Nagyszombat megye: A lelki töltetű Nemzeti zarándoklat az idegenforgalomra is pozitív hatással van

Közzétett: 2025. 09 15.

A sasvári (Šaštín) Nemzeti zarándoklat nemcsak Nagyszombat megyében, hanem egész Szlovákiában is a legfontosabb lelki töltetű rendezvények közé tartozik.

II. János Pál pápa 1995-ben Sasváron kezdte meg szlovákiai látogatását. Ferenc pápa 2021-es apostoli útjának kicsúcsosodása is itt volt, és az egyházfő kijelentette, hogy a hit nem lehet statikus, és nem elégedhet meg "valamilyen szertartással vagy régi hagyománnyal."

"Az idei Nemzeti zarándoklat a Hétfájdalmú Szűzanyához a remény fontosságát hangsúlyozza. Erre napjainkban mindannyiunknak szüksége van, a hívőknek és a nem hívőknek egyaránt. Egyéni és közösségi síkon is szükségünk van erre. Ugyanis ott, ahol már nincs remény, a beletörődés, a behódolás és a közömbösség lép annak helyébe. Saját magunkkal szemben, a településünkkel és a közösségünkkel szemben, a társadalommal szemben, a jelennel és a jövővel szemben" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeeelnök.

Egyúttal egyetértett František Trstenský szepességi püspök visszaemlékezésével az 1989. november 17-i eseményekre, amelyek a kommunista rezsim bukásához vezettek. A püspök homíliájában azt hangsúlyozta, hogy "a szabadság ajándék. Azonban nem a szabadság a cél – a szabadság egy olyan tér, amelyben kiderül, hogy hűek maradunk-e. Manapság Szlovákia próba előtt áll, hogy tudunk-e felelősségteljesen szabadok lenni."

Az egész év rendezvényei – beleértve a Nemzeti zarándoklatot is – nemcsak lelki jelentőséggel bírnak, hanem az idegenforgalom szempontjából is fontosak. Ezek az események az egész év folyamán sok látogatót vonzanak Nagyszombat megye több településére is, felkeltve ezzel a régió iránti érdeklődést, fokozva annak attraktivitását.

Hasonló cikkek

A megye több mint 33 millió eurót fordított a Szenicei járás fejlesztésére. Továbbra is prioritást jelentenek a közutak, a középiskolák és a szociális szolgáltatások

20.05.2026 - cikkek

A Fiatal európai 2026 vetélkedő Nagyszombat megyében: Huszonhét középiskolás diák versengett a döntőbe jutásért

27.04.2026 - cikkek

Az innovatív tanárok nagy hatással vannak a középiskolások életére: Az újonnan létrehozott Banič szabadalma elnevezésű megyei kitüntetésre várják a javaslatokat

04.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye először volt az Énekel az ifjúság országos verseny házigazdája. A győztes egy helyi csoport, a Cantica Nova lett

20.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Olcsón és környezetbarát módon elérhető élmények. Jelképes egy euróért családok utazhatnak a megye jóvoltából

13.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye reagál az egészségügyi szakmák iránti növekvő keresletre, és három egészségügyi iskolájával részt vett a MediFutura szakvásáron

04.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye folytatja a hidak felújítását. Albárnál nagy ütemben, jelenleg az új alapok fúrásával haladnak a munkálatokkal

27.04.2026 - cikkek

A Csallóközben Nagyszombat megyének köszönhetően biztonságosabb lett a közlekedés: Ismét lehet közlekedni a hídon Csallóköznádasdnál, miután teljesen felújították azt

13.05.2026 - cikkek

Nagyszombat megye mint a tehetségek otthona: Elindult a jelentkezés a negyedik megyei hackathonra

27.04.2026 - cikkek

Nagyszombat megye menedzsert keres az új energetikai kiválósági központjába

20.05.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre