Nagyszombat megye: A megyeszékhely először adott otthont a Közép-európai Fórumnak; Garton Ash történész átvehette a szabadságdíjat az európai egység átfogó értelmezéséhez való hozzájárulásáért

Közzétett: 2024. 11 18.

Nagyszombat megye kezdeményezésére először rendezték meg Nagyszombatban a Közép-európai Fórumot. A rendezvényen előadást tartott az Oxfordi Egyetemen oktató világhírű brit történész, Timothy Garton Ash is, akit az Anton Srholec-szabadságdíjjal tüntettek ki. A történelmi emlékezetről megtartott vitában Iveta Radičová szociológus, Marína Zavacká történész és Fedor Blaščák filozófus vett részt. Az eseményre a Szabadság hónapja Nagyszombat megyében rendezvénysorozat keretében került sor, amelyet az 1989. novemberi bársonyos forradalom 35. évfordulója tiszteletére rendeztek meg.

"Nagyszombat megyében először került sor egy ilyen rangos nemzetközi vitafórumra. Ezzel beteljesült az a szándékunk, hogy a Közép-európai Fórumot Pozsonyon kívüli közönség előtt tartsuk meg. Az előadásokon elhangzott, hogy mennyire fontos a demokratikus értékek megőrzése és a válságban lévő történelmi emlékezet felfrissítése. Örülök, hogy Timothy Garton Ash is elfogadta meghívásunkat. Az eseményen átadhattam neki az Anton Srholec-szabadságdíjat. Az elismert brit történész munkássága során következetesen rámutat Közép-Európa kulcsfontosságú szerepére a tényleges szabadságért vívott harcban. Elszántsággal, de nemcsak Közép-Európa, hanem különösképpen Szlovákia nagy barátjaként teszi ezt, ahová szívesen tér vissza" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A nagyszombati Közép-európai Fórum panelbeszélgetésén a történelmi emlékezet válságáról tartottak vitát. A témáról Iveta Radičová szociológus, Marína Zavacká történész és Fedor Blaščák filozófus mondta el véleményét. A vita központi témája a véleménynyilvánítás szabadságához és a szabad gondolkodáshoz való jog fontossága és megszilárdítása volt, ugyanakkor felhívták a figyelmet az említett jogok elfojtására irányuló törekvésekre is.

"A demokrácia feltételezi a racionalitást és a tények ellenőrzését. Feltételezi a polgári identitást és a polgár azonosulását államiságával. Nem utolsósorban alapja a tolerancia is, mert a demokrácia egyben a toleranciát is jelenti" – vélekedett Iveta Radičová.

A vitadélutánon ezután Michal Havran publicista beszélgetett a világhírű történésszel, Timothy Garton Ash-sal, aki az Oxfordi Egyetemen is tevékenykedik. Mindketten szóltak a kommunista propaganda és ideológia bukásáról, valamint arról a megváltozott gondolkodásról, amelynek a totalitárius rendszerek bukását követően voltunk tanúi Közép- Európában.

"Megtiszteltetés, hogy átvehetem az Anton Srholec-szabadságdíjat, amelyet arról a disszidensről neveztek el, akit Václav Havellel együtt csodáltam. Megtisztelő, hogy átvehetem a szabadságdíjat, a szabadságét, amely az egyik legnagyobb érték, és amely most olyan nagy veszélyben van. Teljes szívemből köszönöm" – mondta Timothy Garton Ash a kitüntetés átvétele után.

Garton Ash a posztkommunista országok demokráciára történő áttérésének időszakát elemző tanulmányaival vált híressé, miközben sok esetben fel is kereste az egyes országokat, hogy a helyszínen mérhesse fel a helyzetet. Közismertségre tett szert bátorságával is, mivel a kommunista érában közvetlen kapcsolatban volt több disszidenssel is, majd beszámolt a helyzetükről. Ezekért az elismerésre méltó cselekedeteiért a brit történész átvehette a megyeelnöktől az Anton Srholec-szabadságdíjat. Ő lett az idei ötödik kitüntetett.

Hasonló cikkek

Új kerékpárutak, hasznos kerékpáros pontok, jobb tömegközlekedés. A megye 2025-ben tovább erősítette a fenntartható mobilitást

23.01.2026 - cikkek

A megye 2025-ben is folytatta a fiatalok támogatását

23.01.2026 - cikkek

Nagyszombat megye tavaly profitált a turisztikai beruházásokból. A kerületbe érkező látogatók száma meghaladta a pandémia előtti szintet

23.01.2026 - cikkek

Nagyszombat megye bizonyította, hogy a kultúra a prioritásai közé tartozik. A 2025-ös év történelmi beruházásokat, határozott gesztusokat és az értékek védelmét hozta.

23.01.2026 - cikkek

Nagyszombat megye 2025-ben is folytatta az iskolák korszerűsítését és a tanárok támogatását

23.01.2026 - cikkek

Több mint 11 millió eurós beruházás a biztonságos közlekedés érdekében. 2025-ben is folytatódott a megye útjainak és hídjainak fokozatos felújítása

23.01.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: 2025-ben jelentős mértékben megerősödött az egészségügyi ellátás helyzete a megyében. Új szolgáltatásokat és modern megoldásokat vezettek be, továbbá támogatják az egészségügyi dolgozókat

23.01.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Kiderült, hogy melyik 32 projekt lett a nyertes, amelyek idén összesen 150 ezer eurós megyei támogatást kapnak

23.01.2026 - cikkek

Az Anton Srholec-szabadságdíjat négy neves személyiségnek és egy polgári társulásnak ítélték oda

18.11.2024 - cikkek

Nagyszombat megye nemzetközi szakmai értekezletet szervezett a digitális megoldásokról és innovációkról

23.01.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre