megyei médiával. A kerület az átláthatósági rangsorban nagyot lépett előre, és a második helyen végzett

26.06.2026 - cikkek

Nyári szünet extrém nyomás nélkül: A megye az IPčko társulással közösen egy különleges workshopot készít elő

26.06.2026 - cikkek

A középiskolákban sikeresen véget ért egy újabb tanév. A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat a nyári szünet idején is biztosít pszichológiai segítséget, valamint korszerűsíti egy nagyszombati iskola sportpályáját.

17.07.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Hetvenegy fontos projekt kap támogatást a megyei fejlesztési alapból, amelyekre újabb 450 ezer eurót osztanak szét

26.09.2025 - cikkek

Banič szabadalma-díj 2026: Egy dunaszerdahelyi tanárnő is átvehette a leginnovatívabb tanároknak járó Nagyszombat megyei díjat

17.07.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Pályázati felhívást írtak ki, a megyeifejlesztési alapból 600 ezer eurót osztanak szét

23.05.2023 - cikkek

Nagyszombat megye az Alakítjuk a megyét participatív költségvetés révén 150 ezer eurót oszt szét

02.09.2024 - cikkek

Nagyszombat megye: Pályázzon a fejlesztési alapból nyújtandó támogatásért. A megye 400 ezer eurót oszt szét az alap forrásaiból.

05.03.2024 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre