Élő történelem Nagyszombat megyében: A Csehországgal megvalósuló együttműködésnek köszönhetően Pöstyénbe visszatérnek a régmúlt idők fürdőszakmái

Közzétett: 2026. 06 26.

Nagyszombat megye határon átnyúló kezdeményezést indított útjára A hivatásuk fürdőmunkások mottó jegyében. A Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség a projekt megvalósításában együttműködik két partnerszervezettel, a Luhačovské Zálesí és a Rezort Piešťany társulással. A cél a pöstyéni és a Morvaországban található luhačovicei régiók turisztikai potenciáljának erősítése a Living history, a történelem élő értelmezésének módszertana segítségével. A említett két helyre látogatók ezentúl nem csupán passzívan hallgatják meg a történelmi múltról szóló ismertetőket, hanem szó szerint visszarepülnek az időben, mert korabeli emberek történetein keresztül ismerkedhetnek meg a múlttal.

A kezdeményezés azzal indult útjára, hogy feltérképezték a két ország fürdőszakmáinak múltját. Pöstyénben a történészek arra az időszakra összpontosítottak, amikor a Winter-családdal az élen fénykorát élte ez a szakma. Ez idő tájt az iszappakolás mesterei, a hagyományos módszereket alkalmazó masszőrök, a szakácsnők és a fürdőpark üzemeltetői alkották a fürdő zavartalan működését biztosító hátteret. Az ő történeteik különleges túrák során kelnek életre. Az említett együttműködés részeként a helyi idegenvezetők szakmai workshopokon vesznek részt, és hat kiválasztott szakma képviseletében pontosan az adott történelmi kornak megfelelő kosztümökben végzik az idegenvezetést.

"Szeretnénk azt elérni, hogy a turisták megyénk történelmét ne csak a könyvekből és múzeumlátogatásokon ismerhessék meg. Új életet lehelünk a régi szakmákba, egyúttal pedig népszerűsítjük is azokat. Az autentikus jelmezekben megjelenő idegenvezetők a látogatókat közvetlenül bevonják a történetbe" – mondta Marek Krnáč, a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese.

Az együttműködés első eredményeit az érdeklődők már 2026. június 20-án, szombaton 14 és 15 óra között megtapasztalhatják a pöstyéni Fürdőszigeten, a találkozó a Pro Patria Hotel recepcióján lesz. A dramatizált túrát Mária Michalčíková, a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség projektmenedzsere és idegenvezetője, további korabeli jelmezekben lévő idegenvezetők és az élő történelem világhírű szakértője, Mark Wallis vezeti. A belépés ingyenes, de előzetesen regisztrálni kell a szálloda portáján.

A rendezvény a Szecessziós Fesztivál részeként valósul meg, és kapcsolódik a Pro Patria Hotel (1916–2026) 110. évfordulójának megünnepléséhez is. Az aranykor hangulatát a Calma egyesület korabeli kosztümjei, a pozsonyi konzervatórium swing zenekara és a charleston tánciskola fellépése teszik teljessé a Harmónia Zenei Pavilonban.

A rendezvény az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg az Interreg Szlovákia-Csehország 2021-2027 program Kisprojekt Alapjából.

Hasonló cikkek

Hét megyeelnök-jelölt méretteti meg magát, a 42 képviselői helyre pedig 214-en pályáznak

14.09.2026 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Javuló szociális szolgáltatások Szereden: Nagyszombat megye több mint 3,5 millió eurós beruházással új pavilont épít

14.09.2026 - cikkek

Megújult a megyei fenntartású nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete: A megye félmillió eurót fordított a lakók és a dolgozók komfortjának növelésére

01.09.2026 - cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilatkozata a Nagyszombati Hallássérültek Szövetsége tiltakozó gyűléséről és sajtótájékoztatójáról

29.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye szeptember végéig várja az utasok észrevételeit, és azokat bele szeretné építeni a menetrendbe

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye összekapcsolja a fenntartható mobilitást és a tudományt: A megyei fenntartású középiskolák diákjai kirándulást nyerhetnek a Motio központba

14.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre