A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2024. június 1-jén, szombaton ötödször szervez nyílt napot. A nagyközönség számára meghirdetett rendezvény helyszíne a megyei hivatal Starohájska utca 10-es szám alatti épülete és annak kinti része lesz 9 és 15 óra között. A megye minden korosztályt változatos programmal vár. Bemutatkoznak a hivatal szakosztályai és a megyei szervezetek, lesz kulturális műsor, étél és ital, valamint versenyek és tombola. Az idei esemény vezérfonalát Nagyszombat megye hagyományai, mesterségei és változatos kultúrája jelentik.
"Már ötödször tárjuk szélesre a megyei hivatal kapuit azok előtt, akik érdeklődnek a kerület történései és maga a hivatal tevékenysége iránt. Ezekben a napokban a rendezvényhelyszínek előkészítése és a program véglegesítése zajlik. Idén a hagyományok, a mesterségek és a kultúra áll majd a középpontban. Az egyetlen olyan szlovákiai megye vagyunk, amely három országgal és három megyével is határos. Ebből adódóan Nagyszombat megye természetszerűleg sokszínű, egyedi, továbbá gazdag történelemmel és változatos kulturális örökséggel büszkélkedhet. A rendezvényen lesz táncoktatás, és a megye különböző tájainak finomságait lehet majd megkóstolni. Az ide érkezőket továbbá érdekes tombola, megyei autószalon és elektromos autóval történő élményutazás is várja majd. Nem maradhat el a cukorvatta és az édes palacsinta sem. Mindenkit nagy szeretettel várunk" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.
A nemzetközi gyermeknap alkalmából a legkisebbekről sem feledkeznek meg, akik sokféle program közül választhatnak. Ivan Slezák fafaragó a mesterségek világába kalauzolja el őket, és itt az érdeklődők saját kézműves tárgyakat is készíthetnek. Szintén nagy vonzerőt jelentenek majd a valódi méhkaptárok méhekkel, ahol méhészek a méhek tenyésztéséről és a finom méz készítéséről beszélnek majd. Nem hiányzik az ikebanakészítés és drótos tárgyak elkészítése, valamint egyéb érdekes mesterségek bemutatása sem.
A megyei hivatal épületében a rendezvény látogatói megismerkedhetnek azokkal az aktivitásokkal és projektekkel, amelyeket a megye már megvalósított, vagy pedig tervezi azok megvalósítását. Bemutatják tevékenységüket a megyei hivatal részlegei, az Egészséges megye (Zdravá župa) megyei társaság és a szociális otthonok. A pöstyéni Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola, a pöstyéni Ľ. Winter Vendéglátóipari Szakközépiskola, a nagyszombati Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola és a nagyszombati Egészségügyi Középiskola diákjai is jelen lesznek. Közreműködésükkel nyak- és kézmasszázsra, továbbá vércukorszint- és vérnyomásmérésre nyílik lehetőség. A közönség bekapcsolódhat a Trnavčan Folklórcsoport táncoktatásába. Fellép a Ceruzko és Farbička duó, valamint a Crazy Family Tánc- és Mozgásstúdió.
Nagyszombat megye a teljes programról az alábbi elérhetőségeken tájékoztat: https://www.facebook.com/TrnavskyKraj és https://www.instagram.com/trnavskazupa/
16.12.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
27.11.2024 - cikkek
14.10.2024 - cikkek