Viskupič megyeelnök a holokauszt áldozatainak napján: Kihívást jelentő feladat úgy alakítani a jelenünket és a jövőnket, hogy ne nyerhessen teret a gyűlölet politikája és retorikája

Közzétett: 2025. 09 09.

Az ún. Zsidó kódex 1941. szeptember 9-én történt elfogadása a gyűlölet, az ellenségeskedés és az intolerancia politikájának kifejeződése volt. A holokauszt és a faji erőszak áldozatainak emléknapján évente megemlékezünk Szlovákia és az emberiség történelmének egyik legfájdalmasabb és legszégyenletesebb időszakáról. Felelevenítjük ugyanakkor azoknak a bátorságát és merészségét is, akik nem hagyták magukat megtörni vagy megfélemlíteni, akik nem voltak hajlandók együttműködni, és segítettek megmenteni üldözött és emberi mivoltukban megalázott polgártársaik életét.

"Ma ismét azokra a tragikus eseményekre emlékezünk, amelyek akkor következhetnek be, amikor a gyűlölet, az agresszió és a tisztelet semmibe vétele uralkodik el a politikában, és a politika eszközévé válik. Ez egy olyan korban történt, amikor még nem léteztek sem a közösségi oldalak, sem a modern technológiák. Ezért annál figyelmeztetőbb a jelenünkre nézve, amikor felelőtlen politikusok és híveik élő célpontokká teszik ellenfeleiket és bírálóikat. A hazugságok, a dezinformáció és a gyűlölet nyilvános terjesztése zavart kelt az államban, és veszélyezteti biztonságunkat. Túl sok ilyen megnyilvánulás van ma a politikai térben és a közösségi oldalakon egyaránt, ezért nem hunyhatunk szemet felettük, és közömbösek sem maradhatunk. A mai emléknapon tehát nemcsak a múltba kell tekintenünk, hanem erre a kihívásra reagálva jelenünket és jövőnket is úgy kell alakítanunk, hogy a gyűlöletpolitika ne tudjon gyökeret verni és romboló méreteket ölteni" – hangsúlyozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke a megyeszékhelyen működő és a megye által fenntartott nagyszombati zsinagógában lezajlott megemlékezésen.

Hozzátette, hogy ebben az összefüggésben szintén rendkívül veszélyes a manapság is létező antiszemitizmus, amely mindig új, frissített formát ölt. Az ilyen gyűlölet képes cinikusan felcserélni az áldozat és a tettes szerepét.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke Szereden vett részt a kegyeleti megemlékezésen, ahol tisztelettel adózott a holokauszt és a faji erőszak áldozatai emlékének, együttérzését fejezve ki a túlélőkkel és szeretteikkel. "Őszintén köszönetet mondok mindazoknak, akik a nemzetek közötti igazságosságra törekszenek, de azoknak is, akik Nagyszombat megyében azon fáradoznak, hogy ne feledkezzünk meg szomszédainkról. Ugyanakkor azoknak is köszönettel tartozunk, akik azon munkálkodnak, hogy a tiszteletlenség, a gyűlölet és az agresszió megnyilvánulásai semmilyen formában ne ismétlődhessenek meg sem a valós, sem a virtuális világban" – jelentette ki.

Hasonló cikkek

Tisztelet és sport napja: Azt üzenjük a fiataloknak, hogy a problémáikkal nem maradnak egyedül

18.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Az egyetemi hallgatóknak szóló program a megyének köszönhetően folytatódik. A Campus arra ösztönzi a fiatalokat, hogy idehaza maradjanak, és segítsék a régió fejlődését

11.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye részt vett az Olomouci kerületben megrendezett Szlovák napon, és a partnerség konkrét együttműködési formákat ölt

22.09.2025 - cikkek

Nagy siker Brüsszelben: Nagyszombat megyében az innovációk és a startupok európai szintű fejlesztéséről lesz szó

03.10.2025 - cikkek

Nagyszombat megye utat mutathat az árvízvédelemben

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Megye napja, amely a tudományt és a szórakozást összekötötte a megye hasznosságának bemutatásával, rekordszámú látogatót vonzott

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Ösztönzőket és juttatásokat kínálnak a végzős hallgatóknak, hogy orvosként a megyében maradjanak

25.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők fejlesztési tervekről döntöttek. A közlekedés, az oktatás és a szociális ellátás területét érintő projekteket egyrészt uniós forrásokból, másrészt kihasználatlan ingatlanok értékesítéséből befolyó pénzekből valósítják meg

17.09.2025 - cikkek

Viskupič megyeelnök: Ott segítünk, ahol az hasznos az embereknek. Nagyszombat megyének köszönhetően a Dunaszerdahelyi járásban nő a szlovák alapiskolák kapacitása.

10.09.2025 - cikkek

Viskupič megyeelnök: A nagyszombati helyőrség üzenete a mai napig aktuális. Tagjainak hősiességét két felsőhámori emlékmű őrzi

26.09.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre