Nagyszombat megye felújította a Lég községben található utat

Közzétett: 2023. 12 05.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat befejezte a Dunaszerdahelyi járásban található Lég község másodrendű útjának felújítását. A településen áthaladó 2,4 kilométeres szakaszról van szó, amelynek állapota hoszzú ideje nem volt megfelelő. A megye a projekthez 2,1 millió eurós vissza nem térítendő pénzügyi támogatást kapott az Integrált Regionális Operatív Programból.

"A településen áthaladó 2,4 kilométeres útszakasz modernizálásával a legfontosabb célunk az volt, hogy növeljük a közlekedés motoros és többi résztvevőjének biztonságát. Az úthibák, amelyek a rossz minőségű utat eredményezték, már végérvényesen a múlt részévé váltak. A beruházás részeként új aszfaltréteg került az úttestre. Emellett passzív biztonsági elemek kihelyezésére és biztonságos gyalogátkelőhelyek létesítésére is sor került" – mondta Jozef Viskupič. A nagyszombati megyeelnök hozzátette, hogy a megye júniusban kezdte el az útfelújítást, ezt azonban megelőzte a gázvezetékek feltétlenül szükséges áthelyezése, valamint a vagyonjogi ügyek rendezése.

A modernizálás elsősorban az úttest és az alsó rész hibáinak eltávolítását, valamint a csatornák és az utcai lefolyók kiépítésének révén az út vízelvezetésének biztosítását érintette. Passzív biztonsági elemek is kikerültek, mint például elektronikus sebességmérők a községbe való érkezéskor vagy a lengéscsillapítók. Három buszmegállót szintén korszerűsítettek, amelyek az akadálymentesített és kivilágított gyalogátkelőhelyeknek köszönhetően könnyebben megközelíthetők.

A megye a légi útszakasz korszerűsítéséhez 2,1 millió euró vissza nem térítendő anyagi hozzájárulást kapott az Integrált Regionális Operatív Programból, miközben az 5 százalékos önrészt biztosította. A munkálatokat időszakos forgalomkorlátozások közben a COLAS Slovakia Rt. végezte el.

A légi útfelújítás a Lég és Béke közötti 4,9 kilométeres út korszerűsítésének folytatása, amelyet a megye 2019 novemberében fejezett be.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Küszöbön a repülőfesztivál a pöstyéni reptéren. Az év repülős hétvégéje vár ránk!

11.06.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Látványos légibemutatóval és fesztivállal is tisztelegnek a történelmi évfordulók előtt a pöstyéni megyei repülőtéren

20.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A segítségkérés a bátorság jele, és nem a gyengeségé. A megye hasznos online pszichológiai tanácsadást indít.

13.06.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A könyvek mint kulcs a világhoz. Nagyszombat megye fiatal olvasókat jutalmazott.

12.06.2025 - cikkek

Nagyszombat megye csatlakozott A méltóságteljes menstruációért kezdeményezéshez, és a megyei középiskolákban elérhetővé teszi a Starterpack a napjaidra csomagot

23.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Felújított konyhával, tantermekkel és műhellyel gazdagodott Somorján az M. R. Štefánik Gimnázium és Alapiskola. A beruházásnak köszönhetően korszerűbb körülmények között folyhat az oktatás.

12.06.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Szent Katalin-kolostorhoz vezető út a megyének köszönhetően új aszfaltréteget kap

29.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A bizonytalan pénzügyi helyzet ellenére idén is folytatódik az önkormányzatok és a civil szervezetek támogatása, amire a megye 540 ezer eurót fordít

22.05.2025 - cikkek

Nagyszombat megye megnyitotta a felújított vízimalmot Tallóson, és a turistákat egy új látogatóközpont is várja

09.06.2025 - cikkek

Nagyszombat megye elindítja a digitális egészségügyet, és telemedicinával segít a betegeknek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében

22.05.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre