Nagyszombat megye bővíti a galántai szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmény kapacitását

Nagyszombat megye folytatja az általa fenntartott, szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények építését, bővítését és modernizálását. A Galánta környékén lakók részéről érdeklődés mutatkozik egy szociális szolgáltatást nyújtó speciális intézmény, valamint egy támogatott lakhatást biztosító intézmény iránt. A kerület ezen igények kielégítése céljából volt iskolai objektumok átépítésébe kezdett. Az újjávarázsolt helyiségeket a galántai, gyermekek és felnőttek számára szolgáltatást […]

Mutass többet
Nagyszombat megye az erdőháti sportinfrastruktúra fejlesztését is folytatja

A megyei fenntartású szenicei Vállalkozási Szakközépiskolában jól halad egy teljesen új sportcsarnok építése. Jelenleg a betonalapzat kialakításának munkálatai zajlanak. Ezt követi az alap szigetelése, majd az acélszerkezet megépítése és egyéb kivitelezési munkálatok. Az új, modern sportcsarnok két épületből áll, amelyeket folyosó köt össze. A tetőre 108 darab fotovoltaikus panelt szerelnek fel, amelyek energiatakarékosak. Az első tornateremben […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: Harmadszor is elindítottuk a Fiatalok a hivatalban programot

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat harmadszor indította el a Fiatalok a hivatalban elnevezésű gyakornoki és mentorprogramot, amely anyagi juttatással is jár. A megye célja, hogy továbbra is bekapcsolja a fiatalokat a közügyekbe, továbbá a főiskolás diákoknak lehetőséget teremtsen arra, hogy már tanulmányaik során gyakorlatra tegyenek szert. A megye a diákok részéről egyre nagyobb érdeklődést tapasztal a […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: a két pályázati felhívásra már csak február 2-ig lehet jelentkezni

Február 2-án, pénteken zárul az a két pályázati felhívás, amelynek keretében az érdeklődők egyszeri támogatást igényelhetnek Nagyszombat megyétől. Pályázhatnak egyrészt a megye területén működő szervezetek, másrészt pedig a kerületben megvalósuló tevékenységekre a települések is kérhetnek egyszeri támogatást. A megye erre a célra összesen 600 ezer eurót különített el költségvetéséből. Ebből 450 ezer eurót osztanak szét a szervezetek között, 150 ezer […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: A DAR Alapítvány tavaly 37 családnak segített. A megye folytatja a pénzügyi támogatást.

A megyei DAR Alapítvány igazgatótanácsa a 2023-as évre vonatkozóan 37 nehéz élethelyzetbe került kérelmező között 5 ezer eurót osztott szét. Az igazgatótanács tagjai egyúttal a 2024-es költségvetésről is döntöttek, amely 8 ezer euró. "A megye által létrehozott DAR Alapítvány révén minden évben segítő kezet nyújtunk a nehéz helyzetbe került családoknak. Az alapítvány közel 20 éves fennállása […]

Mutass többet
Nagyszombat megye pályázati felhívása háziorvosok részére. Szakorvosok is kérhetik a támogatást.

Nagyszombat megye 2024. január 15-én, hétfőn két olyan pályázati felhívást tesz közzé, amellyel az egészségügyi ellátást és annak fejlesztését kívánja támogatni. A megye idén is folytatja a háziorvosok anyagi támogatását. Újdonságnak számít az új és már régebben praktizáló orvosoknak meghirdetett ösztönző program, amely az egészségügyi hiányszakmák területén dolgozókat kívánja támogatni. A megye egészségügyi támogatásokra az idei […]

Mutass többet
Nagyszombat megye találkozókat tart a járások városaiban. Ezeken a lakosokat tájékoztatják az aktuális támogatási lehetőségekről.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat az Infoponttal együttműködve 2024 januárjában találkozósorozatot tart, hogy az érdeklődőket tájékoztassa a támogatásokról, amelyek az aktuális felhívásokban már megjelentek. Ezek olyan programok, amelyek a megyében működő szervezetek és önkormányzatok tevékenységét támogatják. Összesen 8 találkozóra kerül sor, amelyek közül az első 2024. január 8-án, hétfőn lesz. A találkozók célja, hogy a támogatások […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: 2023-ban több mint 24 kilométernyi kerékpárút létesült, a megye népszerűsítette is a kerékpáros közlekedést

Nagyszombat megye önkormányzata 2023-ban öt kerékpáros útszakaszt épített ki a kerületben, amelyek összhosszúsága eléri a 24,3 kilométert. Három szakasz a Morva kerékpárúton létesült, egy másik szakasszal pedig a Vág menti kerékpárutat bővítették. Egy további bicikliutat a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű és a Szlovák Villamos Művekkel kötött együttműködési megállapodás alapján építette ki a megye ebben a térségben. A felsorolt […]

Mutass többet
Nagyszombat megye javítja az oktatás minőségét. 2024-ben az egyik prioritás az oktatás lesz.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat folyamatosan javítja a megyei fenntartású középiskolákban az oktatási feltételeket. A megyei önkormányzat 2024-ben is több beruházást tervez, például 20 iskola akadálymentesítését, a szakképzés korszerűsítését és sportpályák építését. Emellett a megye folytatja a duális oktatási rendszer fejlesztését, a létszámhiányos és perspektív szakokon tanulókat a megyei kedvezménycsomag segítségével támogatja. "Az oktatásba történő beruházás […]

Mutass többet
Nagyszombat megye: Folytatódik a szociális ellátás támogatása és fejlesztése

Nagyszombat megye fenntartóként folyamatosan törődik a hatáskörébe tartozó szociális szolgáltató létesítmények építésével, bővítésével, illetve korszerűsítésével. A megye 2023-ban megkezdte egy csúcsszínvonalú speciális intézmény építését Morvaszentjános (Moravský Svätý Ján) község szomszédságában. Erre egy szemléletváltás keretében került sor, amelynek során a nagy befogadóképességű intézményes gondozási formáról fokozatosan áttérnek a közösségi típusú ellátásra. Ide sorolható az új akadálymentes és […]

Mutass többet
Nagyszombat megye 2023-ban bővítette az egészségügyi szolgáltatások körét. Jövőre folytatja az orvosok pénzügyi támogatását.

Nagyszombat megye idén is folytatta az egészségügy fejlesztését és támogatását a kerületben. A nagyszombati Študentská utca 16-os szám alatt működő Egészséges megye (Zdravá župa) elnevezésű egészségügyi intézményben neurológiai és kardiológiai rendelő nyílt. Emellett az intézmény az Otthoni Ápolási Ügynökség és a mobil hospice által kínált szolgáltatásokat is biztosítja. "Az egészségügy 2024-ben is a legfontosabb prioritásunk […]

Mutass többet
Nagyszombat megye 2023-ban 19 millió eurót fordított a közúthálózat korszerűsítésére

Nagyszombat megye 2023-ban négy olyan hídszerkezetet újított fel, amelyek a Nagyszombat Megyei Közútkezelő és Karbantartó Vállalat hatáskörébe tartoznak. A hidak korszerűsítésére összesen 8,9 millió eurót fordítottak, ebből két híd modernizálásának kiadásait a megye az Integrált Regionális Operatív Programból lehívott vissza nem térítendő támogatásból fedezte. Emellett összesen 10,1 millió eurót fordítottak a másod- és harmadrendű utak korszerűsítésére. "Elszántan […]

Mutass többet