Nagyszombat megye: Még a nyári szezon és a nyílt nap előtt felújították a Szent Katalin-kolostorhoz vezető utat

Közzétett: 2025. 07 04.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzatnak köszönhetően a Kis-Kárpátok egy újabb kedvelt kirándulóhelye lett elérhetőbb. Az Alexandriai Szent Katalin-kolostor romjaihoz vezető út új aszfaltburkolatot kapott. Az út ezáltal mindenki számára biztonságosabb és komfortosabb lett. Már ebben a nyári turisztikai szezonban is lehet használni, amelyet 2025. július 5-én, szombaton nyílt nap keretében nyitnak meg.

"A Szent Katalin-kolostorhoz eddig csak egy mezei út vezetett, amelyen főleg eső után szinte nem lehetett közlekedni, és a sok látogató miatt ez már nem volt megfelelő. Az út felújítása mellett döntöttünk, hogy az biztonságosabb és kényelmesebb legyen. Aszfaltréteg lett leterítve, lehajtó részeket alakítottak ki, hogy az autók könnyen kikerülhessék egymást, és vízelvezető elemek is vannak. A cél az volt, hogy a modernizáció még a nyári szezon kezdete előtt befejeződjön, és ez sikerült is. Örömmel tölt el, hogy az első turisták már most szombaton, a templom és a kolostor nyílt napján kipróbálhatják az utat. Mindenkit szeretettel várunk" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A hegy ölelésében megbújó terület Szent Cirill és Metód ünnepe alkalmából telik meg élettel. Kezdésként 11 órakor ünnepi szentmise lesz, és a rendezvény a tervek szerint 17 óráig tart. A nap folyamán az önkéntesek bemutatják azt a munkát, amit e nem mindennapi műemlék megmentése érdekében végeztek. Emelett lesz kommentált séta a kolostorban, több színpadi produkció is várható, és gyerekprogramokra szintén lehet számítani. Az új útnak köszönhetően ezek az egyedülálló élmények mindenki számára kényelmesen elérhetők.

Rastislav Mráz megyei alelnök hozzátette, hogy "a Szent Katalin-kolostor Nagyszombat megye legjelentősebb várromai közé tartozik. Az itteni templom és a kápolna a ferences rend tulajdonát képezi. Hálásak vagyunk a civileknek, az önkénteseknek és azoknak a partnereknek, akik évek óta segítenek kulturális örökségünk eme fontos részének megőrzésében. Az ide vezető út felújításával mi is kivettük részünket a teendőkből. Újabb célzott beruházással járultunk hozzá a turizmus fejlesztéséhez a megyében."

Nagyszombat megye korábban a Driny-barlanghoz vezető utat is hasonló céllal modernizálta, hogy javítsa a turisztikailag vonzó területek megközelíthetőségét, még több látogatót csalogatva ezekre a helyekre.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Új továbbtanulási lehetőségeket tárt fel a fiatalok előtt a Tanuld a közlekedést! elnevezésű pályaválasztási fórum

03.10.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Feketevíz felett Nagyfödémesnél egy ideiglenes hídon lehet átkelni, mivel felújítják a balesetveszélyes állapotban lévő megyei hidat

25.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Készül a megye fejlesztését előremozdító innovációs stratégia

26.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Az első országos sportjátékokon középiskolásaink képviselik megyénket

14.10.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Ösztönzőket és juttatásokat kínálnak a végzős hallgatóknak, hogy orvosként a megyében maradjanak

25.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Szlovákiában az első megyei kerékpáros ház Nagyszombatban lesz, amely kisebb javításokra és ösztönző beszélgetésekre nyújt lehetőséget

29.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A felújított szépirodalmi részleg vonzza az olvasókat a legnagyobb megyei könyvtárba, amely egy ukrán könyvekkel teli polccal is bővült

24.10.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Hetvenegy fontos projekt kap támogatást a megyei fejlesztési alapból, amelyekre újabb 450 ezer eurót osztanak szét

26.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A civil társadalom fontos partner, Nagyszombat megye a közvetlen támogatásokon kívül segíti a szektor működésének feltételeit is

24.10.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Ismét meghirdették a Nagyszombati Kreatív Központ helyiségeinek bérbeadását

24.10.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre