A Nagyszombat megyei képviselő-testület 8. soros ülésére 2023. október 25-én, szerdán került sor. A tanácskozáson jóváhagyták az oktatásügy fejlesztésének új stratégiáját, és döntöttek a helyközi autóbuszjáratok menetjegyárainak módosításáról. A megyei önkormányzat jóváhagyta azt is, hogy 2024. szeptember 1-től Somorján létrejön az Egyesített Iskola, amelynek alapítója Nagyszombat megye.
"Az utóbbi időben jelentős változásokra került sor a Nagyszombat megyében közlekedő helyközi autóbuszjáratokon való utazás tekintetében. Januártól zónákra osztottuk a megyét, és beindítottuk az újszerű menetjegy-elővételi rendszert. A menetjegyeket elővételben kedvezményes bevezető áron egészen az év végéig megvehetik az utasok. A jelenlegi menetjegyárak mellett lehetetlen a minőségi tömegközlekedés szinten tartása olyan időszakban, amikor a kiadások szüntelenül emelkednek. Annak érdekében, hogy képesek legyünk fedezni a növekvő költségeket, népszerűtlen döntést kellett hoznunk: kénytelenek vagyunk 20 százalékkal megemelni a menetjegyek árát. Ez az intézkedés 2024. január 1-től lép életbe" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Mint hozzáfűzte, a viteldíjak módosítása egyúttal az előkészületet is jelenti arra, hogy létrejöjjön a közös integrált közlekedési rendszer, vagy akár sor kerüljön az elektronikus információs rendszerek bevezetésére az autóbuszokban.
Az utasoknak lehetőségük van arra, hogy év végéig elővételben megvegyék az egész hálózatra szóló menetjegyeket a www.cestujlahko.sk honlapon, ugyanakkor a 180-napos diákmenetjegy a következő évben is érvényes lesz. A Szenior kártyák tulajdonosait (70+) ez az ármodósítás nem érinti, ők változatlanul ingyen utazhatnak a helyközi autóbuszokon.
A megyei képviselők jóváhagyták a 2023 és 2027 közötti időszakra szóló megyei oktatásügyi stratégiát is. Kidolgozásával és elfogadásával azt a célt tartották szem előtt, hogy a megyei fenntartású középiskolákban javuljon az oktatási folyamat. A stratégia részét képezik további olyan sajátos célok is, amelyek teljesülése esetén a középiskolák is teljes értékű partnerei lehetnek a foglalkoztató cégeknek vagy a főiskoláknak.
A hatékonyabb és optimálisabb iskolahálózat megteremtése céljából a megye 2024. szeptember 1-jei dátummal Somorján létrehozza az Egyesített Iskolát. Ez két szervezeti egységből fog állni: a M. R. Štefánik Gimnáziumból és egy alapiskolából. Viskupič megyeelnök szerint "itt állandósult problémáról van szó, ezért a megye segítő kezet nyújt a Dunaszerdahelyi járásnak. Eredetileg azzal segítettünk, hogy ingyenesen felkínáltuk a Štefánik Gimnázium kevésbé kihasznált helyiségeit a Napos utcában arra, hogy itt tanulhatnának az alapiskola első öt évfolyamának tanulói. Ahhoz azonban, hogy ezt a tervünket megvalósíthassuk, szükséges az iskola kibővítése. Az az elképzelésünk, hogy ráépítéssel bővítenénk az épület befogadóképességét, amit európai uniós forrásokból finanszíroznánk. A helyreállítási terv forrásait szeretnénk megpályázni. Erre akkor van esélyünk, ha az iskola alapítói vagyunk. Ezért is döntöttünk az Egyesített Iskola létrehozásáról Somorján. Úgy vélem, a megye sürgős segítségéről van szó, viszont a rendszerszintű megoldást a városoknak és a falvaknak kell megtalálniuk közös együttműködésben az oktatásügyi minisztériummal." Emellett a megye tervbe vette azt is, hogy a Szlovákia Operatív Program forrásaiból egy szabadtéri sportpályát is megépít itt, hogy még jobb körülmények között biztosíthassák a diákok nevelését és oktatását.
A képviselő-testület ülésén jóváhagyták annak a memorandumnak a szövegét, amelyet Nagyszombat megye ír alá Ha Tinh vietnami tartománnyal. Ez a két régió ezen dokumentum alapján fog együttműködni a gazdaság, a kereskedelem, a tudomány, a technika és a kultúra területén. Az együttműködési memorandum megszületését megelőzően Nagyszombat megyében járt a vietnami tartomány küldöttsége. Október elején a vietnami vendégek a nagyszombati Stellantis autógyárban és a bucsányi (Bučany) Bizzcom társaságnál megismerkedtek a megye innovációs lehetőségeivel.
10.09.2024 - cikkek
04.10.2024 - cikkek