Nagyszombat megye folytatja a civil társadalom fejlesztését, és új partnereket keres az infoPONTOK hálózatába

Közzétett: 2026. 09 01.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat a Kerületi Innovációs és Fejlesztési Ügynökséggel együttműködve pályázati felhívást tett közzé, amelynek célja új partnerek kiválasztása az infoPONTOK hálózatába. A megye járásaiban működő nyolc kapcsolattartó pont immáron harmadik éve áll a civil szervezetek, önkéntes kezdeményezések és a közösségben tevékenykedők rendelkezésére, akiknek elsődleges kapcsolattartási lehetőséget, tanácsadást és megfelelő hátteret biztosít. A jelentkezéseket 2026. augusztus 31-ig lehet benyújtani.

Az infoPONTOK a gyakorlatban is bizonyították létjogosultságukat. Közösségi és kapcsolatépítő találkozókat szerveznek, pályázati tanácsadást nyújtanak, valamint tájékoztató rendezvényeket tartanak a megye pályázati felhívásaival kapcsolatban. Idén az elektronikus támogatási kérelmek benyújtásában is segítséget nyújtottak az érdeklődőknek. A mostani nyílt pályázat célja, hogy az eddigi eredményekre építve kiválasszák a következő kétéves időszak partnereit. A kiválasztott szervezetek és magánszemélyek pénzügyi támogatásban és díjazásban részesülnek, emellett pedig képzéseken vehetnek részt, valamint módszertani segítséget is kapnak.

"Tudatosan támogatjuk a városokban és községekben tevékenykedő aktív embereket. Az infoPONTOK hálózata rendkívül hasznos eszköznek bizonyult. Természetes módon kapcsolja össze a közösségeket, megkönnyíti az információkhoz és a pályázati forrásokhoz való hozzáférést, és hozzájárul megyénk közösségeinek összekapcsolásához. A koncepció sikerét az is bizonyítja, hogy partnerünk, a csehországi  Dél-morvaországi kerület is ihletet merített ebből, és átültette a saját gyakorlatába" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A pályázatra olyan civil és nonprofit szervezetek, közösségi kezdeményezések, valamint a harmadik szektorban tevékenykedő aktív magánszemélyek jelentkezhetnek, akik, illetve amelyek legalább 12 hónapja működnek a megye területén. A feltételek között szerepel többek között a betöltött 18. életév, a megfelelő helyiség biztosítása, valamint a rugalmas időbeosztás. A kiválasztott partnerek fő feladata az egyéni konzultációk biztosítása, közösségi találkozók szervezése, valamint a térségből érkező visszajelzések összegyűjtése lesz.

A kiválasztási folyamat két szakaszból áll. A benyújtott pályázatok adminisztratív ellenőrzését személyes meghallgatások követik a bírálóbizottság előtt, amelyekre a tervek szerint szeptember 9-én kerül sor. A pályázat eredményeit szeptember 11-én teszik közzé, a sikeres pályázók bevezető képzését pedig szeptember végén tartják. Az érdeklődők az infobodky@kira.sk e-mail-címre küldhetik el jelentkezésüket. Minden szükséges információ itt érhető el.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Másodszor rendezték meg az Együtt alakítjuk a megyét elnevezésű konferenciát a civil társadalomról

25.10.2023 - cikkek

Nagyszombat megye harmadszor rendezett konferenciát a szólásszabadság korlátairól. Viskupič megyeelnökön és Radičová exkormányfőn kívül hozzászóltak a média és a civil szféra képviselői is.

30.10.2024 - cikkek

Az új választási ciklusban 42 tagú lesz a megyei önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egy könyvtár új helyiségeinek kialakítását és egy iskola korszerűsítését is jóváhagyták

01.09.2026 - cikkek

A megye megnyitja a Holisztikus Egészség Intézetét. Nagyszombatban új központ jött létre a segítő szakmákban dolgozók támogatására

13.08.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A civil társadalom fontos partner, Nagyszombat megye a közvetlen támogatásokon kívül segíti a szektor működésének feltételeit is

24.10.2025 - cikkek

Milyen lesz Nagyszombat megye évtizedek múlva? A megye megkezdte az új fejlesztési terv előkészítését

13.08.2026 - cikkek

Az ápolók és a konyhai dolgozók is magasabb fizetést kapnak: A megye átlagosan 200 euróval emeli a szociális intézményeiben dolgozó összes munkavállaló bérét

13.08.2026 - cikkek

A megye az első gluténmentes konyha építését kezdte meg az általa fenntartott középiskolák ételintoleranciában szenvedő diákjainak

01.09.2026 - cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilatkozata a Nagyszombati Hallássérültek Szövetsége tiltakozó gyűléséről és sajtótájékoztatójáról

29.12.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre