Nagyszombat megye: A konszolidáció ellenére a megye 540 ezer eurós csomaggal segíti a településeket és a szervezeteket

Közzétett: 2025. 03 31.

Nagyszombat megye 2025-ben is anyagilag támogatja a megye településeinek és szervezeteinek tevékenységét. A nehéz pénzügyi helyzet ellenére a megyei költségvetésből összesen 540 ezer eurót különítettek el ezekre a támogatásokra. A megye az egyes járásokban tájékoztató fórumokat tart azoknak az érdeklődőknek, akik igényelnének ilyen támogatást.

"Kulcsfontosságúnak tartjuk a regionális fejlesztés elősegítését. A megyei támogatásoknak köszönhetően az önkormányzatok és szervezetek Nagyszombat megye lakosainak életminőségét javító projekteket valósíthatnak meg. Idén két pályázati felhívást teszünk közzé. Ezek keretében 540 ezer eurót osztunk szét, ebből 405 ezer eurót a civil, nonprofit szervezetek, 135 ezer eurót pedig a települések nyerhetnek el. Ezt a pénzcsomagot kénytelenek voltunk némileg csökkenteni az állami költségvetés konszolidációja miatt, de csak 10%-os a csökkenés. A rossz pénzügyi helyzetre való tekintettel szerintem már ez is nagy eredmény" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A tavalyi évhez képest nem változtak a helyi önkormányzatok és a szervezetek tevékenységének támogatására kiírt pályázati felhívások feltételei. A pályázatokat 2025. április 17-ig lehet elektronikusan benyújtani. A megye ezzel összefüggésben tájékoztató találkozósorozatot is szervez, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a támogatások kérelmezésével, a projektek benyújtásával, és azzal is, milyen területekre igényelhetnek pénzt.

"További támogatásokkal kívánjuk segíteni az orvosi rendelőket, pontosabban a felszereltségük megújításához nyújtunk támogatást. A projekt benyújtását jóváhagytuk, és európai forrásokra pályázunk majd mintegy 3,1 millió eurós összegben" – hangsúlyozta Viskupič megyeelnök, hozzátéve, hogy a megyének társfinanszírozóként nem kell részt vennie ebben a projektben.

A megyei képviselők határozatban utasították el azt az álláspontot, hogy Nagyszombat megyében korlátozásokra kerüljön sor a vasúti menetrendben, a vasúti szolgáltatások terén pedig minőségi csökkentést eredményező módosításokat vezessenek be. A Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériumát arra kérték, hogy a változtatásokra vonatkozó javaslatokat előzetesen egyeztessék az önkormányzatokkal. A képviselők javasolják azt is, hogy a 2022/23-as vonatmenetrendben bevezetett változásokat vizsgálják felül, különös tekintettel a távolsági vonatok pöstyéni, lipótvári és galántai megállóinak megszüntetését.

Ennek kapcsán Viskupič megyefőnök tájékoztatta a képviselőket a Szlovák Államvasutak képviselőivel folytatott tárgyalások eredményéről. Megerősítette, hogy "a vonatoknak továbbra is lesz megállója Székelyfalván (Sekule). Fennállt az a veszély, hogy április 7-től ezen az erdőháti állomáson nem áll meg a vonat. Az összefogás azonban meghozta a gyümölcsét, és eredményes lett a megye, az érintett önkormányzatok polgármesterei és a lakosság nyomása. A Szlovák Államvasutak képviselőivel folytatott tárgyalásokon megegyeztünk abban, hogy a Pozsonyból Jókút (Kúty) felé induló vonatok továbbra is megállnak Székelyfalván. Az is a megállapodás része, hogy a jövőben itt megépül a peron is, valamint a vonatok a reggeli és esti órákban is megállnak majd."

A megyefőnök tájékoztatott a Nagyszombat megyében megjelenő ragályos száj- és körömfájás kapcsán hozott intézkedésekről is. Elmondta, hogy a hétvégén közvetlenül Takáč földművelésügyi miniszternél érdeklődött a jelenlegi helyzetről. "Tegnap részt vettem a Nagyszombati járási hivatalban megtartott egyeztetésen, ahol a rendkívüli helyzetet kihirdető kormányülésen elfogadott döntéseket is megvitattuk. Megyénkben eddig csak a Dunaszerdahelyi járás érintett. Az illetékesek biztosítottak arról, hogy a vírus csak az állatállomány körében terjed, emberre nem jelent veszélyt. Bár az állategészségügy területén elsősorban a központi szervek az illetékesek, felajánlottam a megye segítségét is a szükséges intézkedések foganatosítása terén, ha a helyzet ezt megkívánná. Bízom abban, hogy a kormány a jövőben mindent megtesz a gazdálkodók kártalanítása érdekében, bevonva az Európai Unió pénzügyi segítségét is" – mondta.

A pályázati felhívásokkal kapcsolatos tájékoztató fórumok menetrendje:

3. 27.: Galgóc, Honismereti Múzeum, 16:30

3. 28.: Szered (a nagyszombati pályázóknak is), KC Priestor, 15:30

3. 31.: Szenice (a szakolcai jelentkezőknek is), KiviK klub, 17:00

4. 1.: Galánta, városháza, 16:30

4. 2.: Dunaszerdahely, Csallóközi Könyvtár, 16:30

4. 8.: Pöstyén, Ahoj Piešťany szabadidőközpont, 16:30

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye : A 44 megyei fenntartású középiskolában 16 ezer diák kezdte meg a tanévet. Szenicén új tornatermet adtak át a tanévnyitón

03.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye 63 éves és annál idősebb lakosai kényelmesebben utazhatnak a regionális autóbuszjáratokon, mivel a megye új típusú bérletet vezet be

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei hivatal szeptember 6-án megnyitja kapuit a látogatók előtt. A Megye napja a tudomány, az innováció és a tények ellenőrzése jegyében telik majd

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Modern hátország, nagyobb kényelem és biztonság. A sopornyai szociális központ lakói és munkatársai új helyiségeket használhatnak

02.09.2025 - cikkek

Egy év kihagyás után Nagyszombat megye támogatásának köszönhetően az európai kulturális örökség napjai rendezvénysorozat a kerületben is megvalósul

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye az új tanévben prioritásként kezeli a biztonságot, és 44 középiskolában pszichológiai segítséget is kínál a diákoknak

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A bezárt magán szakközépiskola diákjai nem kerülnek hátrányos helyzetbe. A megyének köszönhetően befejezhetik tanulmányaikat

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye felújítja a Nagyfödémesnél található hidat, és a közlekedés biztosítása érdekében fontos ideiglenes hidat épít

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye felújítja a Nagyfödémesnél található hidat, és a közlekedés biztosítása érdekében fontos ideiglenes hidat épít

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Megye napja, amely a tudományt és a szórakozást összekötötte a megye hasznosságának bemutatásával, rekordszámú látogatót vonzott

10.09.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre