Nagyszombat megye: A Szent Katalin-kolostorhoz vezető út a megyének köszönhetően új aszfaltréteget kap

Közzétett: 2025. 05 29.

Nagyszombat megye újabb projekt megvalósítását kezdte meg, ami elsősorban a turistákat és a történelem rajongóit tölti majd el örömmel. Megkezdődött annak a mezei útnak a felújítása, amely az Alexandriai Szent Katalin-kolostor romjaihoz vezet, ami egy közkedvelt hely a Kis-Kárpátokban található Dejte (Dechtice) községnél.

"Az út felületét eddig csak apró kavics alkotta, ami főleg eső után okozott gondot a közlekedésben. Az általunk végzett hasznos munkálatoknak köszönhetően ez hamarosan megváltozik. A Szent Katalin-kolostor a megye egyik leglátogatottabb történelmi jellegű helye, amelyet mindenki kellemesebb körülmények között, könnyebben érhet majd el. Az építési munkálatok június 30-ig tartanak, ami azt jelenti, hogy azok a legjobbkor, a nyári szünet előtt fejeződhetnek be" – tájékoztatott Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Az 1,4 kilométer hosszú útszakaszt aszfalttal erősítik meg, és lehajtó részeket is kialakítanak, hogy az autók könnyen kikerülhessék egymást. Vízelvezető árok is lesz, ami segít az útfelület jó minőségének megőrzésében. A munkálatok befejezése után az út a hitelesített úthálózat részévé válik.

Viskupič megyeelnök hozzátette, hogy "a Szomolány (Smolenice) mellett található Driny-barlanghoz vezető út sikeres felújítása után Nagyszombat megye folytatja a turisztikailag vonzó régiók megközelíthetőségének javítását. Biztos, hogy nem utolsó alkalommal."

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Kiváló projektekre 450 ezer eurót oszt szét a megye. A Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapból 27 kérelem kap támogatást

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye a kormánynak is példát mutatva megerősíti a gyümölcsöző partnerséget az Olomouci kerülettel

08.08.2025 - cikkek

Küszöbön áll a nagyszombati színház eddigi történetének legnagyobb felújítása

14.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Megkezdődik a Vágterbete és Verbó közötti, leromlott állapotú út felújítása. A rekonstrukciós munkálatokat a megye uniós forrásokból finanszírozza

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A régiókon átívelő kiváló ötletek ismét támogatást kaphatnak. A megyei fejlesztési alapból újabb 450 ezer eurót fordítanak erre a célra

06.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye újabb csehországi régióval alakít ki együttműködést. A Vysočinai kerület példája a szociális szolgáltatások terén lehet ösztönző.

22.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Nagymácsédon megkezdődött a Szólásszabadság-emlékmű építése, amelyet jövőre avatnak fel

06.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Még a nyári szezon és a nyílt nap előtt felújították a Szent Katalin-kolostorhoz vezető utat

04.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Csallóköznádasdnál megkezdődik a híd felújítása, aminek köszönhetően nő a közlekedésbiztonság

14.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Augusztustól egy menetjeggyel a településedről a nagyszombati célállomásig. Kombinált regionális és városi közlekedést indítunk.

28.07.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre