A Szabadság hónapja Nagyszombat megyében, több száz kulturális esemény és egy új raktárépület megnyitása

Közzétett: 2025. 01 08.

Nagyszombat megye 18 kulturális intézményével közösen kedvező feltételeket teremt a kultúra és a művészetek kedvelőinek. 2024-ben Dunaszerdahelyen új raktárépületet létesített, a Szabadság hónapja Nagyszombat megyében elnevezésű rendezvénysorozattal pedig '89 novemberének 35. évfordulójára és a bársonyos forradalom üzenetére emlékezett.

"Az elmúlt év nálunk a kultúra területén is rendkívül változatos volt. Nagyszombat megyében újdonságként a bársonyos forradalom 35. évfordulója alkalmából előálltunk a Szabadság hónapjának koncepciójával. Ennek részeként több mint 40 esemény valósult meg, amelyek a szabadságról és a demokráciáról szóló nyilvános párbeszéddé váltak. Emellett intézményeink fejlesztésébe is befektettünk. Új raktárépületet építettünk és adtunk át a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban, valamint megkezdtük az Erdőháti  Ján Mudroch Galéria kiállítóterének bővítését Szenicén" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Hozzátette, hogy a megye a következő években a Machatka-kastély melletti parkot is revitalizálja, ahol a galéria székel.

A Dunaszerdahelyen működő Csallóközi Múzeum udvarában a megye 2024-ben új épületet létesített, amely a gyűjteményi tárgyak raktározására szolgál. Az alagsorban restaurátori és állagmegóvási műhely került kialakításra. Az emeleten kapott helyet az üzemeltetési és az adminisztratív részleg. Ennek részét képezik irodahelyiségek a múzeum munkatársai részére, egy konyha, valamint egy modern, többfunkciós könyvtár archívummal.

Az év legnagyobb kulturális eseménye a Szabadság hónapja Nagyszombat megyében elnevezésű rendezvénysorozat volt, amely több mint 40 programot foglalt magába. Tematikus podcastokkal, videókkal, kiállításokkal, beszélgetésekkel, ismeretterjesztő rendezvényekkel és koncerttel emlékeztették a nyilvánosságot az 1989-es eseményekre, valamint ismertették azok hatását a szlovák történelem további alakulására. A programsorozat regionális szinten is méltó módon hívta fel a figyelmet az értékekre, a demokráciára, a szólásszabadságra és a jövő kihívásaira. Nagyszombat megyében elsőként egy presztízsértékű nemzetközi vitafórum volt, amelyre az Oxfordi Egyetemen oktató Timothy Garton Ash is elfogadta a meghívást. A világhírű brit történész az eseményen átvehette az Anton Srholec-szabadságdíjat. A történelmi emlékezetről tartott vitában Iveta Radičová szociológus, Marína Zavacká történész és Fedor Blaščák filozófus is részt vett.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat immáron hatodik alkalommal adta át az Anton Srholec-szabadságdíjat. Az emberi jogok védelmében, a demokrácia és a jogállamiság megszilárdításáért végzett rendkívüli hozzájárulásért, valamint rendkívüli állampolgári bátorságért Jozef Viskupič megyeelnöktől Hodossy Gyula, Blažej Baláž, valamint a Post Bellum Polgári Társulás képviselője vehette át az elismerést. Václav Havel tevékenységét in memoriam díjjal ismerték el.

A Nagyszombati Kreatív Központ működésének első évfordulóját a Nyitott műhelyek napjával ünnepelte. A rendezvény érdekes bemutatókat, kiállításokat, zenei programokat, kreatív alkotóműhelyeket és workshopokat kínált. Az év során a központ számos érdekességgel várta a megyében élő kreatív embereket.

"Ambiciózus terveink vannak 2025-re. Folytatjuk az egyedülálló tudományos-kutatói és kulturális intézmény komplex korszerűsítését és helyiségeinek bővítését, amely a legmodernebbek közé fog tartozni Közép-Európában. A galgóci M. R. Štefánik Csillagvizsgálóról és Planetáriumról van szó. Ezzel egy időben megkezdjük a nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeum kertjének felújítását, amelyre egymillió eurót különítettünk el. A nagyszombati Ján Palárik Színházban elkezdjük a művészeti és technikai személyzet helyiségeinek rekonstrukcióját, és folytatjuk az új galántai könyvtár építését" – mondta Jozef Viskupič. A megyeelnök hozzátette, hogy a kerületi önkormányzat emellett a nagymácsédi Szólásszabadság-emlékmű építésének befejezését is tervezi.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Nagymácsédon megkezdődik a Szólásszabadság-emlékmű építése, a megye szerződést kötött a kivitelezővel

09.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Kiváló projektekre 450 ezer eurót oszt szét a megye. A Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapból 27 kérelem kap támogatást

01.08.2025 - cikkek

Kezdődik a Szabadság hónapja Nagyszombat megyében, amelyre Timothy Garton Ash is ellátogat

04.11.2024 - cikkek

Nagyszombat megye: Augusztustól egy menetjeggyel a településedről a nagyszombati célállomásig. Kombinált regionális és városi közlekedést indítunk.

28.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Zavar közelében 90 méteres kerékpárhidat építenek a D1-es autópálya fölé. A megye javítja a biztonságos összeköttetést Nagyszombat és a Vág menti kerékpárút között

14.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Megkezdődik a Vágterbete és Verbó közötti, leromlott állapotú út felújítása. A rekonstrukciós munkálatokat a megye uniós forrásokból finanszírozza

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei DAR Alapítványnak köszönhetően újabb szükséghelyzetben lévő családok kapnak esélyt a jobb életre

11.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Még a nyári szezon és a nyílt nap előtt felújították a Szent Katalin-kolostorhoz vezető utat

04.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Megyei kerékpárhíd, pszichoszociális központ, modern támogatott lakhatás és jobban megközelíthető iskolák. A helyreállítási tervből származó 8 millió eurónak köszönhetően a megye megvalósítja vízióit.

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye harmadszor rendezett konferenciát a szólásszabadság korlátairól. Viskupič megyeelnökön és Radičová exkormányfőn kívül hozzászóltak a média és a civil szféra képviselői is.

30.10.2024 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre