Nagyszombat megye támogatja a diákok bevonását a participatív költségvetés alakításába, aminek köszönhetően megnő a szerepük a középiskolákban

Közzétett: 2025. 12 03.

A diákok részvétele a közügyek alakításában hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok felelősségtudatosabbak legyenek, megszokják a csapatmunkát, és a polgári tudatosság terén is fejlődjenek. Ezek a projektek ugyanakkor segítik az iskolához kötődő közösségeket az önkéntességet támogató kezdeményezések megvalósításában is. Mind a 44 megyei fenntartású középiskola már negyedik éve kapcsolódik be a a megyei participatív, azaz részvételi költségvetés alakításába. A megye 44 ezer eurót különített el a diákok által szorgalmazott 53 projekt megvalósítására.

"Amióta elindítottuk a participatív költségvetést, a megyei fenntartású középiskolákban már 173 projektet támogattunk. Ezek lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy iskolájukat és környezetüket megváltoztassák. Örülök annak, hogy minden megyei iskola bekapcsolódott a negyedik részvételi költségvetés formálásába. A diákok javaslatai azt bizonyítják, hogy él bennük a közösségi szellem. A program jövőre is folytatódik, és hiszem, hogy egyre több diák akarja majd projektjeivel pozitívan alakítani a környezetét" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Olyan projekteket valósítottak meg, amelyek a diákoknak lehetőséget adtak ötleteik valóra váltására. Egy konferencián azt a három leginspirálóbb projektet díjazták, amelyeknek kiemelkedően jelentős a közösségi haszna. A fenntarthatóság is fő szempont volt, akárcsak az, hogy a projektek az iskola és a környékbeliek számára is fontosak legyenek. Az egyik projekt Dunaszerdahelyen, a megyei fenntartású Egészségügyi Középiskolában valósult meg. Megépült egy kerti pavilon az idősek számára, és a nemzedékeket összekötő közös tér jött létre. A megvalósításban 18 diák vett részt. A pavilon alkalmas beszélgetésekre, kreatív tevékenységekre és pihenésre is.

"Nagyszombatban egy mentálisegészség-sarkot hoztak létre a Vállalkozói Szakközépiskola diákjai. Itt lehetőségük nyílik a kikapcsolódásra, az érzéseik megvitatására, egyben pedig támogatásukat is kifejezhetik társaik iránt. A projekt ötletgazdái fontosnak tartották, hogy iskolai környezetben is biztosított legyen a pszichikai egyensúly" – mondta Lucia Vadovičová a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség képviseletében.

A harmadik díjazott projektet, a Gyümölcsfák ültetése elnevezésűt Nagyszombatban valósították meg a megyei fenntartású Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szakközépiskolában. A gyümölcsös nemcsak pihenőhelyként, hanem a környezetvédelmi témák és a fenntarthatóság oktatási tereként is szolgál majd.

Hasonló cikkek

A megye több mint 33 millió eurót fordított a Szenicei járás fejlesztésére. Továbbra is prioritást jelentenek a közutak, a középiskolák és a szociális szolgáltatások

20.05.2026 - cikkek

A megye támogatja az aktív civil társadalmat: A kerületben kifejtett önkéntes tevékenység nem mindennapi történeteket és országos sikereket hoz

09.06.2026 - cikkek

A Megyei campus újabb éve: Nagyszombat megye ismét várja a tehetséges egyetemi hallgatókat

29.05.2026 - cikkek

Jobb ellátás a jobb kommunikáció és megértés révén: A nagyszombati kórházban megtartották az első képzést az egészségügyi dolgozók számára az autizmus-spektrumzavarral élő betegekkel való kommunikációról

02.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Középpontban a mentális egészség. A megye azoknak szervezett vitafórumot, akik naponta tesznek az egészség megőrzéséért, és életeket mentenek

29.05.2026 - cikkek

A megye kitünteti a leginnovatívabb tanárokat: Több mint 7 ezer középiskolás diák már szavazott, a Banič szabadalma-díj győzteseinek nevét júniusban hozzák nyilvánosságra

29.05.2026 - cikkek

A megye folytatja a gyümölcstermesztő és kertészeti központ építését, a megyei fenntartású iskolában egy újabb modern üvegház létesül

20.05.2026 - cikkek

A tehetségek nem mennek külföldre. A megyei hackathon a recept arra, hogyan lehet a megyében tartani a fiatalokat

09.06.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csatlakozz, és mutasd meg, hogy a kis lépések is megváltoztatják a világot. A fenntarthatósági napok művészeti kihívást indítanak

09.06.2026 - cikkek

Újabb lépés a jobb utak felé a megyében. A megye Bajmócskán befejezi az út felújításának utolsó szakaszát

20.05.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre