Nagyszombat megye 2024. június 6-án, csütörtökön a nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeumban díjazta a 13. alkalommal meghirdetett Év ökológiai cselekedete című verseny nyerteseit. Két kategóriában 10 díjazott van, a versenybe pedig összesen 23 projekt érkezett.
"Az Év ökológiai cselekedete verseny, amelyet a megye már 13. alkalommal szervezett meg, jó példa arra, hogy nekünk, az önkénteseknek, a polgári társulásoknak és a diákoknak is tényleg fontos a környezet, ahol élünk. A lakosok olyan tevékenységeit és projektjeit díjaztuk, amelyek a környezet védelmére összpontosítanak, valamint a környezetileg fenntartható életmódra hívják fel a figyelmet. A szakmai zsűri két kategóriában 10 cselekedetet díjazott. Bízom abban, hogy projektjeik és ötleteik mások számára is példaként szolgálhatnak" – mondta Jozef Viskupič. A nagyszombati megyeelnök hozzátette, hogy az elismerés pénzjutalommal is jár. Az egyes kategóriák győztesei 1500 eurót, a második helyezettek 1000 eurót, a harmadik helyezettek pedig 700 eurót kaptak. A tiszteletbeli elismerés mellé 500 euró járt.
A polgári társulások, települések és önkéntesek kategóriájában a Pro Balony Polgári Társulás Zöld Balony című projektje végzett az 1. helyen. A kezdeményezésbe 50 aktív tag kapcsolódott be, akik 2023-ban is hozzájárultak a Homokos-tó revitalizációjához, tereprendezést végeztek, több mint 45 őshonos fás szárú növényt ültettek, és a területen felújított padokat és a szabadidő eltöltését szolgáló tárgyakat helyeztek ki. Mindemellett a tóba összesen 30 kilogramm kis halat telepítettek. A társulás tagjai a települést virágok, fás szárú növények kiültetésével, valamint virágállványok elkészítésével tették szebbé. A fiatalabb tagok számára egy nyári táborban egy napot a környezetvédelemnek és a szabadon élő állatoknak szenteltek. A fiatalok mindeközben környezetvédelmi tematikájú előadásokat hallgathattak meg, és madáretetők készítésében vehettek részt. A polgári társulás továbbá sikerrel számolt fel illegális hulladéklerakatokat.
A 2. helyezett a Segítsünk a természetnek, amely ezt meghálálja elnevezésű projekt lett, amely az Aranyhegy térségének ritkaságai (Rarity oblasti Zlatý vrch) Polgári Társulás és a Zöld Járőrök (Zelená Hliadka) együttműködésének eredménye Moraván (Moravany nad Váhom) községben. A projektben részt vevők önkéntes hálózatot hoztak létre, amelyet sikeresen mobilizáltak. Az összefogásnak köszönhetően sikerült a Moraván környéki területeket védeni, újrahasznosítani és hozzáférhetővé tenni. Fő tevékenységük a barna varangy védelmezése volt. A zsűri megosztott 3. helyről is döntött. Ezt Alena Husárová, valamint a Nagyszombati Főegyházmegyei Karitász projektje érdemelte ki. A tiszteletbeli elismeréseket a DUNAVIT – Duna Menti Tájvédelmi Társulat, az Ober NUSSDORF Polgári Társulás, továbbá Valéria Kličková kapta.
Az óvodák, valamint az alap- és középiskolák kategóriájában a nagyszombati Vančura utcai alapiskola és óvoda Kert, amely tanít bennünket című projektje lett a nyertes. Az iskola úgy döntött, hogy újjáéleszti az iskola területét, bővíti a természetes élőhelyeit, és ökoszisztémát biztosít a növények és állatok számára a fejlődés minden szakaszában. Fákat, információs táblákat, a szenzoros ösvényhez és a vizes élőhely építéséhez szükséges anyagokat, bódékat, rovarházakat vásároltak, amelyeket a tanulók saját maguk ástak, telepítettek és építettek. Ezenkívül komposztterületeket és vizes élőhelyeket alakítottak ki, hogy segítsenek a kétéltűeket és a vízi rovarokat az iskola területére csábítani. Létrehoztak egy geoparkot is, amely a Nagyszombat környékén található talajokra, ásványokra és kövületekre összpontosító információs táblákat tartalmaz.
A zsűri úgy döntött, hogy a szakolcai Gépipari Szakközépiskola Az iskolakert revitalizálása elnevezésű projektje végez a 2. helyen. A projekt fő célja az ökológia támogatása, és egy esztétikus, gazdaságos és fenntartható kert kialakítása volt, amely oktatási segédanyagként szolgál majd a szabadban tanításhoz. A projekt keretében gyümölcsfákat, bokrokat, füvet és virágokat ültettek. A revitalizált kert olyan környezet, amely megfelelő menedéket jelent a kisállatoknak, legelőt a beporzóknak, így igyekeznek minél kevesebbet kaszálni, és nyíratlan fűsávokat kialakítani. Az Év ökológiai cselekedete című versenyben 3. helyezést ért el a szakolcai Dr. Clementis Óvoda.
A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2010 óta minden évben meghirdeti az Év ökológiai cselekedete elnevezésű versenyt. Azóta több tucat szervezet csatlakozott a versenyhez, és tevékenységüknek köszönhetően az egész megyében javult a környezet minősége. Nagyszombat megye a környezet minőségének javítására irányuló tevékenységéről a Zöld megye elnevezésű Facebook-profilján tájékoztat.
16.12.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
27.11.2024 - cikkek
28.06.2024 - cikkek
09.12.2024 - cikkek
29.04.2024 - cikkek