Nagyszombat megye egy teljesen új kollégiumot építtetett Nagymegyeren

Közzétett: 2023. 09 06.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat jóvoltából a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia egy teljesen új kollégiummal gazdagodott, amelyet 2023. szeptember 4-én, hétfőn nyitottak meg ünnepélyes keretek között. Az építkezés több mint 955 ezer euróba került, a forrást a megyei költségvetésből biztosították. Az intézményt 2023. szeptember 1-jei dátummal besorolták az iskolák és iskolai létesítmények közé. A kollégiumba az első tanulók már be is költöztek.

"Sikeresen megvalósítottuk a megyei fenntartású nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia új kollégiumának megépítését. Az eddig szállást biztosító építményeket, amelyek rossz állapotban voltak, lebontottuk, és ezek helyén teljesen új, modern, emeletes diákotthon létesült. A diákoknak ezzel teljes értékű tereket kínálunk tanulmányaikhoz és a mindennapi élethez. Egyúttal pedig az iskola alkalmazottai számára jobb munkakörülményeket biztosítunk. A megye építkezéssel kapcsolatos összes költsége több mint egymillió euró volt, beleértve a projektdokumentációt és a mérnöki tevékenységet" – mondta Jozef Viskupič. A nagyszombati megyeelnök hozzátette, hogy az iskola a kereskedelmi akadémia képzést szlovák és magyar nyelven, a kereskedelmi és informatikai szolgáltatások képzést pedig magyar nyelven kínálja.

A munkálatok első szakaszában a régi, emeletes kollégiumot lebontották, beleértve a közműhálózatokra való csatlakozásokat is. Ezután kezdődött az új, 30 férőhelyes iskolai diákotthon építése, beleértve a pedagógusok számára fenntartott helyiségeket és a műszaki hátteret.

Az új épületben lakóegységeket alakítottak ki. Ezek önáló egységeket képeznek két kétágyas szobával. A belépés egy közös helyiségbe történik, ahol rakodófelületek vannak. Innen nyílik a zuhanyzóval rendelkező fürdőszoba, valamint az önálló helyiségben található WC. Önálló, kétágyas szobák is vannak, továbbá szolgálati szobák és szociális helyiségek a diákok felügyeletét ellátó pedagógiai személyzet számára. A kollégiumban ezenkívül még egy portát is magába foglaló belépőcsarnok, raktár, konyhák, két tanulószoba, valamint technikai helyiség is helyet kapott.

"Nagyszombat megye segített bennünket abban, hogy jobb környezetet teremthessünk a diákok és kollégáink számára is. Bízom abban, hogy jól érzik majd itt magukat, egyúttal pedig örömmel tölt el, hogy az új diákotthon által iskolánk még színvonalasabb oktatási intézmény lett" – tette hozzá Horváth Erzsébet, a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia igazgatónője.

A kollégium építésénél hagyományos falazási technológiát alkalmaztak vasbeton mennyezettel és lépcsőházakkal. Az épületet szigetelték, a tetőnek pedig esése van. A diákotthonban talajfűtés van, a fűtést pedig hőszivattyú biztosítja. A tetőn 10 darab szoláris panelt helyeztek el, amelyek nagy mértékben hozzájárulnak majd a víz melegítéséhez.

A megye építkezéssel kapcsolatos összes költsége több mint egymillió euró volt, beleértve a projektdokumentációt és a mérnöki tevékenységet. A tervezőmérnök Ing. arch. Peter Odnoga, a kivitelező cég pedig a közbeszerzési pályázat nyertese, a dunaszerdahelyi EUROPROJEKTDS – PLUS Kft. volt.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye jóvoltából létrejött egy új, ingyenes európai uniós információs központ

31.03.2026 - cikkek

Megyei képviselő-testület: A megye erősíti a nemzetközi együttműködést és a turizmus fejlesztését, továbbá folytatja a kihasználatlan vagyon értékesítését

31.03.2026 - cikkek

A fiatalok Nagyszombat megyében jobban hallathatják a hangjukat, amihez támogatást kapnak. A megyei képviselők az ifjúsággal való foglalkozás új koncepcióját hagyták jóvá.

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők 600 ezer eurós pénzcsomagot hagytak jóvá települések és szervezetek projektjeinek támogatására

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megyében az elmúlt évtized legnehezebb téli útkarbantartási szezonját zárták. A megyei útkarbantartók a munkát kátyúzással és az utak környezetének rendezésével folytatják

31.03.2026 - cikkek

Harmadszor adták át a Régiók Díját: Martin Korčok, a szeredi Holokauszt Múzeum igazgatója lett Nagyszombat megye díjazottja

25.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye ismét lehetőséget kínál a HPV-vírus elleni oltásra

25.03.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Fizikanépszerűsítő Központ a felfedezők új nemzedékének tagjait keresi

25.03.2026 - cikkek

Számít a fiatalok egészsége: Nagyszombat megye folytatja a középiskolások fizikai állapotának felmérését, és egy év elteltével ellenőrzi a fejlődésüket

25.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye növeli a szociális ellátás minőségét: A szakértelmet nyolcvanegy tanúsítvány igazolja

31.03.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre